Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-298

298. országos ülés november 16. 1880. Q<ji már 2—3 évvel ezelőtt kapott utasítást, mutassa meg, hogy tud és akar segíteni, vagy ha ezt nem teszi, akkor vallja meg, hogy a 78-ki alapon Begíteni ő sem bir. Nem feladata ugyan az ellenzéknek, hogy a kormánynak positiv javaslatokkal kezére járjon, tudom is előre, hogy a kormány ily javaslatot nem hajlandó elfogadni ; de engem nem nyugtathat meg, hogy azt mondjam: én nem vagyok oka a bajnak, a kormány az oka és azért ennek bizalmatlanságot fogok szavazni, de ha nem buktathatom meg a kormányt, az által az ország bajain még semmit sem segítettem, azért kimondom, a mit érzek. (Halljuk.) A kényszer, ha fellép, ritkán ismer absolut lehetetlenséget, mert legtöbbször csak látszólagosnak bizonyul. Hiába mondják, hogy ezt, vagy amazt tenni nem lehet, mert a törvény tiltja: a salus respublicae még magasabb törvény. Ha azon utón vagyunk, a hol a válságot ki nem kerülhetjük, nem szabad addig haladni, mig az örvény szélére érünk, hanem szembe kell nézni az elhatározással már ma, melyre jutni fogunk akkor, midőn azon alternatíva előtt fogunk állni, hogy vagy meg kell szegni kötelezettségeinket, vagy tágítani kell azon kapcson, melyet a 78-iki kiegyezés közgazdasági életünk körül kovácsolt. {Elénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Én e tekintetben nyíltan és bátran kimondom, meggyőződésemet. Kezdeményezni kell legalább a fogyasztási adók tekintetében a törvény revisióját. A 68-iki kiegyezés már a negyedik évben, a czukoradó már a második évben meg lett változtatva, tehát van is rá példa, hogy lehet, csak akarni kell. Ha van bennünk akarat Magyarország vitális érdekeiért sorompóba szállni; ha van bennünk bátorság kimondani azt, hogy nem tűrjük tovább, mert állami létünk nem engedi, hogy fogyasztási adóink legnagyobb része az osztrák kincstárba folyjon és a kimondott szó után egy viszály miatt nem riadunk vissza; akkor megvagyok győződve, meg fogjuk találni a módot, hogy t. szomszédjaink velünk szóba állni és alkuba bocsátkozni kénytelenek legyenek. Ha elérhetjük a fogyasztási adók tekintetében a szabad rendelkezést, akkor egyéb szükséges intézkedésekkel kapcsolatban, valószínűleg megfogunk élni s mindenesetre kikerülhető lesz más sokkal fontosabb kérdésekben, melyek ehhez képest még osztrák szempontból is alárendelt jelentőségűek, az elkeseredett harcz és elkerülhető lesz talán az 1888-iki kiegyezés meghiúsulása, a mi, hogy kikerültessék, a monarchiának is érdeke. Most még pár szót azon felhívásra, melyet a t. pénzügyminister nr, az egy közjogi alapon állókhoz intézni szives volt. A t. kormány, mióta a közjogi alapon álló nagy párt egységét eltérő politikájával meghasította és a mérsékelt ellenzéket megteremtette, az óta is folyvást ezea ellenzékkel csaknem minden fontos kérdésben ellentétes irányt követett. A nélkül, hogy a helyzetből való kibontakozásra módot nyújtana és a folytonosan nagyobbodó hasadást bizalomgerjesztő tények által temetni, vagy áthidalni igyekezett volna. Ezea t. kormánynyal, nagyon sajnálom, de ugy magam, mint elvtársaim nevében határozottan ki kell jelentenem, egyesülésbe nem mehetünk és a t. pénzügyminister ur felhívását nem követhetjük. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Az igen t. pénzügyminister ur, ezen általa óhajtott egyesülés szükségességét még a függetlenségi pártra való tekintettel is indokolta. (Halljuk ! Halljuk! ä szélsőbalon.) Erre is van pár szóm, de ez már egészen egyéni nézetem. Gyakran hallottam nemcsak kormánypárti képviselőktől, de kormäiiyférfiaktól is azt hangoztatni és hirdetni, hogy a függetlenségi párt elve, szemben az egyesült ellenzékével helyes, de keresztül nem vihető. Ha ezen nézetet a t. pénzügyminister ur és pártja is osztja, pedig nem hallottam, hogy bármikor desavouáltak volna, akkor a függetlenségi párt iránt teljesen nyugodt lehet. Mert ha akár csak helyes, akár csak keresztül nem vihető, annál inkább, ha mind a kettő, annál erősebb bizonyítás ez arra nézve, hogy nincs ok, a függetlenségi párttól tartani, nézetem szerint alig létezik. De a mi a mérsékelt ellenzéket illeti, a mennyibea az egy részről azon gazdasági közösség helyett, melyet a t. kormány Ausztriával továbbra is megkötött és a melytől nézetem szerint, az előzmények által kötve, ezentúl sem lesz képes eltérni, a mennyiben mondom, a mérsékelt ellenzék e helyett a gazdasági önállásra törekszik és a mennyiben másrészről ez a dualismusnak, a mit a t. kormány csak a formaságban, úgyszólván minimumban követ; teljes mértékben való érvényesítéséhez ragaszkodik, azt kérdezhetném az igen t. pénzügyminister úrtól: vájjon, ha a függetlenségi párt többségre talál jutni, ez a gazdasági közösséget még szorosabbá fogja-e tenni? és az országnak a dualismuson alapuló jogát még kevésbbé fogja-e igénybe venni? Ellenkezőleg. No hát, akkor az egyesült ellenzéknek még kevesebb oka van a függetlenségi párt többségre jutásától félni. (Mozgás.) A mi végre illeti a közjogi alapot, a melyet a nemzet hosszú alkotmányos küzdelmek után elfogadott és a melyen a monarchia két államának alkotmánya és békés együtt fejlődése nyugszik, a minél kivihető, jobb formát sem akkor, sem azóta senki felállítani nem tudott s a mely meggyőződésem szerint nem is oka közgazdasági bajainknak, hogy a t. függetlenségi párt, ha többségre is jutna, meglehet, hogy nem akarja,