Képviselőházi napló, 1878. XII. kötet • 1880. április 12–április 26.
Ülésnapok - 1878-245
194 245. országos ülés április 19. 1880. mázott gazdálkodásnak. No már azt, hogy ezen 4,302 frtnyi tétel a losonczi gymnäsiumra ne volna szükséges, a minister ur nem állította, de még a pénzügyi bizottság sem. Ha tehát szükséges és azt levonni akarják, erre alkalmazhatom a pénzügyminister ur elveit és azt mondom, ez már nem megtakarítás többé, hanem rosszul alkalmazott gazdálkodás. {Helyeslés a haloldalon) De történetesen Losoncz megérdemli, hogy ezen 4,302 frt, számára a budgetben visszaállittassék. Losoncz és vidéke előbástyája és védvára a magyarosodásnak. Oda küldik a felső megyék gyermekeiket, hogy magyarul tanuljanak. A politikának követelménye is az, hogy az ország, az állam törvényhozása tekintettel legyen ezen városnak cultu-ális viszonyaira. Megérdemli történeti reminiscentiák révén a város ezt, mert ki ne tudná, hogy mily infamis módon pusztíttatott el e város az 1849-ki hadjárat alkalmával az országba berontott barbár oroszok által. Nem kapott e város az óta semmi nemű kárpótlást; legalább a törvényhozás, elismerés czímén szavazza meg ez összeget és mutassa meg, hogy e várost culturalis ffiissiójáhan támogatni akarja. Ajánlom ennélfogva a következő határozati javaslatot elfogadásra; „A 7. czím alatt: „A losonczi gymnasiumi épület átalakítására és kibővítésére 4*302 frt" szavaztatik meg." B. Mednyánszky Árpád jegyző (olvassa a határozati javaslatot). Scitovszky János: Az a meglepő stádium, a melybe a losonczi gymnasium ügye jutott, bir engem arra, hogy, midőn előttem szólt képviselő ur határozati javaslatát pártolnám, kérjem a tisztelt házat, hogy az eredetileg felvett összegei a költségvetésbe újra beállítani méltóztassék. Lássuk, t. ház, a losonczi gymnasium ügyének rövid vázlatát. A losonczi gymnasium 1870-ben vált államivá és ez, mint a ministeri indokolás beismeri, a magyar nyelv terjesztése körül, hazai gymnasiumaink köztt az elsőknek egyike. Hogy ezen hivatásában mily sikeresen jár el, mutatják a ministeri jelentések a közoktatás állapotáról, a melyben foglalt statistikai adatok szerint a losonczi gymnasium, a beszterczebányai tankerületi gymnasiumok köztt, a tanulók szántát tekintve, a második helyet foglalja el. Elfoglalta pedig e helyet már akkor, midőn még csak hét osztálya volt. Feltehető, hogy azon idő idő óta is, a mióta ezen gyconasium 8 osztályúvá lett, a tanulók száma szaporodott. Minthogy a hivatalos adatok a mostani 8 osztályú gymnasiumról nem állanak rendelkezésemre, csak azokra az adatokra hivatkozhatom, a melyeket az eddig benyújtott jelentések tárnak elém. Ezek szerint í876-ról 1877-re a tanulók száma 164-ről 269-re szaporodott. Losoncz városa látva azt, hogy ily irányban szaporodik a tanuló ifjúság és hogy a rendelkezésre álló gymnasiumi épületekben az ifjúság czélszerű oktatást nem nyerhet, a legsürgősebb intézkedések megtétele végett 1879. február 15-én kérvényt intézett a t. házhoz, azon gymnasiumnak czélszerű átalakítását illetőleg. A t. ház az átalakítás szükségét felismervén, a kérvényt sürgős tárgyalás végett a kérvényi bizottsághoz utasította. E kérvény ezután a képviselőháznak 63. számú határozatával az illető minister úrhoz lett áttéve. Meg kell vallanom t. ház, hogy a minister ur hivatásához mért buzgalommal járt el ez ügyben. De, t. ház, másképen nem is járhatott el a minister ur, a ki ezen gymnäsiumra nézve a következő véleménynyel volt — szabadjon itt saját szavait idéznem, mert én legalább azt saját szavának tekintem, a mit a jelentés indokolásában felhoz, — nevezetesen annak 390. lapján, már 1876-ban átalakítást és bővitést igénylőnek nevezte ezen gymnasiumot. Akkor azonban ezen gymnasium nem volt talán, csak 6 osztályú s igy a tanulók száma még 167-en alul volt; később lett 7 osztályúvá s erre vonatkozólag azt mondja az indokolásban a minister ur: „emelkedett a tanulók száma 164től 269-re. Az 1880. költségvetés indokolásában pedig következőképen nyilatkozik a minister: „Oly végre azonban, hogy ezen gymnasium feladatát sikerrel megoldhassa, nem elég, hogy az csakis kellő számban és jó minőségű tanerőkkel láttassék el. Kell, hogy az évről évre szaporodó ifjúság befogadására, elégséges terjedelmű tantermekkel s oly tanhelyiségekkel is birjon, melyekben gyakorlati oktatást is adni lehessen, mi eddig a zsúfolásig megtelt szertárakban kellő sikerrel eszközölhető nem volt. Azoa épület ugyanis, melyben a gymnasium jelenleg el van helyezve, két külön álló részből áll, melyek fedett folyosóval nincsenek összekapcsolva. A végy- és természettani, valamint a természetrajzi tanszerek füthetlen, sötét, kísérletekre teljesen alkalmatlan helyiségekben vannak felhalmozva. A rajzterem sem felel meg rendeltetésének. " No t. ház, ily leírás után, csakugyan nem mondhatott a minister egyebet, mint a mi következett, midőn a beäzterczebányai tankerület felügyelőjét utasította, hogy ezen intézet helyiségének kibővítése iránt intézkedjék és annak mellőzhetetlen, elodázhatatlan átalakítása iránt költségvetést készíttessen és terjeszszen elő. Ez meg is történt. Ennek folytán kellett az igen t. minister urnak a kérdéses összeget, t. i. 4302 frtot, a budgetbe felvenni, minthogy maga mellőzhetlennek és elodázhatlannak jelezte ezen átalakítást. S ez, t. ház, természetszerű folyománya volt a dolgoknak. Azonban a pénzügyi bizottság tárgyalás alá vévén ezen költségvetést, ugy látszik