Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.
Ülésnapok - 1878-230
226 2S0. országos ülés márezius 20. 1880. Ennek ellenébe egy új cataster létrehozása fogadtatván el, annak hiányait többször ecseteltem e t. házban, utolsószor múlt év márczius havában. Idő köztt a t. pénzügyministeruek bizalma a catasteri enquétébe hívott meg, igyekeztem is sok évi tapasztalatomat hasznosítani és igaz örömömre szolgált a t. minister urnák részletezett előadásából megérteni, hogy az ezentúl követendő eljárásra nézve azon módot fogadta el, melyet különvéleményemben indokoltan kifejtettem. A t. minister urnák szakilag részletes előadása engem teljesen megnyugtatott; megzavart azonban egy később a bizottsági tagokhoz Írásban intézett közlemény, melyben kétségbe vonatik azon kérdésnek felvethetése : ezélszertí lenne- e a mintatéreket most végleg megállapítani? Minő állapotban vette át minister ur az új catasteri munkálatokat? az meg lett vitatva e házban, a sajtóban, a bizottságban. A kérdés tehát már kiadott és még kiadandó sok millió körül forog és a mi a fődolog, hogy a nagy áldozattal jó eredmény biztosittassék; ennélfogva méltóztassék t. minister ur megbocsátani, ha én a kérdéssel itt foglalkozom, miután azt a bizottságban csak elkésve tehetném. A mintatereket azért kellett már a járásleirás alkalmával véglegesen kitűzni, mert azok alapján történik az egyes földrészleteknek osztályba sorozása, mely két évet veend igénybe, tehát egészben nagyban végleges kell, hogy legyen. Az 1850-iki catasteri munkálkodás alkalmával már az első félévben felállítva voltak a mintatérek, azokat egyoldalulag nem és csak kivételes esetekben beható vizsgálat alapján volt szabad megváltoztatni. A főkérdés ma az: vájjon a járásokban mívelési ágonkint felállított qualitási osztályok, megfelelnek-e a járás, illetőleg az azt alkotó községek földeiben előforduló minden minőségi különbözeteknek? vagyis az osztályok a járásban ugy állittattak-e fel? mintaterekkel a járásban és egyes községekben ugy jeleztettek-e? hogy minden községnek, minden földrészlete a mívelési ágonkint felállított osztályok valamelyikébe, a tényleges qualításnak megfelelőleg besoroztathassék! (Helyeslés.) Ha az osztályok felállítása a tényleges állapotnak megfelel? az azok alapján kiszámított tiszta jövedelmi fokozatot könnyen ellenőrizhetik és a hol szükséges, biztosan helyreüthetik a catasteri bizottságok; ellenben, ha rosszul állíttattak fel az osztályok, rósz lévén az alap, rósz lesz az arra épített munkálat és csak nagy áldozattal helyreüthető. (Helyeslés.) És mert most, midőn a catasteri munkálkodás 5-ik éve telik, még csak az osztályok és azokat jelző mintaterek felállításáról van szó, tisztelettel kérem a minister urat, méltóztassék ez irányban — ugy mint az 1850—1860. munkálkodás ideje alatt történt — oly egyénnek kiküldetése által meggyőződést szerezni, mely egyén a munkálkodók és a vezetés körén kívül áll. Ezen eljárás mellett biztosítható a még kívántató milliók helyes kiadása és a catasteri enquéte nem foglalkozand abstract számokkal, hanem biztos alapra fektetheti bírálatát. A költségvetést a nagyon szomorú tapasztalatok után, csak azon bizalomnál fogva szavazom meg, melylyel a t. minister ur személye iránt viseltetem. (Helyeslés.) Lukács Béla: T. ház! Én ez alkalommal nem akarok a földadó-szabályozási kérdés részletezésével foglalkozni. Igen sajnálom, hogy az erre vonatkozó javaslatok és előterjesztések, a melyeket a ház már nem egy alkalommal sürgetett, nincsenek a ház előtt, hogy akkor, a midőn egy milliónál nagyobb összeget meghaladó tételnek megszavazásáról van szó, a ház abban a helyzetben lehetne, hoíry megnyugvást meríthetne magának ezen összeg megszavazására nézve. Ugy, mint a dolog ma előttünk áll, semminemű megnyugvást nem meríthetünk magimknak ezen összeg megszavazására nézve. Tény az, hogy a földadó szabályozás terén nagy bajok vannak; tény az, hogy az országban ez iránt a legilletékesebb körök részéről nagy és alapos aggodalmak merültek fel (Ugy van!) és igen lehet tártaid attól, hogy sok milliónak kiadása után, a munkálat nem fog megfelelni a ezélnak és hogy tulajdonkép, a midőn azt a sok milliót kiadtuk, az eredmény egyáltalában a tényleges helyzetnek megfelelő nem lesz. Én azt hiszem, a t. kormánynak kötelessége lett volna az erre vonatkozó előterjesztéseket, az enquétenek munkálatait és erre vonatkozólag azután a kormánynak saját véleményét a ház elé terjeszteni. De miután ez nem történt meg, a pénzügyi bizottság maga felhívja a tisztelt ház figyelmét arra, hogy a kormány megígérte, miszerint az erre vonatkozó előterjesztéseket még ezen ülésszak alatt be fogja nyújtani a háznak. A minister urnák ezen igéretét a magam részéről nemcsak tudomásul veszem, de azt hiszem és felteszem, hogy azt teljesíteni is fogja. Óhajtom azonban és erre nézve kérem fel a t. pénzügyminister ur figyelmét, hogy ezen előterjesztéseket szíveskedjék még oly időben előterjeszteni, hogy lehetőségig a nyári szünidők megkezdése előtt, a képviselőház abban a hely-