Képviselőházi napló, 1878. XII. kötet • 1880. április 12–április 26.
Ülésnapok - 1878-241
241. országos ülés április 14. 1880. 55 ezen indítvány kinyomassák és a holnapi napirendre kitűzött törvényjavaslatokkal együttesen tárgyaltassék? {Elfogadjuk.) Ki fog nyomatni s a holnapi napirendre tűzetik. Következik a napirend: a vallás- és közoktatásügyi ministerium 1880. évi költségvetésének folytatólagos tárgyalása. Szederkényi Nándor: T. ház! A tárgyalás alatt lévő alapok és alapítványok ügyének e házban megvan a saját története. E történetnek mozgató ereje, egyrészről az alkotmányosság szellemének és a törvények ható erejének keresztülvitele, másrészrőlj a mi ezzel ellentétben áll, a mit a kormány képvisel, a hatalom törekvése. Az 1867. év után, midőn az alkotmányos elet nehézségein a ház keresztül esett, rögtön észrevétetett a képviselőházban, hogy a kormány kebelében, különösen pedig a cultusministerium kebelében oly ügyek kezeltetnek, melyek az 1848: III. t. ez. 6. §-a értelmében a ház ellenőrzése alatt állanak s a mely irányban a ház ellenőrzését azért nem gyakorolhatja, mert a ministerium ezen ügyek kezelését teljesen elvonta a ház hatósága alól. Ez éreztetvén ez oldalon, akkoron, ha jól emlékszem, Ghyczy Kálmán volt képviselő ur által tétetett azon indítván} 7 , miszerint ezen alapok és alapítványok költségvetése a rendes költségvetésbe vétessék föl s tárgyaltassék a ház által. A t. kormány, inely, mondom, a hatalmi törekvést képviseli, ezen ügyben, ezen indítványt ellenezte. És itt jön a második momentum e kérdés történetében, az t. i., hogy a kormány, bár a parlamenttel szemben ily hivatása nincs, azon rúlbuzgó szellem és érzéknél fogva, melylyel tegnap 'Trefort minister ur a ház előtt szintén dicsekedett, az ő monarchikus és egyházi érzékékénél fogva, mely érzékkel dicsekedhetik Trefort az egyén, de a házban Trefort a cultusminister a parlament jogkörén túl nememolkedhetik. {Igaz! ugy van! a szélső balfelöl.) Tehát mondom, ez érzésnél fogva a kormány megtagadta azt, hogy e házban ezen alapok ügye tárgyaltassék, megtagadta az egyházi érzék túlnyomóságánál fogva, melyre a kormány hivatkozott, azt állítván, hogy ezen alapok jogi természete nem engedi azt, hogy a ház ezen ügyekbe befolyjon. Ez bebizonyítást vár a kormány részéről és így keletkezett azon indítvány, mely szerint ezen alapok jogi természetének kikutatására, küldjön ki a ház egy bizottságot s ez tegyen ez ügyben jelentést. E bizottság működött és mint tudjuk, igen becses anyagot halmozott össze és terjesztett be a házhoz. Azonban a jogi természet kikutatására vonatkozó jelentés és ennek tárgyalása mindeddig késik, a kormány pedig, melynek érdekében Állana bebizonyítani azt, a mit akkor állított, j szintén késik, hogy ezen ügyet gyors és sikeres megoldásra vezesse. Ily körülmények köztt nagyon természetes, hogy a képviselői kötelesség, mely előtérbe állítja a parlamenti jogok és törvények épségben tartásának kötelességét, mindig fenntartja, hogy addig is, mig ezen alapok jogi természetének kérdése eldöntve és e házban világosságra hozva nincs, a törvényeknek érvény szereztessék. E törvényekről ugyan a cultusminister ur tegnap az állította, hogy benne egy hézag létezik, mely hézagot én kerestem az 1848 : XXXIII. t, ez. ide vonatkozó 6. 7. és 8. §§-bau, azonban nem találtam fel. A 6. §. világosan kimondja, hogy „mindazon tárgyak, melyek eddig a magyar kir. udvari kancelliára, helytartótanács s kincstár köréhez tartoztak, vagy azokhoz tartozni kellett volna, a magyar ministerium által fognak kezeltetni" — a 7. §. pedig azon jogokat, melyek ő Felségének reservált jogai, elősorolja „érsekek, püspökök, prépostok stb. kinevezése, a kegyelüii jog gyakorlata, a nemességnek stb. adományozása" — és egyéb dolgok. Tehát hol van a jus reservatum, melyet a kultusminister ur, az alapok és alapítványokra nézve állít? és hol van azon hézag, melyet a kultusminister ur ts törvényben feltételezett, a mely kipótlandó az alapok és alapítványokra nézve? Talán, hogy nincs megemlítve a 6. §-ban; de nem szükséges megemlíteni, mikor általában kimondatik, hogy mindazon tárgyak, melyek a helytartótanács és udvari kancelláriához tartoztak, a ministerium kezelésébe mennek át. Tehát, ha a 48-iki törvény reservált jognak kívánta volna ezt fenntartani, akkor a 7. és 8. §-ban, a hol a reservált jogok soroltatnak elő, okvetlenül felemlítette volna. Azt hiszem, hogy itt nekünk van igazunk és nem a kultusminister urnak, a törvény világos eivitázhatlan értelmezésénél fogva; de a kultusminister mindannak daczára, hogy a törvény ilyen világosan szól, éveken keresztül igyekezett e kérdésben a bonyodalmat e ház előtt fenntartani, igyekezett complicátiokat létrehozni, felemlítésével — mely felemlítés a cultusminister ur szájában igen alkotmányellenesen hangzik — felemlítésével egyszersmind a felekezeti viszálykodás és gyülölségnek, mely felekezeti viszálykodásról ma ez ügyben e házban, vagy e házon kivül alig van valakinek tudomása. {Igaz! a szélső baloldalon.) Körülbelül ugy vagyunk ezzel, mint az egyszeri képviselőjelölt volt, a ki minden áron képviselői jelöltté akarván magát kiktáltatni, összehívta az értekezletet és miután hosszasan reíleetált azokra, hogy milyen érdemei vannak neki, a melyek képessé teszik, hogy ő jelöltté kiáltassék ki és miután az összejött értekezlet nem értette, vagy nem akarta megérteni ezen reflexiókat, végre a jelölt tűzbe jött és azt kérdezte, hogy miért
