Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.

Ülésnapok - 1878-236

332 236. országos ülés április 8. 1880. is, mely annak valódi nevét megérdemelné, de a mely éppen most, a házi ipar nagyobb mérvű segélyezésének ezen boldog korában a végromlás szélére jutott és a melynek érdekében a t. minister urnák sem szava, sem tere nincsen. {ügy van balfelöl.) A mezőgazdasági ipar, nem akarom t. ház bővebben fejtegetni, hogy az mit jelent, majdnem teljesen megszűnt létezni; a kézműipar napról napra hanyatlik és pusztul; a főbb nyersterményeinket feldolgozó gyáripar minden ága felett pedig folyton Damokles kardja függ. A kik csak iparunk viszonyait ismerik, tudni fogják azt, hogy a vidékről, a gazdaság köréből már természetellenes helyére, a városokba szorított szeszgyártás, nálunk csupán a conjunkturákból él; annyira bámult malomiparunk előnyeit pedig elsajátítják tőlünk egymás után a külföldiek, a mint pl. az amerikaiak már elsajátították és a consulok jelentéseiből, ha azok, mint ezelőtt, közzététetnének, láthatná mindenki, hogy az amerikai liszt mily következetesen szorítja ki előbb a távolk majd lassankint a közelebbi piaczokról is a magyar lisztet. Az amerikai liszt főleg az angol piaczon terjeszkedik, a hová már hónapok óta csekély a magyar liszt bevitele. Ezen terjeszkedést bizonyítja az, hogy mig 1877-ben az amerikai lisztbevitel Angolországba csak 13,346 barrelt tett hetenkint, az 1878-ban 32,577. í 879 elején 56,807, ugyanazon év vége felé pedig hetenkint 90,000 barrelre rúgott. A magyar lisztkivitel ugyanazon arányban csökkent. Közgazdaságunk összes szervezete, t. ház, mélyen, igen mélyen van itt érdekelve és hát mégis az egész mezőgazdasági, az egész kézmű-, az egész gyáripar, sőt általában, — mondhatnám — a valódi iparos irány, kormányi és törvényhozási csaknem teljes elhanyagolásáért, miben találunk kárpótlást? A kosárfonás és lombfürészet magában véve talán hasznos, de mindenesetre csak aprólékos mesterségének terjesztésében. {Derültség bal/elől.) Igaz, a t. kereskedelmi minister ur ezt ily határozottan nem mondja, de ha attól, a mi indokolásában e részben van, eltekintünk, akkor abban az iparra vonatkozólag, a szó legteljesebb értelmében nem foglaltatik semmi sem. És legvégül, t. ház, igen röviden, habár nem is éppen oly rövidséggel, mint a kereskedelmi minister nr, ki fél sorban, nyolcz szóval emlékezett meg róla, szólanom kell a kereskedelemről is. (Derültség balfelöl.) A kormánynak kereskedelemre vonatkozó tényei kétségkívül vannak, gyakran olvassuk is, hogy megbízottai majd itt, majd amott tárgyaltak vámügyeket, de azon értelemben, mint pl. csak Ausztriának is, a magyar kormánynak kereskedelmi politikája sem benn az országban, sem kifelé nincsen, mert ha idevágó eljárásának összegét mégis politikának kell nevezni, az csakis, mint ilyen jöhet tekintetbe, de hogy valódi értelmében létezőnek ismerhessük el, ahhoz legfőbb kelléke, az öntudatosság, hiányzik. Hogy kereskedelmünk s különösen annak legfontosabb ágai, nem akarom mondani, hogy érzelemre nézve is épp oly mértékben, de hogy nyelvre nézve teljesen idegenek, azt tudja mindenki. Tett-e a kormány pl. csak a kereskedelmi oktatás terén egyetlen lépést is, hogy ezea igen sajnos állapot jobbra fordulta legalább meginduljon? Pedig e részben éppen ngy, mint az iparoktatás terén, az ország legtöbb városában a polgári iskolák felsőbb osztályainak átalakulása által aránylag kevés kiadással, a szakértelem és a nemzetiség ügyén nagyot lendíthetett volna. A kereskedelmi és ipari ismeretek terjesztését különben, t. ház, én más szempontból is szerfelett fontosnak tartom, mert annak nemcsak, mint a termelésre, hanem főleg, mint a nemzeti jellem átalakulására ható tényezőnek tulajdonítok rendkívüli jelentőséget. Az üzleti szellem, t. ház, a magyar fajban és a legtöbb hazai nemzetiségben is igen kevéssé van kifejlődve, pedig annak megléte, vagy meg nem léte az egyes népfajok specificus súlyára s azok versenyképességére és életrevalóságára igen nagy befolyással bir. Annak terjesztésénél közreműködni véleményem szerint a kereskedelmi minister feladatát is képezi, a kinek általában nemcsak a szigorúan admiuistratiója alatt álló téren, hanem azon szomszédos tereken is, melyek amazt határolják, vannak kötelességei. (Élénk helyeslés bal felöl.) A közlekedés teszem, a kereskedelemre épp oly közvetlen befolyással bir, mint a legtöbb közmunka létesítése. A kereskedő osztály már évek óta sürgeti pl. a würtembergi mintára egy oly vasúti tanács felállítását, mely a kormány vasúti tarifa politikájának intézésénél segédközegként működni volna hivatva és a melyben a kereskedelem és mezőgazdaság is kellőleg képviselve lennének. Ezen kérdés, meg vagyok győződve, a kereskedelmi ministeriumbau komolyan még szóba sem került. A közmunkák közül a kereskedelmet, a közraktárak érintik a legközelebbről. A közraktárak, t. ház, ma már nem a központban, hanem ha versenyképességünk alapját is nem akarjuk elveszíteni, az ország nevezetesebb más pontjain is a vasutakkal kapcsolatban, mielőbb szintén felállítandók lennének. Hogy a kereskedelmi ministerium ezen eszmének igyekezett-e tért hódítani, nem tudom, de arról van tudomásom, hogy azon egyetlen fiatal mérnököt, a kit ösztöndíjjal, a múlt évben a közlekedési minister ur, az elevátor rendszer tanulmányozása végett kiküldött, haza jötte után, midőn jelentését bemutatta volna, szélnek bocsátotta mind a két ministerium,