Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-309

30í). országos ölés november 20. 1SS0. 251 seknek, külön a papoknak. Ez az újabb kor fel­fogásával, eszméivel ellenkezik. S hogy a külön katonai biróságok a jó fegyelemre, a katonaság­nak harczias szellemére nézve nem elkerülhetle­nül szükségesek, bizonyítja Angolország példája, hol, mint tudjuk, a katonaság is, a közönséges bűntetteket illetőleg, a rendes biróságok hatósága alá tartozik. (Ugy van\ a szélső baloldalon?) Áttérve a t. igazságügyminister urnak azon nyilat­kozatára, melyet a polgári házasságra nézve tett, legyen szabad hinnem, hogy az nem szándé­kosan, hanem talán csak feledésből lett olyan tökéletlen formában előadva, különben azt kellene feltennem, hogy. a t. minister ur vagy megfeled­kezett a ház határozatáról, vagy azt éppen meg­sérteni akarta. Ugyanis mit méltóztatott a t. minister ur erre vonatkozólag mondani? Azt, hogy a pol­gári házasságra vonatkozó törvényjavaslat iránti munkálatok készen vannak arra, hogy tárgyal­tassanak ; azonban — a mint különben maga a t. minister ur megemlítette, — a ház nemcsak erre utasította, hanem egyúttal arra is, hogy a tör­vényjavaslatot oly időben terjeszsze elő, hogy az még a jelen országgyűlés alatt törvény erejére emeltethessék. Szeretem hinni, mondom, hogy a t. minister ur csak feledésből nem egészítette ki a gondolatot és talán szívesen veszi, ha én is, mint az előttem felszólalt Pulszky t. képviselő­társam, alkalmat szolgáltatok neki, hogy gondo­latát egészen kifejezze, biztosítván a házat, hogy a szóban lévő törvényjavaslatot mielőbb be fogja nyújtani; különben a t. minister ur nemcsak szabadelvűség hiányának, hanem a képviselőház határozata iránti tiszteletlenségének is adná bizonyítványát, a mit róla feltenni nem akarok. Ezek voltak észrevételeim s ezek után kije­lentem, hogy sajnálattal bár, de Chorin t. kép­viselőtársam határozati javaslatához nem járul­hatok. {Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Szólásra senki sem lévén fel­jegyezve, következik a szavazás. Még az előadó urat illeti a szó. Dárday Sándor előadó: Csak röviden. Veszter Imre képviselő ur határozati javaslatára kívánok refiectálni és a pénzügyi bizottság nevé­ben kijelenteni, hogy ahhoz azon okból nem járulhatok, mert ezzel némileg ellentétben áll azon kijelentéssel, hogy fa felsőbirósági állások szaporittassanak. Az ez iránti javaslatok be lévén terjesztve, a szakbizottság a törvényjavaslatot tárgyalni fogja és azután meg fog alkottatni a tönrény. Ha ez megtörtént, akkor jön az ügy, mint póthitel a pénzügyi bizottság elé. Ezért a a határozati javaslathoz a pénzügyi bizottság részéről nem járulhatok. (Helyeslés.) Elnök: Következik a szavazás. (Felkiáltá­sok balfelöl: Halljuk a ministert! Halljuk! Hall­juk!) Két határozati javaslat adatott be, melyek sem a költségvetés, sem annak egyes tételei ellen nincsenek irányozva. E szériát mindkettőre külön kell szavazni s azután következnek a költség­vetés tételei. (Helyeslés.) Fel fognak olvastatni a határozati javaslatok. Baross Gábor jegyző (olvassa Veszter Imre és Chorin Ferencz határozati javaslatait.) Elnök: Kérem azon képviselő urakat, a kik Veszter Imre határozati javaslatát elfogad­ják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Nem fogadtatott eh Kérem azon képviselő urakat, a kik Chorin Ferencz határozati javaslatát elfogad­ják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Nem fogadtatott el. Baross Gábor jegyző' (olvassa): Köz­ponti igazgatás. Rendes kiadások, 20. fejezet, í. czím. Kiadás. Személyi járandóságok. í. rovat. Fizetések és lakpénzek 125,43o frt. Elnök: Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa): 2. rovat. Szolgák ruha illetménye 800 frt. Elnök: Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa): 3, rovat. Jutalmak és segélyek 3,500 frt. Elnök: Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa): 4. rovat. Dologi kiadások. Házbér 21.077 frt. Elnök : Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa): 5. rovat. Hivatali és irodai költségek 26,000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa): 6. rovat. Fordítási költségek 1,500 frt. Elnök: Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa): 7. rovat. Uti költségek és napidíjak 2000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa): 8. rovat, Távirdai sürgönyök költségei 106 frt. Elnök: Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa): 9. rovat. Vegyészeti kiadások 3,400 frt. Elnök: Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa): Összes kiadások 210,833 frt. Elnök: Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa): Semmitő­szék. Rendes kiadások. XX. fejezet, 2. czím. Kiadás. Személyi járandóságok. 1. rovat. Fízeté­tések és lakpénzek 130,898 frt. Elnök; Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa): 2. rovat. Működési pótlék 4,500 frt. Elnök: Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa): 3. rovat. Szolgák ruha illetményei 450 fr. Elnök: Megszavaztatik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom