Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.

Ülésnapok - 1878-255

90 255. országé* ülés májns 1, 1880 óhajfandó ennek megalakulása, hogy a jövő szükségeinek is megfeleljen és hangsúlyoztam, — és azt hiszem, ez az igazán helyes álláspont, hogy oda kell törekednünk, hogy akkor, midőn 7.500,000 frt árán a kormány bölcsessége összekötött minket az osztrák Lloyddal, e szerződéi lejártakor legyen egy magyar társulat, a mely a magyar lobogót lobogtassa a tengeren és a mely ne legyen kénytelen a magyar czimet az osztrák czímerben eldugni, hogy a külföldön senki se lássa és ne birjon arról tudomással, hogy Európa keletén van egy önálló, szabad magyar állam. {Elénk helyeslés szélső balfelöl.) Én tehát, t. ház! csak oly feltétel alatt tudnám e törvényjavaslatot általánosságban elfogadni s a mellékelt szerződés beczikkelyezéséhez járulni, ha a kormány már most elvben elfogadná azt, hogy e szerződés évről évre köttessék meg a fennevezett társulattal, ellenkező esetben kénytelen leszek a törvényjavaslat ellen adni szavazatomat s csatlakozom Eötvös barátom határozati javaslatához. (Helyeslés szélső halfelöl.) Wahrmann Mór: Kereskedelmi és ipari dolgokban részemről azt az elvet tartom helyesnek, hogy ha lehet, magyar tőkével, ha kell, idegennel. Megengedem, óhajtandó, hogy e ezélra külön oly társulat alakuljon, a mely a kellő tőkével rendelkezik, ugy hogy Fiume kereskedelmét és a tengeri hajózásnak emelését eredményesen közvetíthesse. De ez nem történt. Várni arra, mig e társulat megalakul, felfogásom szerint a czélt veszélyeztetné. Veszélyeztetné pedig azért, mert a már megindított dolgot, mint szerencsém volt, mint a pénzügyi bizottság előadója néhány hét előtt kifejteni, megakasztani nem szabad. A kereskedelem megszokta a fiumei utat. Az export szépen fejlődött az utolsó években. Most tehát ezt koczkáztatni és megakasztani, felfogásom szerint, a legrosszabb kereskedelmi politika volna részünkről. Ebből a szempontból bátor voltam azt támogatni a házban, hogy 150,000 frt szavaztassák meg minden kikötés nélkül ez esztendőre és bátor voltam kijelenteni azt, hogy egyáltalán nem praejudicalhat annak a kérdésnek: vájjon szerződés köttetik-e, vagy sem? és ha köttetik: e társulattal köttetik-e, vagy mással. Ez összeget a kormánynak rendelkezésére szándékozom bocsátani azért, hogy ezen forgalmat épségben tartsa. Most előttünk fekszik azon törvényjavaslat, a mely ezen összegnek mikénti felhasználását 1880-ra a ház elé terjeszti. A ezélra nézve mindnyájan egyetértünk. Előttem szólt t. barátaim, a kik a magyar társulatot óhajtják, átlátják, hogy Fiume kereskedelmét emelni kell és hogy ez csakugyan lehető is. Hogy valamely társulat támogattassék, az ellen sincs senkinek kifogása. Ha tehát elfogadom azt az elvet is, hogy más most rendelkezésemre nem áll, bizom másrészt abban, mit a t. minister ur kinyilatkoztatott, miről ma már tapasztalást és tudomást is szereztem, hogy az illetők, kik ezeu szerződést kötötték, megbízhatók, ugy mint egyáltalán kereskedelmi üzletvilágban valaki megbízható lehet, — mert örök időkre ez nem szólhat, akkor felfogásom szerint feladatunk csak az, megbírálni, vájjon az a szerződés, mely előttünk fekszik, megfelel-e tökéletesen a kellő óvatosságnak, melyet a törvényhozási kérdésekben kifejteni kell és megfelel-e tökéletesen annak, hogy az a czél, mely előttünk lebeg, el fog éretni. És én ebben a szerződésben egy-két oly pontot találok, mely felfogásom szerint a kellő óvatosság hiányát mutatja és azért bátorkodnám a t. házat épp ezekre a pontokra figyelmeztetni. (Halljak! Elfogadom a törvényjavaslatot, elfogadom azt is, hogy ilyen szerződés köttessék meg 5 évre ezzel a társasággal, de óhajtom mindenesetre, hogy a szerződés óvatosan köttessék meg, ugy hogy tényleg eléressék azon czél, mely általunk eléretni szándékoltatik. Azon pontok közé, melyeket én kijavítan dóknak találok, első sorban tartozik a 7. §. Mert kérem, t. ház, mi a főczéija ennek a segélyzésnek? Főczéija az, hogy Fiúméban rendszeresített hajójáratok legyenek. De ez önmaga nem elégséges, hogy az ember tudja, hogy minden héten, vagy minden másod héten jár és jön hajó, hanem másrészt kell, hogy az ipar és kedeskedelmi világ azt is tudja, hogy ezen hajók a szállítmányokat azon az áron fogják vinni, a mely áron ezt más utón, főleg pedig Triesztből elvitetheti a nyugoti kikötőkbe. Ennek igen helyesen akar eleget tenni ezen szerződés. De ezen 7. §. úgy van szövegezve, hogy ez felfogásom szerint e tekintetben nem biztosíthatja az államot. A 7. §. ugyanis azt mondja: „A fuvardíjak Fiúméból, vagy Fiúméba nem lehetnek nagyobbak, mint azok a fuvardíjak, a melyek más észak-adriai kikötőkbe az illető irányban, ugyanazon időben általában érvényesek." A ki a viszonyokat az Adria tengeren és kikötőkben bárhol ismeri, tudja, hogy ott nem léteznek tarifák, nem lehet ott egyáltalán mondani azt, hogy ilyen meg ilyen tarifa „érvényes" általában. Ez ingadozik, változik minden hónapban, minden héten, de mindennap más és más a fuvar. Az utolsó években azt tapasztaltuk, hogy midőn például Amerikában egyszerre az a nagy export keletkezett Európába, rögtön emelkedtek ezen fuvardíjak 10—12 shillinggel. Ez tehát változik. És abban az egész szerződésben nincsen semmi provisió arra nézve, hogy ezt ki hatá-