Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.
Ülésnapok - 1878-222
222. országos ülés márczius 11. 1880. 39 határozati javaslatához. (Helyeslés a szélső baloldalon.) E házban, hol a pártfegyelem uralkodik, a minek a költségvetés általános vitájánál oly fényes jeleit láttuk, ritkán találkozunk oly jelenséggel, minővel éppen e perczben találkozunk; t. i. hogy a pártok mindenikéből a nézetek egyike és másika mellett is állanak fel szónokok és a nézeteknek egyike és másika védetik. Ez kétségkívül örvendetes jelenség, mert ebből azt lehet következtetni, hogy a t. ház tagjai a jelen kérdésben a pártszigor súlya alól magukat emancipálva, kizárólag csak meggyőződésük alapján fogják szavazatukat jobbra, vagy balra adni. Az én nézetem azonban az, hogy a t. háznak legalább egy részénél ezen külön és külön gruppirozása a pártoknak nem a kérdés tökéletes ismeretéből ered, pedig a ház minden tagjának bő alkalma volna és van a tárgynak mind jogi, mind történeti oldalával teljesen megismerkedni, mert a t. előadó ur igen szép beszédében hosszasan előadta a kérdés történeti oldalát, elénk terjesztette mindazon forrásokat, melyek szükségesek, hogy a zsidó-alapítvány jogi oldalát elfogulatlanul meg lehessen ítélni. De szerintem az igen t. előadó ur szép előadásából igen helytelen következtetést vont le, mert az ő szavai szerint a király ő Felsége, mint akkori absolut uralkodó, volna alapítója ezen alapítványnak. Ez nem felel meg a tényállásnak, mert hogy ha a zsidóságon Haynau beszedte volna az állam által kivetett contributiót s ezt, vagy ennek egy részét ily alapítvány létesítésére letette volna, akkor igazsága volna a t. előadó urnák. De ez nem történt; ci csiszár elengedte a contributiót és csak később az ő eultusministerének javaslatára rendelte el, hogy a zsidók a maguk számára tegyenek ily alapítványt. Tehát máig sem lehet ezen alapítyányt tulajdonképen királyi, fejedelmi alapítványnak tekinteni. (Élénk helyeslés a szélső balfelöl.) Molnár Aladár t. képviselőtársam már ezen felfogáshoz látszik közeledni, midőn azt mondja, hogy hát jól van megengedve, faogy az akkori zsidók alapítói ezen alapítványnak; ámde azon zsidók meghaltak, nem léteznek. Kik hát azok ma, kiknek joguk van ezen alapítványhoz? Hát nagyon természetesen, a most Magyarországon élő zsidók, mert ezeknek is megvan az a qualificatiójuk, t. i. hogy zsidók, a mi akkor megkívántatott, hogy valaki ezen alapítvány alapítójának tekintessék. [Helyeslés a szélső baloldalon.) Az évi felfogásom szerint tehát a most élő zsidók az alapítványra nézve a jogutódok s ezen nem változtat semmit az, hogy az óta különbféle felekezetek, mások szerint pártok jöttek közttük létre. Azt hiszem tehát, világos és semmi kétség ezen alapnak jogi természetéhez nem fér. Áttérek most egy merész ugrással, hogy a t. ház becses idejét kíméljem, mindjárt arra az intézkedésre, melyet a közoktatásügyi minister ur tett, melyre nézve az ortliodos zsidóknak legtöbb — s mint ők mondják — legalaposabb kifogásaik vannak: ez a rabbi-seminarium. E tekintetben a t. minister úrtól nagyon eltérő véleményben vagyok, mert a t. minister ur tegnapelőtti beszédében nagy ostentantióval azt mondta, hogy ő büszke arra, hogy az ő ministersége alatt egy ilyen seminarium jött létre, pláne egészen gratulált magának ezért. Hát legyen szabad rámutatni ezen seminarium keletkezésére. (Halljuk!) Azt mondta a t. előadó ur — és ez tökéletesen igy van — hogy az ötvenes évek közepe táján, 1854-ben az akkori centralis bécsi kormány, néhány zsidó rabbi kihallgatása mellett, ajánlotta egy Bécsben felállítandó birodalmi rabbi-képezdének eszméjét. Itt találkozunk tehát először ezen rabbi-képezde eszméjével. T. ház! Eltekintve mindentől, eltekintve különösen attól, hogy ildomos-e, hogy egy magyar alkotmányos felelős minister, abból az időből keletkezett institutió létrehozatalával büszkélkedjék a ház előtt, már csak egy közelebb levő dolog, hogy egy idő, a mely a concordatumot létrehozta, egy idő, melyben a magyar nemzet léte tökéletesen meg volt semmisítve, egy idő, melyben a legfeketébb absolutismus zsarnoksága uralkodott e hazán, hogy egy ily időben oly eszmék támadjanak éppen Bécsben, melyekről egy magyar alkotmányos minister mondja később, hogy azok a magyar államiság, a magyar szellem érdekében általa létesíttetnek, azt nem birom felfogni. Ellenkezőleg azt hiszem, hogy azon időben, mikor az absolutismus uralkodott, közel lévő dolog volt ráteukinteni a zsidóságra és azt venni észre, hogy még minden más felekezet egy kizárólagos papikaszttal, hierarchiával bír, a mely hierarchia az absoíutistikus kormány kezében mindig hübarát, hogy ne mondjam, hű szolga volt, tapasztalták azt. hogy a zsidóság ilyen hierarchikus intézménynyel nem bir, mert a szegény zsidó rabbi, a ki nem képeztetett nagy palotában, a ki nem járt évek hosszú során át iskolába, hanem traditionaliter tanulta tudományát, igaz, hogy a műveltség alacsony fokán maradt, de traclitionalis eljárás folytán, elsajátította azon szükségleteket, a melyek szükségesek azon csekély vallási funetiókhoz. melyek a zsidóknál a család fő hatáskörén kívül, az ily papszeríí egyén számára fönnmaradnak. Az ily rabbik az orthodoxok köztt még ma is léteznek, a néppel teljesen ugyanazonos törekvésekkel, igényekkel, inteutiókkal, előnyökkel és hátrányokkal; azok nem papok,
