Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.

Ülésnapok - 1878-257

257. országos ülés május 5. 1880. 133 a t. képviselő ur felemlített, az, hogy magyar területen vasutaink merre építtessenek, az tisztán és kizárólag a magyar törvényhozás megállapodásától függ és arra seramiféle más, mint a magyar törvényhozás faetorai hozzájárulása, nem szükséges. A magyar törvényhozásnak legközelebb lesz alkalma azon javaslatok felett dönteni, melyeket a kormány elő fog terjesztem a budapest-zimonyi vasút kiépítése iránt; méltóztassék akár annak irányát, akár annak módozatait akkor venni bírálat alá, de ne méltóztassék ezen vonalnak kiépítéséről szóló törvényjavaslat beterjesztésétől függővé tenni ezen nemzetközi szerződés elfogadását, melyről kívánatos, hogy mennél előbb elfogadtassák minden érdekelt fél által, mind a magyar, mind az osztrák, mind a szerb törvényhozások által. Ezeknek alapján bátor vagyok arra kérni, különösen tekintettel az idő rövidségére, ne méltóztassék ezen két törvényjavaslatot összekapcsolni, hanem méltóztassék megnyugodni a kormány azon határozott nyilatkozatában, melynek kifejezést adott az indokolásban és kifejezést adott a tegnap beterjesztett munkaprogrammban és kifejezést szerenesés vagyok adni most, hogy ezen előterjesztés meg fog tétetni; méltóztassék tehát a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Helyeslés a középen.) Irányi Dániel : T. ház! Jó ideje már, hogy tekintetbe véve egyrészt a kincstár szorult helyzetét, másrészt az adó terhes voltát és a nép elszegényedését, azon elhatározásra jutottam, hogy részemről új terheket csak ama feltétel alatt fogok elvállalni, ha azok vagy elkerülhetlenül szükségesek, milyen pl. az ország polgárainak az árvíz elleni biztosítása, vagy pedig, ha oly befektetésekre vonatkoznak, melyek bizonyosan és rövid idő alatt igéinek jövedelmet. Az előttünk fekvő szerződés oly vasútra vonatkozik, mely nézetem szerint ezen tekintetből nem ajánlható. Nem tagadom én t. ház, hogy ezen vasút hasznot fog hozni bizonyos mértékben az országnak, de 'az áldozat, a melyet hoznunk kell, a remélhető haszonnal ez idő szerint nem áll arányban. (Igaz! Ogy van! a szélső balon.) T. barátom Mocsáry Lajos is említette már, hogy ezen vasút inkább Ausztriának mint Magyarországnak fog javára válni. De bár Ausztriának, bár Magyarországnak váljék az inkább javára, arról meg vagyok győződve, hogy jó ideig, alkalmasint évtizedeken keresztül kénytelenek leszünk annak jövedelmét az államkincstárból pótolni, nem csak azért, mivel nagyrészt oly vidéken vonul keresztül, mely körülbelül néptelen és nem éppen a legtermékenyebb, hanem főleg azért, mert Szerbiával a mi kereskedelmünk kevés és pedig oly tárgyra szorul, a melyek nem éppen a legjövedelmezőbbek. (Igaz! ügy van! a szélsőbalon.) A mi pedig a Niseh, Konstantinápoly és Szaloniki felé vezető utat illeti, ez, egyenesen kimondom, egyelőre Magyarországnak aligha fog hasznot hajtani, ez Ausztriának és a további Nyugat iparának fog csak szolgálni. Azt mondhatnák, hogy a berlini szerződés következtében kötelezve vagyunk ezen vasút kiépítésére. Erre nézve legyen szabad megjegyeznem, hogy a berlini szerződésnek, gondolom 10. és 37. czikkeiben Magyarországra és Ausztriára íulajdonképen nem hárul semmiféle kötelezettség. E kötelezettség Szerbiát és Bulgáriát illeti, a mennyiben ott az van mondva, hogy ezen két ország átveszi azon szerződéseket, melyeket e vasút kiépítésére vonatkozólag a magas porta Ausztriával és Magyarországgal kötött. Magyarországot és Ausztriát tehát a berlini szerződés következtében csak jog illeti, de kötelezettség reájuk nem hárul. Kötelezettség csak azoa esetben állana elő, hogyha ezen és illetőleg a portával kötött és általok elvállalt szerződésekre magok azon országok hivatkoznának, ha azok követelnék ezen szerződések valósítását, a mit tudtommal eddig sem Szerbia, sem "Bulgária nem tett. A berlini szerződésből merített érv tehát véleményem szerint nem kötelezhet minket arra, akár igér, akár nem jövedelmet ezen vasút, hogy azt a jelen körülmények közt kiépítsük. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) De lenne bár másként, lehetne bár azt reményleuiink. hogy Budapesttől Belgrádig, azután Konstantinápolyig és Szalouikiig az összeköttetés Magyarországra nézve is igen hasznos lesz, a szerződésnek két czikke bennem azon gyanút ébreszti, melyet már Mocsáry Lajos és Ráth Károly t. képviselőtársaim is kifejeztek, miszerint itt nem egyenes összeköttetésről, Budapestről Belgrádba van szó, hanem arról, hogy az osztrák államvasút valamely más ponton, legyen az Szeged vagy Kikinda, köttessék össze Szerbiával. (Igaz! ügy van! a szélsőbalon) Már pedig ezen esetben én is nyíltan kijelentem, hogy ezt Magyarország iparára, kereskedelmére annyira hátrányosnak tartanám, hogy inkább lemondanék ezen összeköttetésről, még ha nem járna is a kincstár részéről áldozatokkal, sem hogy az ily áron létesíttessék. Ha a t. pénzügyminister ur le akarta volna rontani ezen gyanút, isméti felszólalásában módja lett volna tiltakozni ezen feltevés ellen, mondhatta volna, hogy a kormánynak egyáltalában nem szándéka az osztrák államvasutnak akár mely pontjáról biztosítani az összeköttetést Belgráddal. A t. pénzügyminister ur ezt nagy sajnálatomra nem tette s ez által megerősítette azon sejtelmet, hogy itt csakugyan nem egyébről van