Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-307

307. országos ülés nowmber 26. 1880. 205 minden erőszak nélkül, sőt inkább a parlamentarÍ3musban meglevő jognak törvényszerű gyakorlása nélkül is, a dolog természeténél fogva az országgyűlésnek ezen sessiója az utolsó lévén, melyet az országgyűlés tart, azt alig hiheti valaki, elismerem és méltánylom, a t. képviselő ur sem kivánja, hogy azon határozat alapján most azonnal vallásügyi törvény terjesztessék be. A felett lehet még vitatkozni, hogy egyes ülésszakban hozott határozat adhat-e utasítást a jövő ülésszak számára, de hogy az egyik törvényhozásban hozott határozat az új választásokkal létrejövő törvényhozással szemben a kormányra róhatna kötelezettséget, azt, úgy hiszem, vitatni sem fogja senki. Azonban, mondom, nem lévén nálunk szokás, hogy a határozati javaslatok a vita felidézésére kihasználtatván, visszavonassanak, nem merek a t. képviselő úrhoz ezen kéréssel járulni, hanem az általam felhozott indokokon kívül, már csak azért is, mert a fennálló szokásnál fogva sikert semmi esetre sem eredményezhető határozati javaslatokat egyáltalában nem szeretem, kérném a t. házat, hogy a határozati javaslatot elfogadni ne méltóztassék. (Helyeslés jobb/elöl.) Irányi Dániel: T. ház: Megvallom, hogy különösen a vallás- és közoktatásügyi miníster urnak nyilatkozata még engem is meglepett, engem, ki pedig régóta meg vagyok arról győződve, hogy a t. miníster ur nem a haladás, hanem a reactio utján jár. Meglepett azért és azt hiszem, lehetetlen, hogy ne lepte volna meg önöket is uraim! mert a t. minister ur nem kevesebbet mondott, mint hogy a vallásszabadság behozatala Magyarország államiságát veszélyezteti. Hát meggondolta-e a t minister ur, mi hordereje van egy ilyen nyilatkozatnak? Mert hiszen, ha a haza polgárainak még a vallásszabadsághoz sincs joguk, mi kösse őket a hazához? Meggondolta-e a minister ur, hogy mindazok, kik a bevett vallások keretébei-, uiuesenek, e hazát elhagyni lesznek kénytelenek, ha még a reményt is elveszi tőlük, hogy valaha vallási meggyőződésükhöz híven fognak itt élhetni. Ugyanazon nézet ez, mely miatt sokan a politikai szabadság megadását is veszélyesnek tartják a nemzetiségek miatt és minthogy az idegen, nem magyar nemzetiségeknek nem akarnak több szabadságot adni, a magyar nemzetiség szabadságát is szeretnék elvenni. Legalább lehet ily okoskodást hallani, hogy ha tényleg a törvényekben nem nyilvánul is. Szegény Eötvös! Szegény Deák Ferencz! Ezen két férfiú nem tudta, mily veszedelembe akarták ejteni a hazát, midőn egyik törvényjavaslatot adott be a vallásszabadság iránt, a másik hatalmas beszédben felhívta a házat, hogy a vallásügyek megoldására rendszeres bizottságot > küldjön ki s a teljes vallásszabadság s a kötelező polgári házasság mellett nyilatkozott. De nem tudta az 1863-iki országgyűlés sem, hogy mit cselekszik, mert olvassa meg a minister ur az 1868; LIII. t.-czikknek bevezető szavait, melyek igy szólnak: Addig, mig a vallásfelekezetek egyenjogúsága törvény utján általánosan szabályoztatnék, az 1848: XX. t.-cz. alapján a keresztyén vallásfelekezetek viszonosságát illetőleg rendeltetik, stb. e szerint az 1868-iki törvényhozás nem tartott attól, hogy Magyarország állami létét veszélybe dönti, midőn a vallások egyenjogúságát mondja ki. És nem felt attól a következő 1869-iki országgyűlés sem, sőt miután a határozat egyhangúlag hozatott és annak a háznak maga a minister ur is tagja volt, a minister ur maga is beleegyezett abba, hogy szegény Magyarország állami léte koczkára tétessék. (Tetszés bálfelöl.) És nem tudta, hogy mily nagy veszélynek teszi ki a hazát az 1873-iki országgyűlés sem, mely hasonlókép egy akarattal fogadta el Deák Ferencz indítványát. A minister ur azt állítja s a ministerelnök ur megerősítette ebbeli állítását, hogy Magyarországon vallási meggyőződése miatt senki sem üldöztetik. A kérdés az, hogy mit nevezünk üldözésnek? Én már több évvel ezelőtt bátor voltam néhány esetet felhozni, melyek világosan mutatják, hogy Magyarország polgárai a magjk vallásbeli meggyőződését nem követhetik, hogy oly tényekre kényszerittettek a törvény és hatóságok által, melyek meggyőződésükkel ellenkeznek. Idéztem a zombori esetet, mely szerint egy zsidó apa, a ki egy keresztény nővel törvénytelen házasságban élt, kénytelen volt gyermekét, a ki a zsidó rítus szerint a Mózes-vallás kebelébe felvétetett, a minister rendeletére a hatóságok közbenjöttével a keresztény templomban megkereszteltetni. Idéztem továbbá esetei, mely szerint az úgynevezett baptistáknak itteni lelkipásztora, vagy mint ő magát nevezi, hitszónoka, azért, hogy magánházakban Erdélyben és itt Magyarországon az általa meghívott vendégei előtt hittanait fejtegette, elzáratott, vagy pedig, mint Újvidéken történt, kiűzetett. Mások, szintén a baptista hit tanítványai, a Szepesaégen nemcsak, hogy kiűzettek a községből, hanem verést is szenvedtek és midőn a hatósághoz orvoslásért folyamodtak, elutashtattak. Ugyanezen hitoktató nékem a többi között egy esetet jelentett fel, a mely Nagyszalontán történt, a hol két gazda, a kik szinten a babtista felekezethez tartoznak, öt, illetőleg két forint erejéig lett megbüntetve, mert gyermeküket az illető vallásfelekezet templomában nem kereszteltették meg. Hát t. ház, ezek az esetek mindenesetre azt bizonyítják, hogy vannak a magyar nemzet