Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-306

176 306. országos ülés norember 25. 1880. is befektettetik a2on gyárba, mint az előirányzott 10,000 frt tiszta jövedelem. Én, t. ház! Már csak ezen számításnál fogva is ezen költségeknek semminemű részéhez hozzá nem járulok. De mellőzve ezt is — ezek után a részietekről nem is óhajtok nyilatkozni —ha már önök megszavazzák a kiadásokat, bevételeket stb. stb.; és az igazgatónak 2000 frt működési pótlékot adnak. Hát adjanak 4—5000 frtot, vagya mennyit tetszik, hanem azután ne tegyék oda megint, jutalmak czím alatt 3000 frt, mert ez olyan tantieme forma, — az igazgatónak 3000 frt, 10,000 frt jövedelemből. Hát számítsák ugy és készítsék ugy, hogy ne ütközzék meg az ember benne és 10,000 frt jövedelemből ne adjanak 3000 frt tantiémet. {Helyeslés a szélső baloldalon) Ha akarnak adni működési pótlékot, ám adjanak 10.000 frtot bár, én ugyan nem adok neki egy krajczárt sem, hanem a hazából való kimenesstésére szívesen adok egy bizonyos összeget. {Helyeslés a szélső baloldalon.) De hogy itt az az ember, a ki minden erejét oda fordította tiz év óta, hogy a magyar iparszakerőket háttérbe szorítsa s most Diósgyőrre tették, hogy onnan ismét egy pár magyar szakerőt kimozdítson, hogy ezen egyént itt tartsák, ahhoz nem járulok. Ezeket kívántam itt a képviselőházban kinyilatkoztatni és még csak azt jegyzem meg, hogy ezen diósgyőri vas- és aezélgyár és barnakőszénbányára nézve, — vigyázzanak önök! azon helyzetben lesznek, hogy néhány év múlva igazat fognak adni nekem, hogy ott az államnak ezen még most ott létező 300,000 frt értékű gyári készleteit oda dobják a semmiségbe, mint oda dobtak több 100 meg 100 ezer sőt millió értékű nagy összegeket. Ezen államnak nincs szüksége erre és éppen arra nincs szüksége, hogy azon ember kedvéért a ki a magyar szakerőket tiz éven át készakarva száműzte, — bizonyára nem a kormány szándékával, de elnézésével — nincs azon helyzetben ezen ország, hogy Í00 ezreket elpocsékoljon, nincs azon helyzetben, hogy mint Csáki szalmájával bánjanak a nemzet vagyonával, én^egy fillért sem szavazok meg ezen czímre. {Élénk helyeslés szélső balfeló'l.) Ordódy Pál, közmunka- és közlekedésügyi ininister: T. ház! Csak agy pár szót méltóztassék megengedni, hogy a t. képviselő ur előadására válaszoljak. Mindenekelőtt e gesz őszinteséggel kinyilatkoztatom, hogy ha én lettem volna akkor ezen tárcza vezetője, mikor elhatározta a képviselőház, hogy a diósgyőri vas és nczélgyárak a közmunka- és közlekedési ministerium tárezájába tétettek át, én alázatosan megköszöntem volna a képviselőház ezen jóakaratát és azt mondtam volna, hogy nem kérek belőle. De a | dolog megtörtént, a törvényhozás a közlekedési ministeriumhoz tette a diósgyőri gyárat azzal, hogy aczélsínek készítésére berendezze az állam szükségletére. Mi volt tehát feladatom ? Az, hogy arra törekedjem, hogy ez minél hamarabb létre jöjjön; és a gyár már minél előbb az államnak aczélsíneket gyártani képes legyen. Erre a pénzügyi bizottság a múlt évi költségvetés tárgyalásánál javaslatba hozta, hogy miután az állampénztárból a gyárnak bizonyos átalakításokra szükséges pénzösszegeket nem akar indítványozni, a gyár e czélra a vassín készleteit értékesítse. Ezeknek ériéke mintegy 300,000 frtra megy, ennek erejéig történjenek a beruházások, melyek a gyárnak aczélsín-gyárrá átalakítására szükségesek. Ezt a t. képviselőház is elfogadta a múlt évi jelentés elfogadása kapcsán, de máig nem voltunk abban a helyzetben, hogy azon készleteket eladhattuk volna. Valami vásárlás történt azokból, de méltóztatik tudni, hogy a vassínekre ma a vasutaknak nincs szüksége, hogy inkább aczélsíneket vesznek, mert azoknak az ára csaknem ugyanaz, vagy még alacsonyabb és tartósságuk kétszer, háromszorta nagyobb. Hát csak az alkalmat kell keresni, offerálni kell, ajánlani kell. E'!. azt hiszem, hogy midőn a diósgyőri gyárba annyit fektetett az ország, midőn annak évről-évre tetemes deficitje volt, midőn az ország most, ezen utolsó kísérletet teszi vele, hogy talán nem kellene nehezíteni ezen kísérletnek sikerét és nem kellene előre elítélni azon igyekezetet. Ma még csak igyekezet, az igaz, de valamit akarunk belőle előállítani éppen a törvényhozásnak a képviselőháznak parancsa folytán és azért nem kellene azt elitélni, sőt elő kellene segíteni az igyekezetet — mert akármit fog határozni a t. képviselőház, akár el fogja adni idővel azt a gyárt, akár államilag folytatja az üzletet, mindenesetre csak akkor fog czélt érni, ha látja a közönség, hogy abban a gyárban az üzem folytaítatik, hogy az hivatásának, ha nem is egészen, de legalább részben képes megfelelni. És midőn én, t. képviselőház, e gyár részére nem kérek az állampénztártól semmit, hanem megelégedve azzal, a mit a múlt évben nyújtott a képviselőház, csak a heverő készlet eladását kérem engedélyeztetni, melynek még értékesítése is nehézséggel jár, ellentétben azzal, hogy azelőtt, mig nem a közlekedési ministerium kezelése alatt volt ez a gyár, évről-évre mindig nagy deficittel küzdött, melyet az állami kincstárnak kellett pótolni: akkor én azt hiszem, hogy ez a lehető legméltányosabb kivánság a gyár részéről és azért bátor vagyok a t. képviselőházat most is kérni, hogy méltóztassék ezt megszavazni. (Helyeslés jobbfelöl.)