Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.

Ülésnapok - 1878-233

26i 233, országos ülés április 5. 1380. nagy vizek azon állapotban találták a tiszai átmetszéseket, a melyben 1856-ban a kapát mellőlük letették. Némi aprólékos javítás is történt, de gyökeres javítás nem történt 1876-ig. Midőn 1876-ban a veszély bekövetkezett és az ország közvéleménye azzal foglalkozni kezdett, a midőn láttam, hogy a házban javaslattal felléphetek a nélkül, hogy a teendő indítványt csak ugy könnyed bukás veszélyének tenném ki, előterjesztést tettem a háznak, melyben a tiszai alsóbb átmetszésekre nagyobb összegeket kértem a törvényhozástól. Tehát nem fogadhatom el azon állítást, hogy ministerré létem alkalmával tudomással birtam volna a viz veszély ékről, de nem intézkedtem; mert nem lévén vizveszély, arról nem bírhattam tudomással, de midőn veszély volt és az tudomásomra jött, meg tettem a szükséges teendőket. Azt mondta a t. képviselő ur, hogy szakközegeim követelték tőlem a szegedi körtöltés kiépítését, de én azt nem tettem. Igaz, nem tettem; de nem azért nem tettem, mintha nem tartottam volna jónak és helyesnek, hanem nem tettem azért, mert nem voltam szegedi városi hatóság, vagy polgármester. Én megrendeltem annak kiépítését, de ha a város nem akarta kiépíteni és akkor, a mikor a kiépítést eszközölni kellett volna, nem tette, hanem egyébre határozta magát és a katastropha bekövetkezett, én ezt terhemül nem fogadhatom cl. A város kötelezve volt megtenni, de ha mint autonóm testület nem tette meg, az illető városé a felelősség érte. Nem szívesen beszélek e kérdésről, de mert többször hallottam már e szemrehányást és a t. képviselő ur is felhozta, kénytelen voltam rá reflectálni. Megjegyzem továbbá a t. képviselő urnák, hogy nem áll, a mit a jelentések eltűnéséről mondott, a jelentések nem tűntek el a bureauban, de ily fontos kérdések tárgyalása hosszabb időt kiváa. Kihallgataudók ilyenkor a szakemberek, a mint például most is a külföldi szakemberek véleménye tárgyaltatik. Mióta a szakértők beadták véleményüket a tiszai vizszabályozás kérdésében, folyton tárgyalunk arról, a mi történt, a mi folyamatban van és a mi teendő; de az ily tárgyalás hosszú időt vesz igénybe. Nem mondhatja senki azt sem, hogy a szakértők nem hallgattatnak ki, mert kihallgattatnak, nem azon módou ugyan, mint a t. képviselő ur kívánja, hogy a ministeriumnak minden egyes hivatalnoka kihallgattassék, hanem meghall gattatik azok véleménye, kik e kérdéssel évek óta foglalkoznak és azt tüzetesen ismerik. Az ezekkel való tanácskozások után, jegyzőkönyvek alapján állapíttatnak meg az egyes téte'ek s ez jön a ház elé. De ez nem olyan rögtöni dolog; 80—90 ivet tesz az, a mit ide be fogok terjesztetni s a mi már készen van. De ezt annyi idő alatt nem lehet elkészíteni, a mennyi a leírásra szükséges, mert az egyes tételeket sorjába meg kell vitatni s azután ide hozni. Gyakran egy pont 3 — 4—5 napi vitán megy keresztül. Azt mindig jelentgetni a t. háznak, hogy a miuisteriumban valami készül, egészen felesleges volna. Mikor eljön az ideje, akkor beterjesztetik és megítéli a t. ház, hogy tettünk-e valamit vagy nem. Szememre hányja a képviselő ur, hogy a vasutesoportosítás, hogy a vasúti tarifa-ügy dolgában nem tettem előterjesztést s mindjárt rá szememre hányja, hogy 29%-kal drágábban vásároltatott meg a tiszai vasút, mint évekkel előbb lehetett volna s hogy a déli vasútra nézve nem történt meg, a minek megtörténnie kellett volna. Én nem fogadom el azt, hogy nem voltam tisztában a csoportosításra nézve. Nem csak én, hanem a ministertanács is régen foglalkozván ez ügygyei, ott is tisztába voltunk azzal. De ha követtem volna a t. képviselő ur azon nézetét, hogy a csoportosítási terv közzé teendő, akkor nem 20%-kal, hanem sokkal drágábban kellett volna az illető vasutat is megvennünk. Mikor a tiszai vasút megvétele iránt az első lépéseket megtettem, a ministerelnök s a ministertanács hozzájárulásával, az e részbeni vásárlások a legnagyobb titokban történtek s mégis már a vásárlás folyama alatt, a részvények 186-ról 205- re emelkedtek, mert megtudták, hogy az állam vásárolja. Hát még ha előre kihirdetnők, hogy mit szándékozunk az ország számára megvenni, akkor hány millióban kellene e hirdetés árát megadni? Nem lehet az ilyen dolgot kihirdetni a nélkül, hogy sok embert úrrá ne tegyünk az ország rovására. A ministerium tisztában van magával, én be fogom mutatni az eredményeket, melyek kitüntetik, hogy évek óta foglalkozunk ezen dolgokkal. Igaz, hogy én már előbb szerettem volna megvenni a tiszai vasutat, de nem lehetett szemet hunynom az előtt, mit t. barátom Széli, akkori pénzügyminister ur mondott, hogy első dolog, hogy az államnak a conversióra szükséges hitele meglegyen; a míg ez ügy rendezve nem lesz, ő semmiféle nagyobb vállalatba, mely az állam erejét igénybe veszi, nem bocsátkozik. Tettünk tehát annyit a menuyit tehettünk, előkészítvén mostanra az utat, mikor a körülmények megengedik s a péuzpiacz helyzete is kedvezőbbé vált. (Helyeslés.) Azt mondja a képviselő ur, hogy a tarifaügyben nem történt semmi. A t. képviselő ur, mint vasúti igazgató, jól tudhatja, meddig terjed