Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.
Ülésnapok - 1878-219
378 219. országos ülés márczins 8. 1880. és tisztelem is az igazságügyminister urnák szakismeretét az igazságügy terén, de az én laieus gyakorlatlan szemem mindjárt fennakadt ezen t. ez. e §-án. Elismerem, indokolhatja az eljárást némileg, de csakis némileg azon Horváth Boldizsár volt igazságügyminister által kiadott szabályrendelettel, mely szerint ő még a házkutatásokat is megengedi a sajtóbiróságnak stb. stb. Azonban bocsásson meg az igazságügyminister, csakis némileg, mert ime beszédjének végén maga is szükségesnek látta előhozni azon szerkezetet, mely szerint, mihelyt a szerkesztő maga odaáll felelősségével és mihelyt constatáltatik az, hogy ő a felelősséget elvállalta, többé maga a vizsgálóbiró sem rendelheti el oly egész biztonsággal a házkutatást. De megjegyzem még azt, hogy az 1848. XVIII. t. ez. ellenére nem szabad itt hatálylyal bírni, a bár mind a ket ház által megbízott igazságügyminister által kiadott rendeletnek. És itt nem engedhetem meg azt, mint képviselő, hogy maga az igazságügyminister ur ezen XVIII. t. cz.-nek33.§-át, mely azt mondja, hogy minden czikkért, mely valamely lapban megjelenik, ha a szerző felelősségre nem vonathatnék, nyilatkozattal az ott kijelölt személyek tartoznak, ugy iparkodjék magyarázni, hogy ha a szerkesztő nem adja ki az illető iratot, akkor házkutatás történhessék. Ne méltóztassék az igazságügyminister ur azon szabad szellemet, mely a törvényezen §-ában van és azon kötelességet, mely a felelősséget elvállalt szerkesztő irányában e törvény által rá van ruházva, szabályrendeletek által másként magyarázni akarni. Sokkal magasabban áll az igazságügyminister ur szakismeretével az igazságügy terén, semhogy ily rabulisticára szüksége volna. Nagyon jól tudom, hogy ha a törvények világos rendeletére történik valami, a mi megtörtént, hasonló hibákat, ha csak lehetséges, legalább szép színben iparkodik feltüntetni s ezt nem is veszem rósz néven, mert az emberi természetből folyik, hanem ezen szépítésre való törekvés soha se vezessen bennünket oda, hogy a házkutatásra, mely tagadhatatlanul a személyes és egyéni jogbiztonságot veszélyezteti, bárkinek is törvény ellenére engedélyt adjunk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én tartózkodom a t. házat most ezen ügy érdemével tovább fárasztani, mert ez bővebb megvitatást kíván, mert az én meggyőződésem szerint azon kutatás a 48. XVIII. törvényezikk világos rendelete ellenére történt. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Sőt arról is meg vagyok győződve, hogy hibázott a vizsgálóbíró, midőn azon a t. igazságügyminister ur által is előadott I szabályrendelet végét túlszigorúan értelmezvén, tel- I jesítette azt, a mit teljesíteni neki sem törvény, sem szabályrendelet értelmében, akkor már, mikor a felelős szerkesztő oda áll és azt mondja, itt vagyok, elvállalom e felelősséget, többé törvényes jogában nem áll; de mert nem lehetek megelégedve a t. miuister ur válaszával és mert érzem, hogy a haza, az egyéni és polgári szabadság iránti kötelességünk, hogy tisztában legyünk e kérdés iránt és szóljon hozzá mindenki, necsak az igazságügyminister ur és én, hanem mindazok, a kik arra sokkal hivatottabbak mint én, kérem a t. házat, méltóztassék tárgyalásra kitűzni az ügyet, én a választ tudomásul nem veszem. (Helyeslés a szélsb' baloldalon.) Pauler Tivadar igazságügyminister: T. ház! Nagyon röviden fogok válaszolni csak arra, hogy a t. képviselő ur azt mondta, hogy a 17. §-a az 1848-iki törvénynek az eljárás szabályozására az igazságügyminístert fel nem hatalmazta. E szakasz igy szól: „A ministerium felhatalmaztatik, hogy szorosan a büntető eljárásról szóló múlt országgyűlési javaslatnak elvei szerint, az esküdt-biróságok alakítását rendelet által eszközölje." Hogy értelmezték ezt akkor azok, a kik a törvényt alkották, azt mutatja azon rendelet, melyet Deák Ferencz az akkori igazságügyügyminister bocsátott közre és melyben az esküdtszéki eljárás szabályozva volt a nélkül, hogy egyetlen szó emeltetett volna ellene; sőt az országgyűlés 1867-ben egyenesen a Deák-féle szabályrendeletre nézve azt mondja, hogy oly értelemben történjék az eljárás szabályozása, mint akkor. Én tehát e szakaszt csak ugy magyarázom, mint akkor magyarázták, mikor a törvény hozatott. A mi a második kérdést illeti, törvényeink világosan mondják, hogy először a szerző és ha ez feleletre nem vonathatnék, a megnevezett személyek vonandók felelősségre. Nem lehet azt a szerkesztő önkényétől függővé tenni, hogy ő a büntetés alól elvonathassa azt, a ki büntetésre méltó; nem engedhettük meg, hogy a szerkesztő a lovagiasság szine alatt álljon oda a bíróság elé és azt mondja: én magamra vállalom a felelősséget, én nem vétettem semmit, de mentem azt az embert, a ki vétett; (Helyeslés jobbfelöl) és igy egészen más irányba vezesse az esküdtszéket, mint az igazság megkívánja. Az igazság megkívánja, hogy a bűnös büntettessék, ezt pedig kipuhatolni a bíróság feladata. Egyes ember az által, hogy a felelősséget magára vállalja, nem mentheti a büntetés alól azt, a ki azt elkövette. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) Madarász József: T. ház! Méltóztassék megengedni, hogy röviden még egy pár szót I szóljak. (Halljuk! Halljuk!)
