Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.

Ülésnapok - 1878-225

-[Q^, 225. országos ülés márczins 15. 1880. get elfogadását kérve, a t. házat tovább fárasztani nem fogom. [Tetszés jobbfelöl.) Thaly Kálmán: T. ház! Személyes kérdésben és félremagyarázott szavaim értelmének helyreigazítása véget kérek szót. (Halljuk!) A t. ministerelüök ur talán roszul méltóztatott érteni, a mit az óvadékok letételére nézve mondtam; bátorkodom tehát felvilágosításul kijelenteni, hogy én ugy értettem, hogy akár választott, akár kinevezett legyen az az árvaszéki ülnök vagy elnök, tegyenek le óvadékot. Tudom, hogy ők közvetlenül nem kezelnek pénzt, hanem kezel a pénztárnok; de ők is megszavaznak és kiutalványoznak tetemes összegeket és így ők az okai annak, hogy sokszor oly bizonytalan bypothekákra adatnak ki árvapénzek, melyek nem szolgáltatnak kellő fedezetet. A fennforgó concret esetnél is, melyet a „Pesti Napló" közölt — az igaz, hogy a „Südnngariseher Boté" után, nem azt mondtam, hogy most történtek a sikkasztások: hanem azt, hogy Temes megye szerencsétlenül járt alispánja is ama nagybirtokosok közé tartozik, kiknek birtokán a kölcsönvett árvapénzek állítólag veszedelemben forognak és a belügyminister ur is elismerte, hogy ezen pénzeknek egy része ugyan behajtható, de másik részét aligha tudja behajtani. A fővárosi rendőrségre nézve a belügyminister ur azt méltóztatott mondani, hogy a lovas rendőröktől a kültelkeken csősz-szolgálatokat kívánnék. Hivatkozom szavaimra, mert én világosan azt mondottam , hogy járőr - szolgálatot teljesítsenek s ha a t. belügyminister ur e szót talán nem méltóztatnék érteni: a t. honvédelmi minister ur majd meg fogja magyarázni. (Derültség balfelöl.) A franczia ezt patrouille - szolgálatnak nevezi. A mi végre azt a paradicsomra vonatkozó példaszót illeti, (Felkiáltások jobbfelöl: Ez nem személyes kérdés!) tiltakoznom kell azon felfogás ellen, mintha én azt mondottam volna, hogy Magyarországot már most a szédelgők paradicsomának lehetne nevezni, én is nagyon fájlalnám ezt és én csak óvtam attól, nehogy oly idő következzék be, melyben ezt mondani lehetne. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Csak egy szót kérek annak igazolásául, hogy nem adtam okot arra, hogy a képv. ur személyes kérdésben, vagy szavainak félre magyarázása miatt szóljon. Én nem mondottam—tessék megnézni a gyorsírói jegyzeteket, feléjük se fogok menni — hogy a képviselő ur csősz szolgálatokat kivan, hanem azt mondottam, hogy merültek már fel ily kívánalmak is és midőn a képviselő ur a kültelkeken való szolgálatokat hangsúlyozta, megjegyeztem, hogy attól tartok, hogy ezen irányzat által hagyta magát vezettetni. Tehát nem mondtam, hogy a képviselő ur ezt állította. Különben pedig minden korlátolt elmebeli tehetségeim mellett is annyit tudok, hogy az őrjárat micsoda. (Derültség jobbfelöl) Simonyi Iván: T. ház! Páter peccavival kezdem jelen rövid felszólalásomat, hogy a múlt alkalommal a t. ház drága idejét oly hosszasan igénybe vettem. Engedjék meg, hogy e hibámat azzal tegyem jóvá, hogy nem csak szóval, de tettel is rövid legyek. Részemről csatlakozom a Szájbely Gyula által beadott határozati javaslathoz és bátor vagyok azt elfogadás végett a t. ház figyelmében ajánlani. Azon határozati javaslatok tárgyalásánál, a melyek az általános vita alkalmával úgy ezen párt vezérférfiai, valamint a túlsó padon ülő egyes képviselő urak által lettek benyújtva., ez alkalommal csakis a közigazgatás egyik, még pedig fontos oldalára nézve vagyok bátor egy pár megjegyzést koczkáztatni. (Halljuk!) Teszem ezt azért, mert a szélső baloldalon ülő t. képviselő urak részéről, oly hurok lettek pengetve, melyek lehetetlen, hogy minden magyar ember szivében visszhangra ne találjanak; oly vádak lettek emelve, melyeket lehetetlen hallgatással mellőzni. A szónokok hosszú sora: Simonyi Ernő, Helfy Ignácz, Irányi Dániel, Mocsáry Lajos mind egyesültek azon vádban, hogy mi, kik a közigazgatásnak a határozati javaslat irányában való reformját sürgetjük, könyelműen, vagy szándékosan, egy oly ősi intézményt akarunk feláldozni, mely nem csak a szabadság iskolája, hanem mint a törvény nevezi, a szabadság védbástyája is. Alig szükséges mondanom, hogy én azon t. szónokoknak, — a kikről kénytelen vagyok elismerni, hogy a szabadságharcz veterán bajnokai, — tendentiáját tisztelem, sőt mi több, t. ház, azt is elismerem, hogy ők nem csak meggyőződések hevével, hanem hogy meggyőző érvekkel és szép logikával is fejtegették, hogy mily szép dolog az önkormányzat; azt is szépen fejtegették, hogy mely dicső és szép dolog az, hogy a nép oly intézményekkel bír, miszerint nem csak minden harmadik évben egyszer, hanem az autonómia által közvetlenül gyakorolhatja alkotmányos jogait; de nem tudom, vájjon a t. szónokok beszéde kiterjedt-e ezen kérdésre, hogy nem lehetne-e alkalmazni Könyves Kálmánnak a „de strygis, quae non sunt"-féle hires mondatát a megyékre; vájjon éppen azon administratio tekintetében nincsenek-e tévedésben, oly errorban, a mire nézve a katholikus egyház is nemcsak a legfényesebb ékesszólást megdönthetőnek, de még a házasságot is felbonthatónak kimondja. Vagy röviden: az a mit ők önkor-