Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-306

\ Ag 306. országos ülés T. ház! Az általam felvetett kérdésben, t. i. a Mura kérdésében a segítség, a minister nr által jelzett utón soha és egyáltalában el nem érhető és nehogy azon vélemény, mintha a minister ur jelzetté utón itt a segítség lehető volna, valahogy gyökeret verjen és ez által bi­zonyos közömbösség fejlődjék ezen, a mint előbb is mondottam, Zala vármegye egyik legvirág­zóbb részének életfeltételét képező vízszabá­lyozási ügy iránt, kénytelen vagyok a szót is­mét megragadni. A vízszabályozási társulatok alapját mindig azon haszon képezi, a mely az árraentesítendő területek megnyerésében áll; itt azonban t. ház, a jelen esetben nem arról van szó, hogy az érdekelt községeknek vagy birto­kosoknak ilynemű hasznot hajtsunk, hanem arról van szó, hogy egész községeknek végveszélyez­tetett exístentiáját és ez által a haza javára leg­alább is 200,000 frtnyi évi egyenes adónak meg­felelő értéket megmentsünk. Mert, t. ház, a > Mura nem ugy, mint más folyó posványok elő­idézése és iszapolások által idéz elő károkat, hanem tömérdek házat, szántóföldet és rétet so­dort el máris és végpusztulással fenyeget egész községeket, fenyeget pedig azért, mert mint már bátor voltam jelezni, a Murának felső, vagyis stájerországi része, még pedig országos elhatá­rozással és erővel Stájerországban szabályozva van, a minek az a következménye, hogy azon viz, mely ez előtt csak lassan vonult át terüle­tünkön, most rohamosan, órák aiatt itt van a nyakunkon és miután a magyar meder teljesen szabályozatlan, óriási rombolásokat idéz elő, melyek köztt igen kiváló helyet foglalnak el az állam hidjai, gátjai, útja, ugy, hogy az állam épp ugy érdekelve van saját szempontjából, mint akár a birtokosság, vagy az egyes községek. Miután, t. ház, olyan megtámadás ellenében, a melyet egy szomszéd ország zúdított mi reánk, nem egyeseknek, nem községeknek, egyes birto­kosoknak vagy megyéknek kell védekeznünk, hanem miután ily országos megtámadás esetében csakis ország védekezhetik ? — (Ugy van! He­lyeslés a baloldalon) én a í. ház nagybecsű figyel­mét újból felhívom ezen fontos, égető kérdés megoldására és felkérem az igen t. közlekedési minister urat, hogy tanulmányait azon irányban megtenni szíveskedjék, hogy a Mura az országo­san szabályozandó folyók közé legyen felveendő. [Elénk helyeslés a haíolda 1 on.) Ordódy Pál közmunka- és közlekedés­ügyi minister: T. képviselőház! Veszter Imre képviselő ur felszólalása folytán még egyszer ki kell jelentenem, hogy az ily esetekben más mód nincs, mint hogy az érdekeltség vegye kezébe az ügyet, mert az állami kezelés alatt nem álló i folyók szabályozására igen csekély összeg áll j rendelkezésre. Másodszor pedig azt kell meg- 1 november 25. 1880. | jegyeznem, hogy tekintettel mind törvényeinkre, | mind az eddigi szokásra, mind a t. ház határoza­I taira, melyekre hivatkozhatom és pedig hivat­i kozhatom arra, hogy hasonló esetben, t. i. a Vág | folyó szabályozására, melyre nézve két évvel | ezelőtt a pénzügyi bizottság jelentése szerint a ! ház kimondotta, hogy ha társulatok nem fognak létesülni, a Vág folyó szabályozására adandó külön összegeket nem veszi fel a költségvetésbe, — ezen útmutatás után nem mondhatok mást, minthogy mél­tóztassék a í. képviselő urnak odahatni a megyé­nél és az érdekeltségnél, hogy ott társulatok létesüljenek. Én részemről szívesen megígérem azt, hogy a mennyire szükséges volna, terveket készíttessek. De azt, hogy a Mura folyó az állami kezelés alatt lévő folyók közé felvétessék, meg nem ígérhetem. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: A 4. tétel ellen észrevétel nem tétetvén, az megszavaztatik. Antal Gyula jegyző (olvassa): 5-ik tétek Á Dráva-szabályozási munkákra 40,000 frt. Elnök : Megszavaztatik. Antal Gyula jegyző (olvassa): Összesen 5-ik czím 990,541 írt. Elnök: Megszavaztatik. Antal Gyula jegyző (olvassa) : Bevételek, 4-ík czím 10,650 frt. Elnök: Megszavaztatik. Antal Gyula jegyző (olvassa): Műszaki egyének kiképezésére és utazási ösztöndíjakra. Rendes kiadás: 17. fejezet, 6-ik czím, kiadás 3000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Antal Gyula jegyző (olmssa): Fosta. Ren­des kiadások: 17. fejezet, 7. czím. Rendes bevételek 7. fej. 5. czím, kiadás. Személyi járandó ságok 2.380,000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Antal Gyula jegyző (olvassa) : Dologi kiadások: 3.104,000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Antal Gynia jegyző (olvassa): Összes kiadás 5.484,700 frt. Elnök: Megszavaztatik, Antal Gyula jegyző (olvassa): Bevétel 5. czím összesen 6,591.600 frt. Elnök: Megszavaztatik. Antal Gyula jegyző (olvassa): Távírda. Rendes kiadások: 17. fej. 8. czím; Rendes bevételek: 7. fej. 6. czím. Kiadás, személyi járandóságok és dologi kiadások összesen 1,98 í .450 frt. Átruházási jog a személyi és dologi kiadá­sok között. Elnök: Megszavaztatik. Dániel Ernő előadó: T. ház! Ezen egész összeg egyben lenne megszavazandó, mert a mi*

Next

/
Oldalképek
Tartalom