Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-274

2?4. országos ülés Június 3. 1S80. 51 tése, az erdélyi spad**tö egyMafik. 1879. évi deezember 1-én kelt^e^SsfiJAgJÜäB.­Beöthy Algernon jegyző (olvassa a hatá­rozati javaslatot) : „Ezen kérvény mellékleteivel együtt kiadatik a kormánynak azon utasítással, hogy az abban, illetőleg a mellékletekben vázolt viszonyokat és a javaslatba hozott módosításokat vizsgálata és tanulmánya tárgyává tevén, jelentését, illetőleg a czélszerűeknek mutatkozó intézkedések iránt, elő­terjesztéseit, mielőbb tegye meg." Elnök: Méltóztatik a t. ház e határozati javaslatot elfogadta? (Elogadjuk!) Elfogadtatott. Következik a közgazdasági bizottság jelen­tése, Marosvásárhely sz. kir. város közönségének, a tőke- és kamat-uzsora eltörlése, nemkülönben az általános váltóképesség korlátozása tárgyában, törvényjavaslatnak előterjesztését kérő felira­táról. Beöthy Algernon jegyző (olvassa a határozati javaslatot) : „Marosvásárhely sz. kir. város közönségének ezen felirata, valamint a többi pártoló feliratok és kérvények felhasználás végett a kormánynak kiadatnak, egyszersmind kifejezi a ház abbeli óhajtását, hogy a kormány a törvényjavaslatot a legközelebbi ülésszakban okvetlenül térj esz ­sze elő." Csanády Sándor: T. ház! Nekem csak a stylistikára nézve van egy megjegyzésem. A ház nem szokta a ministercket kérni, hogy valamit tegyenek, hanem utasítani, (ügy van\ bal/elöl.) azért kérem a t. házat, méltóztassék „utasítás "­sal jelezni a kormány azon megbízatását, hogy e tárgyra vonatkozólag törvényjavaslatot terjesz­szen a ház elé. Baross Gábor előadó: T. ház! Nekem nincs kifogásom az ellen, hogy a szövegezés ily­képen módosittassék, ha azt a t. képviselő ur Írásban beadja, hanem kénytelen vagyok meg­jegyezni, hogy a bizottság határozati javaslatának formulázásában nincs chablonszerű eljáráshoz kötve, hanem fogalmazza azt ugy, a mint czélszerünek látja. A bizottság azt hitte, hogy a t. báz ele­gendőnek fogja tartani egy óhajtás kifejezését annyival is inkább, mert a t. kormány képvise­lői a bizottságban kijelentették, hogy a törvény­javaslat a kormány kebelében tárgyalás alatt van és hogy az a legközelebbi ülésszak alatt a ház elé fog jönni. Ennélfogva azt hiszem, hogy jogosulva volt a bizottság ezen szerkezetet ajánlani és nem szükséges a kormánynak utasítást adni. Elnök: Mielőtt a szavazás megtörténik, fel fog olvastatni Csanády Sándor módosítványa. Beöthy Algernon jegyző (olvassa). Elnök: Ha a t. ház a közgazdasági bizott­ság szövegezését elfogadja, Csanády képviselő ur módosítványa elesik. Kérdem tehát, méltózta­tik-e a t. ház a közgazdasági bizottság szövege­zését elfogadni. A kik elfogadják, méltóztassanak felállani­(Megtörténik.) Most méltóztassanak felállani azok, a kik nem fogadják el. (Megtörténik.) A többség elfogadja az eredeti határozati javaslatot s igy Csanády képviselő ur módosítványa elesett. Következik a gazdasági bizottság jelentése az országgyűlési gyorsiroda hivatalnokainak, minden 5-ik szolgálati évük után fizetési pótlék­ban leendő részesittetés iránti kérvényük tár­gyában. Beöthy Algernon jegyző (olvassa a gaz­dasági bizottság jelentését). Baross Gábor: T. ház! Én a felolvasott javaslat alapindokát teljesen helyeslem, a meny­nyiben kétséget nem szenved, hogy a gyorsiroda tagjai előléptetést nagyon ritkán, vagy éppen nem élvezhetnek, tehát megérdemlik, hogy fize­tésök bizonyos időközökben javíttassák. De meg­vallom őszintén, hogy azon szövegezést, melyet a gazdasági bizottság terjesztett elő, nem látom teljesen megfelelőnek és correctnek. Azért óhaj­tom, hogy a t. ház méltóztatnék e szövegezést kiegészíteni akkép, hogy az megfelelő legyen azon intentiónak, mely alapját képezi a hozandó hatá­rozat megalkotásának. Itt ugyanis egyfelől különbség van téve a fizetések nagysága között. A nagyobb, az ezer frton felüli fizetéseknél 100 frt fizetés felemelést ajánl a bizottság a t. háznak, az ezeken alul levő fizetéseknél 87 tés-felemelést. En azt a megkülönböztetést igaz­ságosnak nem tartom. Éppen azért, mert az előléptetés ritka és éppen azért, mert a fizetések köztt való különb­ség felállítása és az ezen külömbséghez mért fizetésjavítás a teljesített szolgálatokkal arány­ban nincs: sokkal czélirányosabbnak tűnik fel előttem az a gyakorlat, melyet már más térea szentesített a törvényhozás, t. i., hogy a fizetés, emelés %-okban adatik meg. Ezen %-ok kimon­dása által az egyenlőtlenség megszűnik és min­denki fizetéséhez mérten kapja meg az emelést. Másfelől itt nincs is kimondva határozottan, hogy mennyi ötödéves pótlékot élvezhet a gyorsíró; más fizetéseknél pedig ki van téve az Ötödéves pótlékok legnagyobb száma, melyekre valaki igényt tarthat, minthogy ilyet in infinitum élvezni, senkinek sem állhat jogosult szándékában", azért azt is határozotttan ki szeretném mondatni, hogy hányszoros pótlékot nyerhet valaki. Még csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy a határozat végén, miután a gyorsiroda országgyűlési gyorsiroda, kimondandó az is, hogy a határozat a főrendekkel is közöltessék, mert 7*

Next

/
Oldalképek
Tartalom