Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.
Ülésnapok - 1878-206
200, országos ülés fefcru&r 21. 1880. 33 nemes harczban. Előttünk lebeg a nagy, a magasztos czél, mely felé ernyedetlen szívóssággal törünk mindaddig, mig élnem érjük. Mi nem kerestünk és nem keresünk más jutalmat, miut a mit az öntudat s a nemzet elismerése nyújt; s mivel ezt birni szerencsések vagyunk, a siker iránt soha kétségbe nem estünk, mert tudjuk a történelemből, hogy a mit egy nemzet erősen akar s mihez az örök igazság törvényei szerint joga van, azt minden akadályokkal szemben, ki szokta vinni. Már pedig a magyar nemzetnek velünk tartó színe-java, megelégelte a 10 évi alakoskodást, az önök rémletes gazdálkodását — mely a társadalmi sülyedést is előidézte. — Közéig az idő, a midőn a jóhiszeműségében is túlságosan nagylelkű nemzet, felriadand közönyösségéből s felszabadítandja a hazát, önök vészthozó hatalmaskodásától. Ezt tennie kell és tenni fogja, ha csak saját végpusztulását előidéztetni nem akarja. Történelmünk igazolja azon iránymondatot, hogy a hol a veszély legnagyobb, ott van legközelebb a segély ; mert nemzetünk mindig közel találta a segélyt, a midőn veszély fenyegette a nemzeti léteit és szabadságot. Közel találta pedig azért, mert azt mindig önmagában keresete. Voltak a magyar nemzetnek sok oly szomorú korszakai, midőn a megsemmisülés örvényéhez sodortatott, midőn a minket 300 év óta gyötrő politika, eléggé elaltatottnak és kimerültnek hitte e nemeetet arra, hogy álnok terveit létesítse. És e nemzet hősiességének, legyőzhetlenségének, szívós életképességének mindig ilyenkor adta legfényesebb bizonyítványait. Mi nem semmisültünk meg, hanem Ausztria összetörte magát a mi alkotmányunk erősen védett szikláin oly annyira, hogy világuralma magaslatáról, kis provinciává sülyedt alá, melynek tovább tengődést — legalább egy időre — a mi nagylelkűségünk engedett. Az a politika, mely századokon át ellenünk tört s melyet a königrätzi és sadovai véres tanúságok után, örökre feladottnak hittünk, ma is folytatja üzelmeit ellenünk s fájdalom, kormányaink mindent elkövettek arra, hogy a lefegyverzett és elszegényített nemzetet, könnyű zsákmányává tegyék; de éppen azért mert, a mesterileg előkészített veszély oly nagy és oly közel van, a segély sem késhetik soká. Az önérzetre ébredő nemzet kiveendi önök kezéből a hatalmat, melyet megrontására használtak és használnak. A nemzet ez ébredésének megadták önök a vérkeresztséget s ez sietteti önök bukását, mert a ki vért vetett, az halált fog aratni. A jelen évi költségvetés áll előttünk, melynek ily időben való tárgyalása, már önmagában is a legérzékenyebb alkotmánysértést és a nemKÉPVH. NAPLÓ 1878 —81. X. KÖTET. zeti méltóság és hatalom rút kigúnyolását képezi. A mit a kormány 5 év óta a költségvetésekkel tesz, az valódi alkotmányparodia, valódi merénylet a nemzeti souverainitás ellen, valódi Istenkísértés. A törvény szigorúan elrendeli a költségvetés új év előtti letárgyalását; s immár ötödik éve, hogy költségvetés nélkül kezdjük és folytatjuk az évet. Az utólagos költségvetések és zárszámadások nem egyébre, mint annak kitüntetésére szolgálnak, hogy költségvetéseiknek mind bevételi, mint kiadásai tételei hamisak s hogy a kormány oly gazdálkodást követ, mintha az országos kisbirtokosok hitelintézeténél szerezné mintázatait. Ily visszás helyzetben, ily megkésett időben a költségvetés beható és lelkiismeretes tárgyalása, azok tételeinek bonczolása, czéltévesztett munka lenne. Oly taposó malom az, melyen a kormány őrli a nemzet értékét azért, hogy lisztjét Bécsbe szállítsa s a nemzetnek csak a legselejtesebb korpáját hagyja meg. Uraim! Ha mi elővesszük e költségvetést s s egybevetve annak tételeit, elkülönítjük annak e hazára nézve elveszett, vagy gyümölcstelen kiadásait; és számításba vészük azt, hogy mi marad ezek leütése után e haza szükségleteire, ugy fogjuk találni, hogy a gyümölcstelen, vagyis Ausztriáért kiadott költségek teszik a tőkét, még a gyümölcsöző kiadások alig teszik ki ama tőkének kamatját. Az adósságkamat, közösügy, udvartartás, vasúti biztosítás, honvédelem — mint közösügyes hadsereg, kiegészítő része, — Horvátország 8 Boszniára, tehát Ausztria nagyhatalmi ábrándjáért, kiad Magyarország évente 100 millió frtot, nekünk vagy 27 millió forint maradna beiszükségleteinkre, ba befolynának a kivetett, de beltajthatlan nagy adók s más előirányzott, de a kimutatott mérvben soha be nem folyó államjövedelmek, így azonban mi minden felcsikarható jövedelmét ez országnak, kiadjuk Ausztriának és külföldi hitelezőinknek, szintén Austriáért csinált és elvállalt adósságaink kamatjaira; nekünk aztán marad semmi s éltünk eddig kölcsönből, és adósságcsinálásból, úgy, hogy tulajdonképei! a mi kormányunk, Ausztria pénzliferánsánál nem más. Hasonlít önök gazdálkodása a tékozló fiúéhoz azon különbséggel, hogy az saját örökségét dorbézolta el, mig önök a nemzet örökségét tékozolták el s most még a jövőben várható örökségét is, előre elalkudják a könyörtelen uzsorásoknak. A kormány költségvetése 18 millióra, a pénzügyi bizottság 27 millióra teszi a jelen évi deficitet, a valóságban azonban ennél is jóval többre fog menni, először azért, mert az inségsújtotta vidékeken, tehát 40 megyében az adók nem fognak befolyni és másodszor azért, mert 5