Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.

Ülésnapok - 1878-261

184 261. országos ülés májtis lltfSt, gyakorlatunkat, miért kell praeoccupálni a jövő alakulásra nézve a törvényhozó nézetét, miért kell nekünk oly provisoriumot alkotnunk most, melyből Zsiros Lajos t. barátom és jövendőbeli collegái oly érveket merítenek a definitív javaslat tekintetében, milyeneket hallottunk a mostani gyakorlat mellett? (Helyeslés a szélső balon). De én az igen t. igazságügyminister úrról nem tudom feltenni azt, hogy a végleges bűnvádi eljárásban ily elveket akarna a t. ház elé hozni és ilyeneket akarjon törvénynyé tenni. De ha ha úgy áll a dolog, ha lehetetlen, hogy ily elvekkel jöjjön, mint végleges törvényjavaslattal ide, mivel indokolja a t. minister ur azt, hogy nálunk évenként, korszakonként, ülésszakonként változnak a bűnvádi eljárás elvei, változnak a személyes szabadság garautiái és változnak mindazon institutiók, melyek hivatva volnának a személyes szabadságot biztosítani ezen országban a bűnvádi eljárás terén. Hát szabad-e, megengedhető-e ez, nem a civilisatió ily fokán álló nemzetnek, hanem egy félművelt nemzetnek, hogy gyakorlat, provisorium és definitivum folytonosan változzék és mindenik újabb elveket és újabb institutiókat hozzon életbe és a személyes szabadság garantiáit időnként tiszteletben tartsa és időnként tökéletesen kassálja és jöjjön helyébe egy zűrzavar az institutiókba és azon elemekbe, a melyek hivatva volnának a definitív javaslatot létre hozni. Megmételyeztetik ez által a jogérzet kint is és sorvadásba ejtetik azon helyes ösztön, mely kell, hogy a törvényhozót vezesse, de a mely nem maradhat meg épen, mikor az állam berendezésének legmagasabb elve az igazságszolgáltatás terén örökös kísérleteknek és ingadozásnak tétetik ki, azon elv, medy éppen ez által nem tiszteltetik, éppen ezen örökös változás által kicsinyeltetik és megvettetik. (Helyeslés a szélső balon.) Ez az eljárás nem a helyes eljárás, nem a modern eljárás, ezen törvényhozáshoz sem méltó és multuukban erre példát felfedezni lehetetlen. Azt mondja Zsiros Lajos t. barátom, hogy az eddigi gyakorlat megfelel ezen törvényjavas latnak; ugyanerre fektette okoskodását Emmer t. baráiom is. Bocsánatot kérek, az eddigi gyakorlat nagyon csodálatos fogalom. A törvényjavaslat korábbi szövege szerint, egy esztendeig terjedhető fogságbüntetést szabhatott ki a járásbiró és azt mondották, bogy az eddigi gyakorlatnak ez felel meg. Most félévet szabhat ki a járásbiró és t. barátom azt mondja, hogy ez felel meg a gyakorlatnak. (Derültség a baloldalon.) Ha pedig nézzük a statistikai kimutatásokat, ezek bizony sok mindent igazolnak; de miután törvény nincs, miután törvényerejű rendelet sincs, a mely az egyes bíróságok eljárását és competentiáját szabályozná, ha mi az esetek túlnyomó nagy számát veszszük alapul, — pedig ezt kell alapul vennünk, — mert Zsiros Lajos t. barátom, noha egyes biró volt is, nekem talán megengedi, hogy visszaéléseket az egyes birák követhetnek el szép Magyarországon, még pedig tetemes számmal, {Ügy vanl baloldalon) ha mégis ezen eddigi gyakorlat nyomán kell a gyakorlatot megállapítana, akkor, mondom, az esetek túlnyomó nagy számát kell alapul venni, ez pedig legföllebb két három havi fogságbüntetés kiszabására állapítja meg az egyes bíróságok competentiáját. Azt mondja Zsiros Lajos t. képviselőtársam, hogy ne hivatkozzunk mi mindig európai példákra, az európai jogtörténelemből vonható tanúságokra, hanem a törvényhozás nehéz munkájában vezéreljenek minket mindig azon szükségletek, a melyek itthon, a mi állami és jogi életünkben felmerülnek. Ezt az elvet én igenis elfogadom. Én igenis ott, a hol hazai szükségleteink az európai elvekkel, bármennyire kifejlődöttek, nemesek, vagy bármennyire visszamaradott elvek azok — mert az európai elvek birodalma rettentő, melynek határa nincs — ellenkeznek: én mindig a hazai szükségletekből akarok kiindulni és a törvényhozási intézkedéseket mindig azok kielégítésére akarom irányozni. De hát, hogyan hányja t. barátom a szemünkre azt, hogy mi európai elvekre hivatkozunk, mikor a mi hazai multunk, hazai gyakorlatunkra és aunak tanúságára hivatkozunk önökkel szemközti, a kik Ausztriára s annak is legszomorúbb korszakára, t. i. a Bach korszakra hivatkoznak s onnan akarnak minden bölcseséget ezen törvényjavaslat keresztül vitelére felhasználni. (Elénk tetszés balfelöl.) Önök hányják nekünk szemünkre ezt. Hisz voltakép az egyes birói rendszert a magyar ősi törvényhozás alig ismerte, mert még a szolgabiró is csak esküdt-társával volt competens és az alispán is csak a szolgabíró és az esküdttel és majdnem kivétel nélkül a vármegye fiskusával együtt volt hivatva ítéletet mondani. A mikor a mi múlt igazságszolgáltatásunkban a nemesség jogairól volt szó, mert megjegyzem, az 1848 : IX. t. ez. meghozatala óta, e hazában minden embernek a régi nemesek jogaival kellene birni a személyes szabadság garantiái tekintetében, a mint ezt az országbírói értekezlet ki is mondotta; a midőn — mondom — 1848 előtt az akkori nemesek személyes jogainak garantiájáról volt szó, nem volt arra eset, hogy egyes bíróságnak, a mi szoros értelemben véve ugyanaz, mint most, nem is volt eset, hogy ily bíróságnak nemes ember ellenében, ily roppant hatáskör adatott volna. Pedig törvényeinknél fogva — ismétlem — minden polgárnak most ugyanezen joggal kellene birnia. Ha