Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.
Ülésnapok - 1878-260
260. országos ülés májns 11. 1880. 173 » méltó kellőleg és hosszasabban megfontolni és épp azért én úgy látom, hogy a közvélemény is és a képviselők is, most kezdik csak ezen törvényjavaslatot kellőleg mérlegelni, midőn már a közoktatási bizottság tárgyalásán keresztül ment és annak módosításai feküsznek a ház előtt. De van t. ház, a ki azt mondja, hogy erre égető szükség van, hogy ezen törvénynek már a legközelebbi iskolai évben életbe kell lépnie. Hát én azt mondom, hogy ha ezen törvény csakugyan még ma életbe lép, mi lesz tulajdonképen ezen törvény? Nem lesz egyéb, mintegy oly keret, melynek majd csak akkor kell életet adni, mikor az be fog töltetni. És én kérdem a t. házat, vájjon egy pár hónapi időt elegendőnek fog-e tartani, hogy csak maga az ezen keretbe illő tanrendszer elkészíttessék, nem is említve az ezen tanrendszer folytán szükséges tankönyveket. Én azt hiszem, hogy erre időt kell engedni akkor is és éppen, miután ez csak oly keret, bizony el lehet azt veszély nélkül halasztani. Ha pedig a tanrendszer már készen van és ez ugyanaz, melyet a minister ur a kezelése alatti iskolákban már életbe léptetett s a melyet már az önhatósággal bíró felekezeti hatóságok is tekintetbe vettek, akkor nincsen szükség ezen keretnek elkészítésével oly sürgősen foglalkozni. (Helyeslés a szélsB 'balon) Miután már a minister ur indítványára kimondatott itt, hogy ez azon törvényiavaslatok közzé soroltatik, melyek csak akkor fognak tárgyalás alá kerülni, ha majd még. a nyári ülésszak alatt idő lesz rá, mindenki azon hitben volt, hogy ezen munkaprogramul meg fog tartatni. És azért lehetetlen csodálkozással nem telni el a fölött, hogy oly hirtelenül és mondhatni rohamos sietséggel vétetik elő e tárgy. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Én kérem a t. házat, méltóztassék Madarász t, képviselőtársam által beadott halasztási indítványt elfogadni. [Szavazzunk!) Elnök: Szólásra senki sem lévén feljegyezve, felteszem a kérdést, mielőtt azonban ezt tenném, fel fog olvastatni az indítvány. Antal Gyula jegyző' (olvassa Madarász József indítványét). Elnök: Kérem azon képviselő urakat, a kik ezen indítványt elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Most kérem azokat, a kik az indítványt nem fogadják el, méltóztassanak felállani. (Megtörténki.) T. ház! A különbség oly csekély, hogy lehetetlen azt kivenni. Ennélfogva szükséges a megszámlálás (Helyeslés.) Kérem azon képviselő urakat, a kik az indítványt elfogadják, méltóztassanak felállni. (Megtörténik. A 'jegyzők megszámlálják.) Most kérem azon képviselő urakat, a kik nem fogadják el, méltóztassanak felállani. (Megtörténik. A jegyzők megszámlálják.) Elnök: T. ház! A szavazatok összeszámittstván, 72 képviselő igennel, 62 nemmel szavazott. (Helyeslés és éljenzés a, szélső balfelöl.) Ennélfogva Madarász József képviselő ur indítványa elfogadtatott és igy a 425. számú jelentés és törvényjavaslat a napirendről levétetik. Ezzel a mai ülés napirendje ki lévén merítve, következik a holnapi ülés napirendjének megállapítása. (Halljuk!) Á holnapi ülés napirendjének első tárgya lesz az indítvány- és interpellatiós- könyvek felolvasása; továbbá azon két törvényjavaslatnak harmadszori felolvasása, a melyek ma letárgyaltattak; azután következnék az igazságügyi bizottság jelentése, a magyar büntető törvénykönyvnek életbeléptetéséről szóló törvényjavaslatnak függőben maradt szakaszaira, nézve; azután az interpellatiós-könyvben netalán foglalt interpellatiók előterjesztése, valamint Helfy képviselő ur interpellatiójának előterjesztése; végre a honvédelmi minister urnak válasza Nóvák képviselő ur interpellatiójára és Trefort minister urnak válasza Csatár képviselő ur interpellatiójára, (Helyeslés.) Az ülésnek egyéb tárgya nem lévén, azt j bezárom. (Az ülés végződik d. e. 11 óra 35 perczkor.)