Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.
Ülésnapok - 1878-238
408 238- «M«tgM ttléi áprilii 10, 18S0. tott fel, melyet Hevesmegye alispánja 1876-ban a nélkül, hogy rendkívüli körülmények parancsolták volna, fenutartandónak mondotta ki és most, t. ház, beállott azon szomorú eset, hogy Mezőtúr városa 900 lakosának őszi búza termését, mely szép reményekre jogosít, a legborzasztóbb veszedelem fenyegeti, mert Jász-Kun-Szolnok megye alispánja, első izben önmaga elrendelte az úgynevezett herülőgát megnyitását, mi által e két ezer hold, dúsan búzát termő föld, viz alá került. E szegény emberek nemcsak elvesztik kenyerüket, hanem ez az államra is kártékonyán fog hatni, mert adófizetésképtelenué válnak. A szegények felfolyamodtak a közigazgaztási bizottsághoz, de ennek ugyanazon elnöke levén, — mert ott most főispán nincs — Sipos Orbán, az a jelen volt állami mérnökök, kiküldött ministeri egyének véleménye ellenére elrendelte, hogy igenis a kerülő gát átvágatandó. Meglehet, hogy most már kopognak az ásók és csákányok a gáton, hogy ez felnyittassék, hogy annyi szegény család reménye és kenyerétől megfosztassák. Lehet, hogy az utolsó pillanatban koldulok a t. ház szine előtt a közlekedési ministerhez, kövessen el mindent, hogy a közigazgatási bizottság joghatását szabályozó törvény értelmébe, 1 !, a hivatalos közeg, hivatalból fellebbezze a bizottság határozatát, annál is inkább, mert az állam hivatalos közege, e szegény embereknek a bizottságban pártjára kelt és nézetem szerint hivatott is volt arra, hogy a határozatot hivatalból fellebbezze, hogy igy bővebb és érett megfontolás után történjék, a minek történnie kell. Ezek után bátor vagyok interpellatiómat felolvasni: (Olvassa.) Interpellatió a közmunka- és közlek. minister úrhoz. Mezőtúr város 400 földes zsellér és honpolgár nevében, a Jász-Nagy-Kun-Szolnokmegyék alispánja által átvágatni rendelt herülő gát által okozandó, még ma kiszámíthatlan károk, miként, mi alapból leendő megtérítése tárgyában. Tekintette] arra, mely szerint még az 1876-ik év márczius 1-én Heves-Szolnokmegyék alispánja által 2389/A 876. sz. a. következő határozat hozatott. Határozat. Tekintve, hogy a most lerontani kért herülő gát, 1874. évben a helyszínén működött m. kir. közmunka-ministerium, Heves-Szolnokmegyék, a Kőrös-Berettyó szabályozási társulat és tiszai vasut-társaság küldöttjeiből álló küldöttség által a helyszínén megvizsgáltatván, a küldöttség összes szakértőinek egyhangú nyilatkozata szerint, fenntartandónak nyilváníttatott 5 mert annak elvágatása által a baj és kár megfokoztatnék, az elvágatása pedig semmi biztosítást nem nyújtana a városnak, sőt ezenfelül az áradásnak helyhez; kötése és terjedésének meggátlása végett, az ezen gáton levő nyilas is betöltetni rendeltetett. Ily előzmények után pedig a gátat a bejelentés nélkül fennálló építmények sorába helyezni nem lehet; tekintve, hogy e gátnak megnyitása semmiféle nagyobb veszély általindokolva nincs és az senkinek hasznot, sokak,nak pedig kárt okozna. A gát eltávolításáig illetve átvágását kérelmezőleg beadott kérvénynek helyt adui nem lehet. Miről Mezőtúr város polgármestere és általa az illető felek értesíttetnek. Kelt Egerben, 1876. márczius 1-én. Izsák László alispán ni. k. Tekintve, hogy ezen határozatot Sipos Orbán, Jász-Kun-Szolnok vármegye ez idő szerinti alispánjának, az 1876-ik évihez mindenben hasonló jelen körülmények között, joghatályon kivül helyezni hatalma nem lehetett, mégis a herülő gátnak elvágattatását és ezen tény által 900 szegény családnak koldusbotra való jutását máifoganatosításba vette. Tekintettel arra, hogy az érdekelt s ezen gátvágás által felettébb megkárosított mezőtúri alsórészi zsellér lakosok fellebbezvén az alispáni törvényellenes végzést, azt ugyancsak az alispán elnöklete alatt tartott közigazgatási bizottság, Pum megyei kir. főmérnök és Kiszely ministeri szakértő kiküldött egybehangzó azon véleményök daczára, hogy a mezőtúri felsőrészi határban összetódult vadviz, az ezen határban levő Sárkáuy fokon is 3—-4 ezer napszámossal, néhány nap alatt elkészíthető parífelmagasitással a Kőrösbe vezethető, a nélkül, hogy ott a felsőrészi határban, a már eddig történt káron kivül újabb kár okoztatnék, ezen szakértői vélemények daczára, a közigazgatási bizottság, az alispáni végzést jogerőre emelte s a herülő gát elvágatását elrendelte. Mely jogellenes cselekmény által a mezőtúri alsó részi szegény földes zsellér mintegy 900 családnak 2000 holdnyi dús aratást ígérő őszi vetését, ezen felül tavaszi veteményre készen levő, részint bevetett több száz holdra menő földjét, az irgalmat nem ismerő s csak saját hasznukat kereső érdekelt feleknek felhívására szükségtelenül tönkre téteti csak azért, a végzés indokolása szerint, mert az alsórészi Türtőnél, a herülő gát átvágatásával, a felsőrészről a vadviz gyorsabban lefoly, mint a felső részi Sárkányfoknál. Holott az alsórészi Türtőnél a Kőrös vize, még ma is 3—4 lábbal magasabb a leeresztendő vadvíznél, mig a felsőrészi Sárkány-foknál már a Kőrös 2—3 lábbal is alacsonyabb s igy itt a vadviz sokkal hamarabb lefolyhatna a Kőrös medrébe s nem fenyegetné Mezőtúr alsórészi határát azon igen könnyen bekövetkezhető körülmény, hogy a Kőrös feláradásával, annak vize a kivágott türtői részen betolul s még nagyobb károkat okoz.