Képviselőházi napló, 1878. XII. kötet • 1880. április 12–április 26.

Ülésnapok - 1878-244

170 244. orszáaos Ülés április 17. 1880. hogy a kormány e tárgyban is intézkedjék mielőbb ugy, hogy ne ismétlődhessék az a számos körül­mény, mint a boszniai occupatio alkalmával, a midőn a besorozott tanítóknak is el kellett hagyniok állomásaikat, mi miatt sok egyház és község maradt tanító nélkül, a fanügy nagy hátrányára, (ügy van! szélső balfelöl.) Tanügyünk előhaladása akadályának tartom én azt is, t. képviselőház! hogy a tanfelügyelői intézmény felállításakor olyan tanfelügyelők neveztettek ki a kormányt támogató satellesek közül, elismert szolgálatuk megjutalmazásául, a kik a tanügygyei soha sem foglalkoztak, sőt, kik egy-két iskolai osztály elvégzése után, még az iskola ajtaját sem nyitották be, szóval a kik nem voltak szakemberek. Ezek azután, a helyett, hogy megkedveltették volna a tanfelügyelői intéz­ményt a felekezetekkel és községekkel, csak nevetségessé s magukat társaságokban, sőt nyil­vánosan is gúnytárgyává tették. (Igaz! szélső bal­felöl) így, emlékezem a többek között arra, midőn Nógrádmegye egykori tanfelügyelőjét, egy balassa­gyarmati tanár azon versenyre szólítá fel a lapokban, hogy ő letesz 500 frtot az alispán kezébe, tegyen le a tanfelügyelő is ugyanannyit. És ha a tanfelügyelő, egy második osztályba járó tanulónak feladni szokott tételt megfejteni képes lesz, ő szíves készséggel áldozza fel, mint szegény ember is, valami jótékony czéJra äOO frtját. De a tanfelügyelő, a ki, mint magam is láttam egyik napilap szerkesztőjéhez küldött leveleiből, az írás mesterségének legalacsonyabb fokán állott, nem mert vállalkozni ezen versenyre. Hogy ma már a kormány igyekezik a tan­felügyelői állásokat többnyire szakemberekkel betölteni, készséggel elismerem, habár ma is tör­ténik még egy-egy bű satellesnek ezen meglehe­tős jövedelmező állással való jutalmazása. De hát bizony vannak ám, főleg a régiek között, kik tanfelügyelői tekintélyüket a kerületükben egészen elvesztették, a vagyonosabb tanítóktól felvett kölcsönök és váltóik zsiráltatása s több efélék által. Hogy azután az ilyen tanfelügye­lők a tanügynek legjobb akaratuk mellett sem tehettek szolgálatot, azt mindenki beláthatja. Én nem vagyok szerelmes a tanfelügyelői intézménybe, de ha már ezek az államnak oly roppant költségébe kerülő tanfelügyelőségek meg­vannak, óhajtanám, hogy azok tanügyünk felvirá­goztatására s ne egyes jutalmazottnak kényelmére álljanak fenn. Pedig ezek ma, tisztelet a kivételek­nek, oly keveset végeznek a jó fizetésért, hogy az ő szokott teendőiket, ha a megyei, városi, vagy köz­ségi jegyző nem, hát a szolgabíró, alispán, vagy főispán bizonyosan elvégezné, vagy végeztetné. Ma sok tanfelügyelő rábizza az iskolalátogatáso­kat a kormány által kinevezett iskolalátogatókra, vagy legjobb esetben is tollnokára. Ezek jelen­tése folytán azután megíratja tollnokával a kor­mánynak a felterjesztéseket és elkészítteti elébe irt rovatok szerint a statistikai kimutatást. A mit ő tesz, az annyiból áll, hogy talán átnézi ezeket és aláírja. E mellett referál minden hó végén a közigazgatási bizottságokban arról, a mit neki tollnoka, vagy az iskola-látogatók jelentet­tek. Vannak tanfelügyelők, kik, bár felveszik a 400 frt iskolalátogatási útiköltséget, de évek óta nem látogatták meg kerületük iskoláit, sőt vol­tam oly községben is, a hol még tanfelügyelőt nem is láttak. Erre felhozhatják mentségül egyes tanfelügyelők, hogy igen nagy a tanfelügyelői kerületük és hogy sok a kormány által tőlük kívánt irodai teendő. Ezeket én beismerem, de azért ezt üres mentségnek tartom. Mert, mint fenntebb már megemlítem, mindezen teendőket az ilyen tanfelügyelő urak az ügyes tollnokaikkal végeztetik és készíttetik, mi alatt ők gazdálkod­nak, mint napos biztosok a takarékpénztárban őrködnek, vagy, a mint már a kényelmet szerető öreg urak, kaszinóban dulee farmente tarokkoz­nak, vagy mulatoznak. Nem a levegőből beszélek, tisztelt ház, ha­nem a magam és másoktól vett tapasztalatok alapján. És ez azért van, mert míg minden hivatal­nok és tisztviselő ellenőriztetik és felelősséggel tartozik, a tanfelügyelőség kivételt képez, ha tel­jesíti ha nem, kötelességét, a tanfelügyelőt senki sem vonja kérdőre, hogy volt-e iskolákat láto­gatni, csak a közigazgatási bizottság havi ülé­sén referáljon, ha van mit és küldje be pontosan a kormány által kívánt statisztikai kimutatásokat. Mindezeket nem csak mint a tanügyünk akadályait hoztam fel tisztelt ház, hanem azért is, hogy kimutassam, hogy a tanfelügyelői in­tézmény jelenlegi szervezetében felesleges és az erre fordított költség hiábavaló pénzpazarlás. Az ő teendőiket az alispán, vagy főispán bizonyára elvégezhetné a községi elöljárók közbejöttével, mi által tetemes költségektől kimérnénk meg úgy is deficites állampénztárunkat. De ha már azon okból, hogy a kormány­nak is legyen egy főközege, mely a megyék tan­ügye felett őrködjék s neki arról jelentéseket tegyen, szükségesnek tartja a kormány a tanfel­ügyelőségeket, legalább nevezzen ki a kormány oda szakembereket, a hivatásuknak meg nem fe­lelőket bocsássa el és hatásuk körét tágítsa any­nyira, hogy a látogatásuk alkalmával egyes köz­ségekben tapasztalt égető bajok megszüntetésére legalább ä községi bíróval rendelkezhessenek s ne legyenek kénytelenek bevárni a hónap elejétől annak végéig, a közigazgatási bizottságnak, jelen­tése folytán intézkedését. Mert ez nagy akadá­lyára szolgál tanügyünknek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom