Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.
Ülésnapok - 1878-297
297. országos ülés november 15. 1880. 369 Ha osztrák császári minőségben adta volna e rendjelt és osztrák minister jegyezte volna ellen, azt mondanám, hogy helyesen tette azon minister, a ki ezt tanácsolta. (Elénk tetszés a szélső haloldalon.) Mert kétséget nem szenved, hogy Ausztria irányában a ministerelnök ar nagy érdemeket szerzett. De mikor ezt adja, ezt irja és ezt ajánlja a minister a magyar királynak, akkor fel vagyok jogosítva kérdezni azon ministertől, méltóztassék elősorolni, melyek azon érdemek, melyeket a ministerelnök ur Magyarország iránt szerzett ? Talán ezen pénzügyi rendezés, a mely itt tükröződik vissza ebben a költségvetésben? Avagy talán azt kivánják-e, hogy legyen alkalom ismételni és megújítani a boszniai és herczegovinai occupátiót? (Ugy van! a szélső baloldalon.) Avagy talán az az ő nagy érdeme, hogy szívesen belenyugodott abba a dulcignói Don Quixotte-féle deoionstrátióba? (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hol vannak ezek az érdemek? Én véghetetlenül Örvendenék, ha látnám. Ezeket mellesleg megjegyezvén, ismétlem, t. képviselőház, hogy ideje már annak, hogy a képviselőház komolyan foglalkozzék azon kérdéssel, a mely minálunk a mi viszonyaink között uemzeti létkérdés. Mert mindaddig, a mig ez az ország fennáll, a mig van hitele, addig még lehet módot találnia jelenlegi kormányrendszer megváltoztatásával arra, hogy egy olyan rendszer alapíttassák, a mely megengedi ennek a nemzetnek, hogy élhessen és fejlődhessék. De ha önök általadnak nekünk egy megbukott, egy koldusbotra jutott nemzetet, akkor nem az fog következni, a mit mi e padokon óhajtunk, hanem következni fog valami, a mit ez idő szerint talán senki sem óhajt. (Ugy van! a szélső baloldalon.) r J Es ilyen viszonyok között, ilyen budgettel a kezében a t. pénzügyminister ur avval fejezi be múltkori beszédét az exposé alkalmával, hogy felszólítást intéz t. baloldali társaimhoz, hogy csatlakozzanak a kormányhoz. (Halljuk!) Valóban, ez a kormány fbi} 7 tonosan fokozza a bámulást, még pedig nemcsak én bennem, hanem mindenkiben. Azt már hallottam, hogy egy pénzügyminister előálljon és azt mondja: „íme, uraim, a mikor mi átvettük a kormány ügyeit, ennyi és ennyi teher nyomta a nemzet vállait; mi ezen terheket levettük a válláról, mi növeltük a nemzet természetes jövedelmi forrásait, csökkentettük a hiányt, közeledünk az államháztartás egyensúlyának helyreállításához; felszólítunk tehát titeket, barátainkat, a kik velünk egy alapon álltok: jertek hozzánk, a tények mellettünk bizonyítanak!« De mikor a tények azt bizonyítják, hogy ez a helyzet tarthatatlan ; mikor a tények arra indítják, arra szólítják fel a hazafit, hogy ezen kormänynyal szemben a hazát me<t-uientse a végveszélytől és akkor szólítsa fel őket, hogy már most tehát csatlakozzanak hozzá: ezt még soha sem hallottam. Hát ugyan kérem a t. minister urat, tegyük fel az esetet, hogy szót fogadnak, megteszik; hát váljon a 25 milliónyi deficit és ez a 300 milliónyi adósság el fog-e enyészni az által, ha Apponyi, Sennyei, Széli Kálmán t. képviselőtársaim is rászavaznak? Avagy nincs-e nagyobb remény, hogy ellenkezőleg ezen terhektől szabadulni fognak akkor, ha azok, a kikben van igazi közgazdasági és politikai tehetség, sorakoznak olyan zászló és programm körül, a mely igenis kilátást nyújt a kibontakozásra? (Ugy van! a szélső baloldalon.) Egyébiránt én nem tudom, nem is tartozik reám, hogy t. szomszédaim mit cselekedjenek, mit fognak cselekedni. Arról én nem tudok semmit. Egyben igaza van a minister urnák, miszerint óhajtandó, hogy Magyarországon, a magyar parlamentben középpárt ne létezzék; ne létezzék, mert nincs reá ok. A mi speciális viszonyaink között Magyarországon csakis két pártnak van létjoga. (Helyeslés a szélsőbalon.) Annak a pártnak, a mely kívánja a mentől szorosabb kapcsot Magyarország és Ausztria között, még Magyarország elpusztulásának árán is, vagy a másik pártnak, mely ezen kapcsot fenntartani hajlandó igenis, de csak azon fokig, mely sanctlonálva lett századokon át, melyet őseink elfogadtak. Én nem hiszem,^ hogy nagyon sok idő legyen a várakozásra. Én azt merem állítani, hogy ha a magyar nemzet képviselete ma felemelkedik feladatának színvonalára és azt mondja: a nemzet életéről van szó, kell minden áron módot találni a kibontakozásra: meg lehet azt találni és a mi programmunk kijelöli a módot rá, (Helyeslés a szélsőbalon.) Ha ez sem történik, a jövőért önök fognak feleim. De mindenesetre remélem, hogy a pénzügyminister urnák felszólítása nem fogja azt eredményezni, (Halljuk) hogy a kormánypárt szaporodjék, de eredményezni fogja, hogy szaporodjanak azon sorok, a melyekhez a nemzet még reményeket fűz és a melyeknek talán meglesz adva e nemzetet megmenteni. Nagyon hasonlított ezen felszólítása á minister urnák azon másikhoz, mely a külügyek terén történt. Egészen olyan volt, mint Hübner bárónak a felszólítása, hogy a nagyhatalmak egyesüljenek a franczia köztársaság ellen. E minister is ugy hívta föl önöket, hogy egyesüljenek azon kis Francziaország ellen, mely ezen padokon ül. (Hegedűs Sándor közbeszól: A köztársaságot érti?) Nem értem a köztársaságot. Én avval fejezem be beszédemet, hogy felkérem a t. házat: méltóztassék jól átgondolni ezt a budgetet és nyugodtan, higgadtan össze-