Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.

Ülésnapok - 1878-233

260 233. országos ülés április 5. 18S0. Én nem vagyok oly annyira türelmetlen nemzetiségem terjesztésében, hogy mindenkit, a ki nem genericus magyar, mindjárt az országból és állagából kiűzzek. (Közbeszólás a szélső balról: Ezt senki sem kívánja!) Az én meggyőződésem szerint — s a mennyire én a történeti fejlődést éppen ebben az országban tanulmányoztam —azt moudom, hogy ha csupán csak genericus magyarok ülnének ebben a házban, nagyon le apadna a képviselők száma. Én tehát azt vagyok bátor Biondani, meggyőződésem szerint mindenkinek, a ki az állam által fenntartott ily intézet vezetésével meg van bizva, legyen az minister vagy igazgató, kötelessége oda törekedni, hogy a magyar fiatal képzett embereknek tért nyisson, azokat lehetőleg támogassa, hogy lassanként eljussunk oda, hogy az egész administratió honfiak által töltessék be; de nem kötelessége az és nines hivatva arra, hogy azokat, a kik eddig becsületesen teljesítették és teljesítik ma is szolgálatukat, rögtönözve eltávolítsa, mert az ily intézkedésből oly testületre háromolhatik terheltetés, mely ezt legkevésbé érdemli meg, t. i. minden vasut-társulatnak és bizonyosan az államgépgyárnak személyzete is oda fog tartozni a magyar államvasuti tisztikar testületéhez, nyugdíjintézete és nyugdíjalapja van s ha valaki bizonyos mennyiségű évet szolgált és a szolgálatból elbocsáttatik, nyugdíjazásra joga van és ez egészen elkülönített testület és ez nincs is jogosítva kérdezni azt, hogy azért bocsáttatott-e el valaki a szolgálatból, mert magyarul nem tud, hanem, hogy ha az illető a ministerium, vagy az igazgatóság rendeletéből szolgálatból elbocsáttatott, a nyugdíj-intézettől nyugdíjaztatását követeli, azt annak meg is kell adni s a hol ez egyes esetekben megtagadtatott, birói ítélet következtében azt meg is kellett fizetni. Vegyük a dolgot practicus szempontból. Nem az újabb vasutaknál, mint p. o. nálunk, a hol úgyis fiatal a személyzet, egyébiránt a nélkül is legfelebb 5— 67<>, a ki nem született magyar, hanem vegyük azon társulatokat figyelembe, a melyek a német világ alatt keletkeztek és a melyeknek tisztikarában igen kevés volt a magyar ember a régi időben. Ott azon idegen emberek a magasabb állásokat foglalják el, mert hiszen a legrégibb időtől szolgálnak, ott egy olyan tömeges elbocsátásnak terhe, vájjon kikre háramolna? Természetes, a megmaradt tisztikarra és mondhatom, hogy egy ilyen tömeges elbocsátás ennek nyugdíj alapját megsemmisíteni. Mindenki, a ki egy közhasznú munkára szánja életét, legyen az techmcai, vagy más hivatalnoki foglalkozás s azt 20—25 évig folytatja, a nyugdíjalaphoz fizeti a járulékokat azért, hogy öreg napjaira maga és családja ellátására joga legyen, a nyugdíjaztatástól nem fosztható meg. Azért én legalább azon sürgetést, a melyet kellő óvatossággal, a kellő mérlegelésével a viszonyoknak e tekintetben éppen a jelenlegi közlek. minister részéről ismételve tapasztaltunk, tökéletesen elegendőnek és megfelelőnek tartom. Itt megemlítem és nem fogja talán rósz néven venni a t. minister ur, hogy első fellépése — és ez talán a viszonyok részleteinek nem kellő ismerete folytán történt — némileg rideg volt, hogy ő szintén azt gondolta és követelte, hogy egyszerű parancsára, hogy: egy év alatt az illetők megtanuljanak magyarul, ez már meg is lesz. A tapasztalat e tekintetben nyugodtabbá tette. De azt mondhatom, hogy méltóztassék összehasonlítani a vasúti szolgálatot, nemcsak a subventionált vasutaknál, a melyeknek kötelessége ab ovo magyarnak lenni, hanem a régieket is, óriási haladás történt magyarosodás szempontjából a régi időhöz képest. Igen t. barátom Boross Béni a technikusok alkalmazásáról szólott bővebben. Én megengedem, hogy a technicusok a kellő műveltséggel birnak és azt is elismerem, hogy teljes joguk van bizonyos helyekre azt követelni, hogy oda kizárólag technicusok alkalmaztassanak; de nagyon bámulom a mai vitát, a hol most kizárólag csakis a magyar szakértelemre fektetünk súlyt, hogy ha összehasonlítom azzal, hogy mikor a szegedi ár bekövetkezett, mindaz, a mit a magyar technicusok vitattak és mondtak, az helytelennek állíttatott és minekünk külföldi szakértőket kellett a tout pri behozni, hogy azok superrevideálják a magyar technicusok bölcsességét. Vagy az előtt nem voltak ügyes technicusaink, vagy egy év múlva lettek azok ügyesekké; vagy azelőtt is, azután is voltak és vannak ügyes technikusaink. Én az utóbbit állítom. Éppen a vizépítészetre nézve merem állítani, kogy kevés ország van Európában, hol practice nagyobb kiképzést nyerhettek volna, mint itt, mert oly nagy mérvű szabályozások, mint itt, alig merültek fel valahol. És ezen vizépítészetnél — nem magyar embert — alig fognak önök találni. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy én csalhatatlannak találom vagy az egyik, vagy a másik szakértőnek kijelentését, mert méltóztassanak megengedni, ha tréfásan azt mondom, hogy a hol négy technikus vau együtt, ott legalább 5 féle vélemény is van. De azért, mert ilyen ellentétes nézetekkel találkozunk, nem lehet azt mondani, hogy „szakértelem nincsen". (Közbeszólások a baloldalról: Sok van!) Sok van igenis. Én a hivataloknak azon kezelését illetőleg, a melyet Boross Béni t. barátom felemiitett, egyszerűen azt kérdezném tőle, ha itt volna: hogy azon vasútnál, a melyet ő igazgat, olyan-e a kezelés. A mennyire éu ezt ismerem, hogy vasmarokkal tartja az igazgatást kezében és ezt jól teszi, mert annak az administratiónak, melyI ben minden legkisebb hivatalnok részt vesz, meg-