Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.

Ülésnapok - 1878-238

388 23S. orsüágos ülés április 10. 1880. azon indítványát, hogy e czélra 150,000 frt szavaztassák meg. (Helyeslés a baloldalon.) B. Kemény Gábor, földművelés-, iparés kereskedelmi minister: Előttem csak kedves lehet azon buzgalom, melvet az előttem szólőtt t. képviselő ur, gróf Széchenyi Pál és Baross Gábor képviselő ur is ez ügyben tanúsít. En magam, gazdasági viszonyaink között egyik sarkpontnak tekintem a marhatenyésztés emelését. Nem (rönknek, de erőtlenségünknek jele az, hogy nehéz okszerűen, nagy összeget beruházid. Tegnap gr. Széchenyi azt mondta, hogy boldogoknak mondhatjuk magunkat és némileg különösnek tartathatnék a magyar minister álláspontja, hogy a marhaállomány tapasztalt erős alábbszállása mellett, azt mondja, hogy elég ezen kis összeg. Erre nézve kénytelen leszek ismételni azokat, a miket ugy a közgazdasági, mint a pénzügyi bizottságban mondottam, melyek engem arra indítottak, hogy ne vegyek fel ez irányban nagyobb összeget a költségvetésbe. Mindenekelőtt megjegyezni kívánom azt, hogy a költségvetés 8 hónuppal ezelőtt készült és akkor is még nehezen lehetett tudomásom azon érdeklődésről, mely később oly határozottan nyilatkozott. Midőn az érdeklődést tapasztaltam, magam is a legszívesebb készséggel ajánlottam a pénzügyi bizottságban, a tétel felemelését; de a pénzügyi bizottság nem volt hajlandó felemelni. A taváli tapasztalatok szerint, egy-egy apaállatnak, a községek köztti árveréseinél az ország vesztesége átlagosan 100 frt„ valamivel még kevesebb 25,000 írtnál, tehát 250 bikát lehetne megvenni, és kiosztani a községek köztt. Minthogy nem az egész pénz jön be egy év alatt, hanem rendszerint csak 2

/s része, s minthogy a múlt évből pár ezer frt még hátralékban van, mely e czélra szavaztatott meg, azt hiszem, hogy 200 db. bikát még ez idén szét lehetne osztani. Ha megfontolom, hogy még 1878-ból is a takarékpénztárban e czélra megszavaztatott néhány ezer írt hever, mert az illetők nem voltak hajlandók a tcnyészanyagot átvenni, ha csak nem ingyen adatott volna ; ingyen pedig — megvallom — nem tartanám helyesnek, mert nem gondolnám, hogy akkor bennök meglenne az érzék ezen anyag becse iránt és az a gond, mintha saját költséget sem sajnálnak tőle. Az előbbi évben nagyon kevés község jelentkezett, mely e tekintetben hajlandóságot mutatott. 1878-ban pedig, bár egy községet sem utasítottam vissza, a mely hozzám fordult, csak negyven és egynehány bikát tudtam kiosztani; az idén már nagyobb az érdeklődés s körülbelől 200 bikát fogok kioszthatni. Ha nagyobb összeg vétetik fel a budgetbe, kényelmes a ministerre, de én nem csak szakminister, hanem a kormánynak tagja és képviselő is vagyok s kénytelen vagyok számításba venni, hogy ha nem is nagy összeggel, de mégis neveltetik ez által a deficit, mert ha 20—30 ezer írttal képes leszek is többet elkölteni, mégis az egész 150,000 frt szerepelne, mint deficit. Végre is, ha 500- vagy 1000 bikát vásárolnék is, az eredmény az lenne, hogy sok nem arra valót is rendkívül drágán vásárolnék. Pedig ez nincs érdekében az államnak. A rendes fejlődés, a mely egyébiránt e tekintetben fokozott s mely szerint nagyon könnyen lehető, hogy jövőre egész nyugodtsággal lehet ily nagy összeget felvenni, indított engem most a kisebb összeg felvételére. Gr. Széchenyi Pál: T. ház! Mindenekelőtt bocsánatot kell kérnem, hogy rövid előadásom szakgatott lesz, mert valóban nem voltam előkészülve arra, hogy már ma szólok e tárgyhoz, és ennélfogva talán nem lesz rendszerbe foglalva, a mint mondani fogok. Azt is bocsássák meg, hogy e tárgyban a t. ház figyelmét még egyszer kénytelen vagyok igénybe venni, de teszem ezt csakis azért, mert e tárgy iránt nagyon érdeklődöm, mert ez egyik oly része gazdaságunknak, melynek ápolása kiválóan szükséges. Tudjuk t. ház, hogy vannak vidékek hazánkban, a hol a marhatenyésztés annyira sülyedt már, hogy 200 tehénre, vagy még ennél többre is, egy bikát használnak; azt szintén tudjuk t. ház, hogy van elég község, a hol oly tenyészállatokat, bikákat használnak, a melyeket rendőrileg el kellene tiltani; egy oly országban, a melynek marhatenyésztése képezi vagyonának egyik fő részét. (Helyeslés.) Azt, hogy a minister úrhoz egyes községekből és egyesektől nem jönnek olyan számosan, mint a milyen számosan megkövetelné azt a szükség, ezt méltóztassanak a magyar gazdák indolentiájának tulajdonítani és nem annak, hogy szükség nincs. Méltóztassék a t. minister ur közegei által és a vidéki gazdasági egyletek által, kipuhatoltatni a tényálladékotésmegfog róla győződni, hogy mily égető szükség az, a melynek orvoslását kérjük. Hogy a minister úrhoz eddig csak két száz bikáért jött folyamodó, ez nem bizonyító tény akkor, hogy itt nincs szükség és hogy a hiba orvoslását ne sürgessük. En tudom tapasztalásból a mi vidékünkön és hivatkozom a tenyésztőkre, a kik kitűnő gulyával rendelkeznek, hogy nem képesek elég bikát nevelni, oly nagy a kereslet, de a községek oly szegények, oly kevés pénzzel rendelkeznek, hogy a tenyésztőnek a megállapított árt fizetni nem képesek. Látjuk, hogy a legtöbb községek az uradalmaknál veszik a szükséges bikákat és csak akkor jobb minőségűeket, ha az illető uradalom — mert