Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-278

278. országos ülés junius 8. 1880. jgj Ennélfogva nemcsak hogy indítványát el nem fogadom, de még ahhoz sem járulhatok, hogy a kérdés a jogügyi bizottsághoz tétessék át. Egyébiránt nem tagadom, hogy a felvetett kérdés egyike a legkényesebb természetű és így megoldást leginkább igénylő kérdéseknek, t. i. az: hogy a felosztandó közös vagyonra nézve a határban lévő magánerdők, havasok és lege­lők tekintetbe vétessenek-e az arány kulcsnál, vagy nem. Én egyéni nézetemet fejezem ki, midőn méltányosnak tartom, hogy ezek ne vé­tessenek tekintetbe. De meg kell jegyeznem, hogy tudtom szerint a birói gyakorlat ezen kér­désen még nem esett át Az 1871: LV. t. ez. •4-ik §-a még oly nemű birói értelmezést nem nyert, mely ezen kérdést a törvény szószerinti alkalmazásával, az igazság rovására ugy oldotta volna meg, hogy ez által a hibás törvény ki­javítása végett a kérdést a törvényhozás elébe utalná. Én lehetőnek, sőt valószínűnek tartom, hogy a birói gyakorlat ezt a kérdést ugy fogja megoldani, hogy az ily magánerdők, havasok és legelők a közös földek foglalása czímén, az aranykulcs felállításánál kihagyassanak. Ez egyéb­iránt egyéni igénytelen nézetem; de minden­esetre újra ki kell jelentenem, hogy jelen törvény keretébe e kérdés nem tartozik. A mi Ugron Gábor képviselő ur indítvá­nyát illeti, az más szempontok alá jön. Hogy a Székelyhavasoknál erdő s legelőnek mekkora mennyisége szükséges arra, hogy az önálló gazdaság szempontjából, a természetbeni elkülö­nítést indokolja, az egyes községekben, azok egyes részleteiben, külön-külön elbírálandó kér­dés volna. Ha azonban általános szabályt akarok fel­állítani, akkor két indítvány közül mindenesetre ahhoz kell járulni, a mely az önálló gazdasági kezelést, az egyéni kibasítást mennél nagyobb területtől teszi függővé. Méltóztassék a t. háznak figyelembe venni, hogy egy ily önálló kihasításnál az egyéni bir­toknak, nemcsak saját területére van szüksége, hanem ahhoz vezető utaknak is kell kiszakittat­niok; a hozzáférhetővé tétel már magában egy oly nevezetes feladat a havasoknál, melyek eset­leg egy 50 holdas terület számára egy negyed, sőt Vs mértföldnyi ut kiszakítását tennék szük­ségessé. Én tehát akkor, mikor két indítvány köztt kell választani, először előadói tisztemnél, má­sodszor egyéni nézetemnél fogva is ahhoz járu­lok, mely a nagyobb területet teszi a kihasítás föltétetil. Elnök; A tanácskozást berekesztem. Következik a szavazás. A 25. §-nak csupán b) pontjához adatott be két módosítvány, a többi pontokra nézve KÉPV. NAPLÓ 1878 — 81. XIV. KÖTET. semmi és ugy azt hiszem, hogy a b) pontra kell külön szavazást megejteni. Az első módo­sítást beadta Ugron Grábor képviselő ur, a ki 100 hold helyett 50-et kivan tétetni, a másik módosítványt beadta Graál Endre képviselő ur, a ki a b) pont után egy toldást kivan tétetni. Ezen módosításhoz azonban Künle képviselő ur azon indítványt tette, hogy az utasíttassák vissza az igazságügyi bizottsághoz. Azt hiszem már most, hogy a b) pontra vonatkozólag első kérdés az lesz: elfogadtatik-e a szöveg, ugy, a mint be van terjesztve, igen, vagy nem? Ha ez el­fogadtatik, akkor az Ugron képviselő ur indít­ványa, mint azzal ellentétes, elesik. Azonban ezzel még nem esik el a Gaál képviselő ur indítványa, mert ez toldást kíván. Hanem ennek tekintetében az első kérdés lesz: kívánja-e a ház azt az igazságügyi bizottsághoz visszautasítani? Ha nem kívánja, akkor magára a módosításra törté­nik a szavazás és ha elfogadtatik, hozzá fog csatoltatni az illető ponthoz. E szerint azt hiszem, hogy a 23. §. minden pontját, aó) kivételével, elfogadottnak jelenthetem ki. (Helyeslés.) Szavazás fog történni csupán a b) pontra. Mielőtt ez meg­történnék, méltóztassék meghallgatni a módosít­ványokat. Beöthy Algernon jegyző' (olvassa a rnódosítvdnyokat). Elnök: Kérdem a t. házat, elfogadja-e a b) pontot a bizottság szövegezése szerint, igen vagy nem ? A kik elfogadják, méltóztassanak feláilani. (Megtörténik.) A többség elfogadta és igy az Ugron képviselő ur módosítása elesett Kérdem már most, méltóztatik-e elfogadni azon indítványt, melyet Künle képviselő ur be­adott, mely szerint a G-aál Endre módosítványa az igazságügyi bizottsághoz visszautasíts assék ? A kik elfogadják, méltóztassanak feláilani. (Meg­történik.) A többség nem fogadja el. Most mél­tóztassanak feláilani azon képviselő urak, a kik a Gaál Endre képviselő ur módosítványát el­fogadják. (Megtörténik.) A ház nem fogadta el. Beöthy Algernon jegyző (olvassa a 26-ik %-t). Hosztinszky János: T. ház ! Az állandó szakértők intézményét méltóztattak elejteni és itt a 2. bekezdésben mégis az van, hogy az érdekelt községek egy-egy „szakértőt" választa­nak. Miután már ezen intézmény elejtetett, kérem méltóztassanak itt is kihagyni. Bokros Elek előadó: Bátor vagyok éppen e tekintetben a következő módosítványt előter­jeszteni: A 26. §. második bekezdésében ezen szavak: „a törvénvszék területére kinevezett gazdasági szakértőkből", továbbá ugyanott; e szavak „állandó gazdasági" kihagyandók. Beöthy Algernon jegyző (olvassa a irtődosítványt). 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom