Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.
Ülésnapok - 1878-258
23V. országos filéts májas 7. 1880. 145 ugyanezen törvényhozás meghozta, sanctionálta a maga szavazatával a büntető törvénykönyvet, melyben a párbaj, mint büntetendő cselekvény van felvéve. Én kénytelen vagyok kimondani, politikai immoralitásnak tartanám, ha ugyanazon testület, a mely bizonyos cselekvényt bűncselekménynek deelarált, maga még alkalmat sem akar nyújtani a bíróságnak arra, hogy ezen tényt megvizsgálj a; politikai immoralitásnak tartanám, a melynek veszélyes következményei lehetnek. Mert fontoljuk csak meg, hogy miként kell, hogy vélekedjék azután azon nép, a melynek képviselete ekképen jár el. Azon nép és annak egyes tagjai, bizonyos esetekben akként okoskodhatnak: hogy ha azon t. urak, a kik maguk meghozták a törvényeket, bizonyos esetben, mikor nekik nem tetszik, azon törvényeket semmibe sem veszik, én sem fogom kötelességemnek tartani azon törvényeket tisztelni, a melyek nekem nem tetszenek. Ebben politikai immoralitás van, de veszélyes következményei is lehetnek az eddig követett eljárásnak. Mert sajnálattal kell constatálnom, hogy soha, vagy legalább rég idő óta a párbajok Magyarországon annyira nem szaporodtak, mint éppen mióta a törvénykönyvben bűncselekményeknek jelentettek ki. Fiatal gyermekek példát véve az idősebbektől, mintegy hősiességet látnak abban, hogy ne\ök a hírlapokban felemlittetik, hogy ők is párbajt vívtak. Nekem volt alkalmam e házban kijelenteni, hogy éu a párbajt éppen olyan emberölési kísérletnek tartom, mint minden más e nemű kisér letet; én nem nézem, hogy milyen körülmények között sértette meg valaki embertársát, vagy tette ki annak a veszélynek, hogy meg is ölje, a szabály nem változtatja meg magát a tényt. Ha ezen az utón haladunk, — erősuek fog látszani, vagy legalább nagyon élesnek az általam használandó phrasis, de én még is úgy érzem, hogy ugy van, akkor bármelyik útonálló rabló mondhatja magáról, a mit én cselekszem, {Mozgás) tulaj donképen nem egyéb, mint párbaj közöttem és a társadalom között. (Zaj. Ellenmondás a szélső balon.) A társadalom nem elégítiki az én — szerintem jogos — kívánalmaimat, én provocálom őt, lásssuk, ki az erősebb, ha én vagyok erősebb, én ölöm meg őt, ha ő erősebb, ő öl meg engemet. (Mozgás. 'Ellenmondások. Zaj.) T. ház! Engem ez az általános zúgás meg nem lep és nem zavar meg, mert ha tudtam volna, hogy a mint én vélekedem, ugy vélekedik a ház nagyrésze, akkor nem is szólaltam volna fel. De szükségesnek tartottam éppen azért felszólalni, mert látom, hogy ezen ügy oly mérveket kezd ölteni, miszerint kötelessége éppen a törvényhozó testületnek, ennek már egyszer gátat vetni. KÉPVH. NAPLÓ 1878—81. XIII. KÖTET. De különösen, miután a törvényhozó testület már kimondotta, törvénykönyvbe iktatta, hogy ezt bűncselekménynek tekinti, én már ezen oknál fogva is kötelességemnek tartom a mentelmi bizottság véleményét pártolni. De van ezenkívül agy általános ok, a mely ellen azt hiszem, a háznak lelkiismeretesen egy tagja sem szólhat. A mentelmi jognak igazi értelme csak az és csak az lehet, hogy a törvényhozó testület őrködjék a felett, hogy valamelyik tagja politikai zaklatás czéljából ne üldöztessék. Ez az eset absolute fenn nem forog, fenn nem foroghat. Éppen azért én kérem a t. házat, hogy a törvények tiszteletbentartása czéljából és a veszélyes következmények kikerülése végett, járuljon hozzá a mentelmi bizottság véleményéhez és azon tisztelt barátaim előtt, a kiket szívből szeretek és tisztelek, ne zárja el az utat, hogy felettök a bíróság igazság szerint mondja ki az ítéletet. (Helyeslés.) Elnök: T. ház! Szólásra senki sem lévén feljegyezve, a vitát berekesztem. Zárszó illeti még az előadó urat, ő azonban ezzel élni nem akar, tehát következik a szavazás. Szavazás' előtt fel fog olvastatni Szalay Imre képviselő ur dleuiudítványa. Antal Gyula jegyző' (olvassa): A t. ház mentelmi bizottsága véleményét el nem fogadván, Verhovay Gyula, báró Mednyánszky Árpád, Komjáthy Béla és b. Üchtritz Zsigmond mentelmi jogát fel nem függeszti. / Elnök: Első kérdés lesz, hogy elfogadja-e a t. ház a mentelmi bizottság jelentését Verhovay Gyula, b. Mednyánszky Árpád, Komjáthy Béla és b. Üchtritz Zsigmond képviselő urak mentelmi ügyében, igen, vagy nem? Ha ez el nem fogadtatnák, akkor Szalay Imre képviselő ur ellenindítványa fog szavazás alá bocsáttatni. Kérdem tehát a t. házat, méltóztatik-e a mentelmi bizottság jelentését elfogadni? A kik elfogadják, azokat kérem, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadja. E szerint Szalay képviselő ur ellenindítványa elesett. T. ház í Ezzel a mai ülés napirendje ki van merítve. Most igen kevés olyan tárgy van készen, a melyet a házban tanácskozás tárgyává lehetne tenni. Tulajdonképen csak a zárszámadási bizottságnak jelentése az 1878. évi állami zárszámadások megvizsgálásáról olyan, a melyet e pillanatban napirendre lehetne kitűzni. A többi tárgyak, a melyek az illető bizottságok előtt vannak, olyan nagy fontosságúak, hogy azok felett a tanácskozás, azt hiszem, hosszabb időt fog kívánni. Van még egy tárgy, a mely tegnap nyújtatott be, ez a közoktatási bizottság jelentése a gymnasiumi és reáliskolai oktatásról szóló tör19