Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-208

208. országos ülés február 24. 1880. '3f lélőre, mintha az államféi fiaink nem tudták volna, mit kezdjenek ezzel a visszanyert országgal. A tervtelenség, a tájékozatlanság, a kapkodás, ingadozás, a gyengeség és lealázás korszaka ez." T. uraim, ezt nem ellenzéki ember mondotta, de egy oly férfiú, a ki hosszú évek során át ült az önök padjain, Zólyommegyének választott alispánja, Grünwald Béla t. barátom. Ezen rohamos változás, hogy nekem is szabad legyen egy akadémikus kifejezéssel élnem, létviszonyaink hirtelen változása, félbeszakítása nemzeti fejlődésünknek, voltak okai annak, hogy oly intézmények, melyek még most is más népeknek ideálját képezik, kimondom, mind az önkormányzat, mind a parlamentarismus nálunk mindinkább üres formává válnak, megvan az alak, megvan a chablon, de hiányzik a test és vér, n mely ezen alakba, ezen chablonba életet tudna önteni. Nehezemre esik, hogy ezen két fontos, nagyszerű intézmény felett kárhoztató ítéletet kell kimondanom. Nem menthetem fel első sorban parlamentarismusunkat, hiszen minden órában, talán most is, midőn beszélek, a folyosókon kritisálják a képviselő urak egyikmásik pártot, hogy az kormányképes, vagy nem kormányképes. Mit jelent ez? Azt, hogy készek, bizonyos felülről jövő intentióknak érvényt szerezni. Alig szükséges önöket a parlamentarismus egyik más alapelvére emlékeztetnem, hogy t. i. minden kormánynak okvetlen többséggel kell birni. Méltóztassék e két tételt egymás mellé helyezni, a következtetés az, kormány teljesítsd a felülről jövő kívánalmakat és szerezd meg a többséget, úgy a hogy tudod. Azt mondják, hogy a demokratia követelő és halad, én az ellenkezőt látom. A római nép panem et circeuses után szokott kiabálni. Mi úgy látszik, megelégszünk ezen mondat másik részével. Sőt mi több, a római nép a circusban ellátást is követelt; a mi népünk igen drága belépti díjat fizet. Azt hiszem tehát, hogy jönni fog az idő, midőn az ellenkezője fog annak történni, a mit Kármán képviselő mondott, hogy t. i. a nép azt fogja mondani, hogy az ilyen parlamentarismusra nincsen szükségünk. Engedje meg a t. ház, hogy egy pár szóval érintsem önkormányzatunkat, de csupán érinteni fogom csak, minthogy a belügyministerium tárczájánál leszek bátor én is, a mint más hivatottabbak is lesznek, kik e kérdést bővebben fogják tárgyalni. Országszerte szokás, hogy szidják a megyét. Nekem nem czélom a megyék védelmére keim, egygzerííen azt vagyok bátor kijelenteni, hogy talán az e.gj

T főváros kivételével, a közigazgatás és önkormányzat a városokban legalább nem jobb, mint a megyében. Én ismerem a városi önkormányzatot és meglehetősen a megyeit is. Azt tudom, hogy abban kormányoz — a városban legalább — azon clique, a mely sokszor véletlenül, sokszor meglehetős kárhozatos eszközök utján jut a kormányzathoz. Én az önkormányzatot ismerem, mint palástját számtalan visszaéléseknek, oly visszaéléseknek, melyeket az illető elkövet, mert védve van a nagy többség által, azon többség által, a mely valami megfoghatatlan, a mely senkinek sem felelős, a mely ma védgátakat emel, a melyet holnap leront, hogy újat állítson helyébe, mely ma igy. holnap úgy magyarázza a törvényt. Azon többség egy megfordított Saturnus, a ki nem a saját fiát eszi meg, de a maga fiait ülteti a képviselőtestületbe, maga csinálja a választók, a virilisták listáját. (Derültség.) Egy olyan többség, a mely mindenre képes, csak ellenőrzésre, administrálásra nem. Én. uraim, mindazonáltal, hogy most kimondom a reorganizálás szükségét és nem zárkózom el az elöl, hogy e tekintetben radikális reformokat tegyünk, de nem akarok szőröstül bőröstől a reactióba bele ugrani. És jó lesz azt hangsúlyozni, a közigazgatás reformjának sine qua nonja az, hogy a parlament tiszta, hamisítatlan és valóban a nép akaratának kifolyása legyen. Engedjék meg egészen röviden jeleznem, hogy szabadságszeretetünk igen végzetteljes irányban is szokott nyilvánulni. Nyilvánul, sőt anticipálja a szabadságot, az elválasztást a katholicus egyház és az állam köztt; tehát anticipál egy oly átváltozást, a melyet sem az egyik fél, sem a másik fél nem kíván, a melyet nem szabadna az egyháznak kívánni, mely még kevésbé van az állam érdekében. És pedig kívánják ezt nem alattomos, nem rcactionarius emberek, hanem jeles fiatal emberek hangoztatták utón útfélen. Átvittük ezt az irányt a közgazdaságba, a hova ez nem való, mert a história mutatja, hogy a nép ellenkező utakon jutott vagyonosodáshoz. Hisz a magános ember is csak akkor, ha fokozza, beosztja erejét, csak az által tudvagyonosodni. És ezen alkalmazása a szabadságnak valóban végzetteljes volt, mert nem tagadom, egyéb fáctorokkal együtt oly rohamosan eszközölte azt, mit országos elszegényedésnek nevezünk. Tehát osztályok decompositiója, ehablonszerüség és az elszegényedés azon és mindig azon sajgó forrásai, a jelen oly szomorú állapotának. Beszédemnek azon részéhez értem, a mely minden esetre közelismeréssel fog találkozni, hogy t. i. sietek beszédemet befejezni. (Halljuk! Halljuk!) Én nem arrogálom azt, mivel Kármán t. képviselőtársam állott elő, hogy honmentő eszmékkel lépjek fel. (Derültség a baloldalon.) Nem jó. ha valaki nagyon sokat, sőt mindent e

l akar mondani, mi netalán a szivén fekszik, dg ha fel-