Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.

Ülésnapok - 1878-263

263. országos ülés május 19. 1SSÖ. 239 aggódom azon, hogy a ministerium e tekintetben a törvényhozás által neki engedett jogot valami bőven fogná gyakorolni. Helyesnek és czélszeííínek találom, hogy tehessen időkímélés tekintetéből tgy, vagy niás oly vasút iránt intézkedést, melynek kiépítése biztosítva van ; de a mint én hazánk viszonyait felfogom és a törvényjavaslat tartalmát értelmezem, a következés meg fogja mutatni, hogy jövőre minden nagyobb fontosságú vidéki, vagy helyi érdekű vasút kiépítése ugyis a törvényhozás elé fog kerülni, mert hiszen a törvényjavaslat első §-ának második bekezdése azt mondja. „A törvényhozásnak marad fenntartva ezentúl is oly vasutak engedélyezése, melyek két vasúti fővonal összeköttetésére szolgálnak, vagy egyes fővonalaknak főirányukban kiegészítő részét képezik, valamint azok is, melyek a jelen törvéüy határozataitól eltérő feltételek és kedvezmények mellett szándékoltatnak kiépíttetni." Már pedig úgy, mint a javaslat formulázva van, ismerve azon erőket, melyekkel mi rendelkezünk, ismerve a pénzforrásokat, melyekből egyes vidékek meríthetnek, meg vagyok győződve, hogy minden ilyen fontosabb vasúti vonal, csupán azon kedvezményekkel, melyek itt foglaltatnak, kiépülni alig fog; ennél fogva elérjük azon czélt, hogy minden fontosabb vonal kérdése a ház elé fog kerülni. Röviden megemlítem, melyek azon pontok, melyeket nézetem szériát módosítani kellene, hogy megfeleljenek a jelen körülményeknek és igényeknek, azaz hogy az adandó kedvezmények mellett a vállalkozási szellem csakugyan felébredvén, a vasutak kiépítése előmozdittassék. (Halljuk!) Minő elvet állítok én fel? Azt hiszem, minden törvényhozási intézkedésben határozott elvnek kell lenai. En azon elvet állítom fel, hogy minden olyan vasútnak, mely az államtól semmi tettleges segélyt nem kér, a lehető legmesszebb menő kedvezményeket kell adni, még pedig saját jól felfogott pénzügyi érdekünkben, mert Magyarország jelen állapota olyan, hogy ez ország nem fog felvirulni, sőt a jelenlegi közgazdasági helyzet is mélyebben fog sülyedni, ha a kormáoy és a törvényhozás ez ország nemzetgazdasági erejének és vagyonosodásának emelésére mindent meg nem tesz. Kérdem, szükséges-e, ezélszeríí-e fiscalis érdekektől vezettetni magunkat ilyen vállalatoknál, hol idegen tőke s egyesek hozzájárulása folytán, talán milliókra menő érték, a nemzetgazdasági munkásság leghatalmasabb tényezőjéül czéloztatik megadatni az állam egyenes terheltetése nélkül. Itt vannak a. többi köztt az 5. §. végsorai, melyek az adómentességre vonatkoznak. A legkevesebb, mit ilyen vállalatokkal szemben az állam adhat, az, hogy az oly állampolgárok munkáját, kik új értéket teremtenek s ez által a nemzet vagyonát fejlesztik, ne terhelje. Erre az állam csak akkor van jogosítva, midőn bizonyos idő lejártával a befektetett érték tekéje megkerül. Harmincz évi adómentesség, azt hiszem. elég. Más államokban, a szomszéd Ausztriában is, ki van mondva a 30 évi adómentesség. De miért ezt aztán megszorítani, miért azt mondani: „Megszűnik azonban ezen adómentesség ;sz engedély-okmány keltétől számított tiz év múlva, a mint a vállalat tiszta jövedelme a nevezett adóösszegnek az üzleti számlába való felvétele utá;> is, az engedélyezett építési tőke 5% kamatjánál magasabb leend." Ezt ha lehet, hagyjuk ki a törvényből. Mert ha egynek kedvezményt nyújtunk, nyújtsuk azt ugy, hogy a tőke, mely ezen vállalatokba fekteítetik, biztosítva lássa azt, hogy legalább idővel jövedelmezővé váljék. Es nem is méltányos, hogy az, ki éveken át csak 1—2 százalékot húzott tőkéje után, a későbbi években, a nagyobb jövedelmezés által, a múltban szenvedett veszteségért kárpótlást ne találjon. A dolog érdekében fekszik, hogy ha már adómentességet adunk, ne szorítsuk azt meg oly módon, mely a tőkebefektetéstől az embereket talán elrettentené. A 8. §-ra is van egy észrevételem. Ha körültekintünk más államokban, hol a vidéki érdekű vasutak kiépítését előmozdították, gazdag, anyagilag fejlődött államokban, hol a pénz olcsó, hol a vagyonosodás nagyban kifejlett, az ily államok fel fogták annak fontosságát, hogy egy vidéki vasút kiépítése ne a véletlen sorsnak legyen kitéve, hanem megfontolva az ország közgazdasági érdekeit, átgondolt rendszer szerint állapították meg a vonal irányzatát, nagy súlyt helyezvén arra, hogy a kiépítés minél rövidebb idő alatt történjék. Ennek elősegítésére leginkább három faktort használtak. Az első mindenek előtt az állam. Igaz, viszonyaink nem olyanok, hogy az állam nagy áldozatokat nyújthatna, de a második olyan, a melyet mindig tekintetbe vettek és ez a nagy pályáknak hozzájárulása azon valóságos haszon arányában, a melyet az új vasút folytán nyertek. Igaz, hogy a 8. §-ban kimondatik, hogy a magyar állam tulajdonát képezi' vasutak kötelesek a vonalaikba beágazó helyi érdekű vasutak részére bizonyos kedvezményeket adni. Azonban ezek nagyon csekélyek. Es én azon elvet állítom fe], hogy a törvényhozásnak ily jogos, méltányos igények tekintetében meg kell kívánnia a kamatbiztosított vasutaktól azt, a mit saját vasutai részéről felajánl. Es én azt kérdezem, nem tehette volna-e a bizottság. vagy a ministerium e szakaszba azt, hogy erre a kamatgarantiát élvező vasutak is kötelesek,