Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-276

02 2?6. országos ülés jnnhis S. 1S95. Csanády Sándor képviselő úrral annyiban egyet­értek, a mennyiben én is nagyon fontosnak tar­tom e törvényjavaslatot; de éppen azért szüksé­gesnek is tartom és tárgyalásának elodázásába semmiképen nem tudnék belegyezni. T. ház! Méltóztatnak tudni, már évek óta sürgettetik ezen törvényjavaslat behozatala. Még márcziusban lett a ministerium által beterjesztve és azóta fekszik a közönség előtt. Bő alkalmuk volt tehát az érdekelteknek, azoknak is, a kikhez Cozma Párthén t. képviselő ur tartozik, ezen törvényjavaslattal foglalkozni s vele szem­ben állást foglalni. Mint az előttünk levő kér­vény is mutatja, e törvényjavaslatot igen alaposan, nyomatékosan tanulmányozták és a mennyiben ellenvetésük volt, ezen ellenvetésüket érvényre is hozták. De azt mondja a t. képviselő ur, hogy most már egészen más javaslat fekszik előttünk. Igen, de éppen azon pontjai a javaslatnak, melyek ellen az ő nemzetiségi társai felszólaltak, lettek az ő kedvükért módosítva. Az új javaslat, mely tegnapelőtt beterjesztetett, csaknem mind­azon ellenvetéseknek, melyeket a kérvényben felhoztak, engedett: E szerint csak előnyükre vannak a módosítványok, melyek azon kérvény keletkezte óta történtek. De t. ház, nem áll egészen az sem, hogy ezen új javaslat csak teg­napelőtt jött a közönség tudomására, mert hisz a bizottsági tárgyalások régen folynak. Miért nem méltóztattak a t. képviselő urak azon bizottsági tárgyalásokon megjelenni; (Tetszés.) vagy miért nem méltóztattak a hirlapi tudósításokból tudo­mást venni azon módosításokról, melyek ott tétettek? A ki komolyan, loyalisan foglalkozni akart a dologgal, annak volt erre alkalma, de a kinek komoly, loyalis akarata nincs, vagy ki egyáltalán nem igen szokott törvényhozási mun­kával foglalkozni, méltóztassék elhinni, az két, vagy három hónap alatt sem fog elkészülni. Ha valóban azon okból óhajíatnék a tárgyalásnak hétfőre való áttétele, hogy vannak itt a házban tagok, kiknek nem volt ideje a törvényjavaslatot tanulmányozni, akkor ezt nem ellenezném. Nem tartanám ugyan ezt sem szükségesnek, de mint­hogy az elhamarkodás vádja jogosultságának még csak árnyékát is el akarnám kerülni, beleegyezném abba, hogy a tárgyalás hétfőig elhalasztassék; a minden határnap kitűzése nélkül való elhalasztást azonban nem fogadhatom el. (Helyeslés.) Csanády Sándor: Személyes kérdésben kérek szót. Az előttem szólott képviselő ur vádaskodással lépett fel némileg irányomban is, a mennyiben azt méltóztatott mondani, hogy azoknak, a kiknek komoly szándéka volt meg­ismerkedni e kérdéssel, volt, lehetett idejük arra, hogy tanulmányozzák e törvényjavaslatot. Bocsás­son meg nekem a t. képviselő ur, ha kimondom egész ("szinteséggel, miszerint a képviselő ur nincs jogosítva arra, hogy én ellenem ily meg­támadást intézzen és én ezen megtámadást hatá­rozottan visszautasítom. (Tetszés a széh'ó bal­oldalon.) Elnök: Mielőtt méltóztatnának a kérdéshez tovább hozzászólni, kénytelen vagyok Csanády Sándor képviselő ur előbbi felszólalására nézve egy megjegyzést tenni. 0 ugyanis azt mondta, hogy csak 48 órai idő adatott a törvényjavas­lat tanulmányozására. Méltóztatnak tudni, hogy midőn a napirendre tűzésről szó volt és én szombatra kívántam a törvényjavaslatot kitűzetni, Ugron Gábor képviselő ur volt ki pén­tekre kívánta azt kittízetni, elegendőnek tartván ennyi időt is a tanulmányozásra. Ez a szerdai ülésben történt, tehát több mint 48 órai idő adatott a tanulmányozásra. {Helyeslés.) Pap György: T. ház! Zay képviselő urnak a ház tagjai fölött mondott azon Ítélete jogosultságát, hogy ha komolyan és loyalisan akartak voltak a napirenden lévő törvényjavas­lattal foglalkozni, ezt tehették volna, én két­ségbe vonom és simpliciter visszautasítom. A mi Cozma Párthén képviselőtársam indít­ványát illeti, azt én az általa felhozott indo­kokból pártolom és Bokros képviselő úrhoz, a ki azt állítja, hogy e törvényjavaslatban ssmmi új nem foglaltatik, azon kérdést intézem, hogy ha az előttünk fekvő törvényjavaslatban és a kormány által beterjesztett törvényjavaslatban semmi új nem foglaltatik, vájjon a t. képviselő ur és az igazságügyi bizottságnak hozzá hason­lóan jeles tagjai, miért foglalkoztak 26—28 ülésen át e törvényjavaslat átdolgozásával? S vájjon a mivel önök ily hosszú időn át foglalkoz­tak, kik mindannyian jeles, szakképzett férfiak, azt a ház többi tagjai két nap alatt tanulmá­nyozzák át? Kérem a t. képviselő urat mél­tóztassék ezen kérdésem súlyát jól megfon­tolni. Nem akarok a meritumba menni, azonban ki kell nyilvánítanom, hogy én elvileg barátja vagyok minden tagosításnak és birtokrendezés­nek; csak azt óhajtanám, hogy igazságosan vitessék keresztül. Miután ezt enuntiáltam, eon­statálnom kell, hogy a kormány által annak idejében beterjesztett javaslattal az igazságügyi bizottság mostani javaslatát összehasonlítva, az utóbbiban igen nagy haladást, az igazságot majd­nem megközelítő haladást látok; s azért ne vegye nekem rósz néven a t. ház, ha az igaz­ságügyi bizottság t. tagjainak már ezúttal is köszönetet mondok azért, hogy a kormánynyal és bizonyos nagyon befolyásos körökkel szem­ben emancipálni tudták magukat és törekedtek oly törvényjavaslatot készíteni, mely minden részre igazságos. Mindezeket figyelembe véve és osztozva Cozma Párthén barátom érveiben és

Next

/
Oldalképek
Tartalom