Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.

Ülésnapok - 1878-237

374 257. országos ül i április 9. ISSö. kott replikázni, miután kitűnő polemtcus. Nem is hoztam volna fel ezen körülményi, ha a tisztelt minister urak mindig és mindig nem azt hoznák fel, hogy az ido rövidsége miaít nem tudják megtenni azt, a mit maguk is szükségesnek tar­tanak. Ezeket akartam elmondani, reflectálván azokra, a mik határozati javaslatomra vonatkozó­lag felhozattak. Én azon tudatban, hogy oly ügyet védelmezek, a mely nem az én ügyem, mely az ország érdeke, melyet a kormánynyal egyetértve volt szándékom elintézni, bátor va­gyok a t. házat kérni, hogy határozati javaslato­mat elfogadni szíveskedjék. Egyszersmind bátor vagyok névszerinti szavazást kérni e kérdésben. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon. Mozgás a jobboldalon.) B. Kemény Gábor, földművelés- ipar- és kereskedelmi minister: T. ház! Engedje meg a t. ház, hogy csak egynehány szót szólhas­sak. A t. képviselő ur, mindjárt beszédje elején kijelentette, hogy nem kívánja szakképzettsége­met vizsgálni. Bátor vagyok én is kijelenteni azt, hogy én sem kívánom vizsgálni az ő szak­képzettségét. Móricz Pál t. barátom azon aggodalmának adott kifejezést, hogy a képviselő ur, a modor miatt netalán magát az ügyet veszélyezteti. Biz­tosíthatom t. barátomat és a t. házat, hogy ez egyáltalában nem fog történni. Nekem kötelessé­gem személyes irányzatok, áramlatok, rokon- és ellenszenvektől eltekintve, mindent a közügy érdekében és annak szempontjából intézni s ezt fogom is tenni. (Helyeslés.) De azon mély meg­győződésem van, hogy azon nt, a melyet a t. képviselő ur a borgyártás kérdésében követni kivan, nem helyes, a mennyiben igen messze megy és nagyon sok tekintetben magát a helyes borkereskedést, a boridomítást, — mint ezt mű­nyelven nevezni szokták — meggátolja, akkor, midőn nincs egyébről szó, minthogy illetéktele­nül ne használtathassák a czím s meggátoltas­sák a bornak pancsolása, meggátoltassák az, hogy a bor elrontva és hamisítva hozassák a közönségnél forgalomba, a mely csak akkor veszi észre, ha nem igazminőségíí volt, mikor már fel­használta. Mondom, nem tartom az utat helyesnek, de magam is szükségesnek tartom, hogy e tekintet­ben törvényhozási intézkedés történjék, a melyre nézve már a t. minisíerelnök ur is nyilatkozott s azt hiszem, hogy e tekintetben az initiativa helyesen van a kormány kezében, a mely a kér­déssel foglalkozik s reményiem rövid idő múlva azon helyzetben lesz, hogy e törvényjavaslatot a ház elé fogja terjeszteni. Ennélfogva kérem, méltóztassék a képviselő urnák határozati, javaslatát mellőzni. (Helyeslés jobb/elöl.) Elnök : Mielőtt a szavazás megtörténik, még egyszer fel fog olvastatni a határozati ja­B. Mednyánszky Árpád jegyző (olvassa Szalay Imre határozati javaslatát). Elnök: A kérdés ez : méltóztatik-e a tisz­telt ház az imént felolvasott határozati javasla­tot elfogadni, igen vagy nem? Ki fog húzatni a betű. (Megtörténik!) Az n A u betű húzatott ki. 5 perezre felfüggesztem az ülést. (Szünet után.) Elnök : A névsort olvassa Beöthy Alger­non, a távollevőket hasonlóképen 8 fogja je­gyezni. Az igennel szavazókat b. Mednyánszky Árpád, a nemmel szavazókat Antal Gyula jegyző ur jegyzendi. Beöthy Algernon jegyző (olvassa a névsort) : „Igen"-nel szavaztak: Andrássy Gyula, Bahay Nándor, Bárczay Miklós, Beöthy Algernon, Boros Benő, Bódog Albert, Bujanovics Sándor, Csanády Sándor, Csatár Zsigmond, Csávolszky Lajos, fisider Károly, Dessewffy Kálmán, Duka Ferencz, Farkas Elek, Füzesséry Géza, Gáspár hajós, Graffius Károly, Gulner Gyula, Hadzsics Antal, Halász Bálint, Hegedűs László, Hermán Ottó, Hevessy Benedek, Hérits Antal, Hollőssy Károly, Ivády Béla, Juraszek Ferencz, Kaszap Bertalan, Kállay János, Királyi Pál, Komjáthy Béla, Kubinyi Árpád, László Imre f Lázár Lajos, Lichtenstein József, Lük'ó Géza, Lyka Döme, Madarász József, Majoros István, Majzik Viktor, Máriássy Aladár, b. Mednyánszky Árpád. Mocsáry Lajos, Mukics Ernő, Nagy Ferencz, Nagy István, gr. Nemes Nándor, Nóvák Gusztáv, Orbán Balázs, Polit Mihály, Potoczky Dnzső, Rakovszky István, Ráth Károly, b. Schmerzing Tádé, Sembery István, Simonyi Iván, Siskovics Tamás, Szabely Antal, Szabó Márton, Szabó Sándor, Szalay Imre, Szederkényi Nándor, Szongoth Jakab, Thaly Láhnán, Tischler Vincze, Tors Kálmán, Turgonyi Lajos, Verhovay Gyula, Veszter Imre, gr. Wenckheim Frigyes. „Nem i£-mel szavaztak; Ajkay Gyula, Antal Gyula, gr. :Apponyi Albert, Babits István, Bausz­nem Guido, gr. Bánffy Béla, gr. Berchtóldt László, Boér Antal, Bohus Zsigmond, Boros Bálint, Bedekovics Kálmán, Csapó Kálmán, gr. C'sáky László, Csernátony Lajos, Dacsó Pál, Bárday Sándor, gróf Dessewffy Aurél,Döry Dénes, Emmer Kornél, Emuszt Kelemen, Éber Nándor, Éles Henrik, Fáik Miksa, Frölich Gusztáv, Gaal Jenő (felvinczi), Gébbel Károly, Gergelyt Tivadar. G'ódl Károly, Harkányi Frigyes, Hegedűs Sán­dor, Hieronymi Károly, Horváth Gyula, Hosz­tínszky János, Illyasevies Jenő, Ivánka Imre, Jakabb Bogdán, Joannovics György, Jókai Mór, Kaiser János, Kajuch József, KauU ' Gyula,

Next

/
Oldalképek
Tartalom