Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-218

350 S18. országos tlé« márczius 6. 1880. merre vonatkozó rendelkezés függőben tartá­sáról ; másodszor a hátralékos szőlődézsmaváltsági tartozások törlesztéséről; harmadszor az államkölcsönök tőketörlesz­tési évi járadékainak fedezésérő] és végre a földtehermeatesítési kötvények törleszté­séről szóló törvényjavaslatok tárgyában. Ezek után következnék a kérvények 28. és 29. sorjegyzéke. Ezek letárgyalása után, — a mik talán két, legfeljebb három napot fognak igénybe venni, — folytattatnék a költségvetés részletes tárgyalása, még pedig — úgy hiszem, a t. ház beleegyezni méltóztatik —- azon sorrendben, a mint a kor­mány által benyújtott költségvetésben a fejeze­tek egymásután következnek, kivéve egyes ese­teket, hogy ha akadályok fordulnának elő, a melyek miatt a sorrendet megtartani nem lehetne. (Helyeslés.) Tisza Kálmán : Bocsánatot kérek, t. ház, én a magam részéről is tökéletesen hozzájáru­lok azokhoz, a miket a t. elnök ur mondott; csak íizon egy kérésem van, hogy ha a pénz­ügyminister ur által ma benyújtott indemnytási törvényjavaslat tárgyában, a pénzügyi bizottság jelentése a ház elé terjesztetik, méltóztassanak ennek tárgyalására ezen időközben határidőt tíízni, mert fájdalom, már márcziusban jól benne vagyunk és igy az indemnytásra okvetlenül szük­ség van. (Helyeslés.) Elnök: E szerint, t. ház, meg lévén álla­pítva a napirend, felteszem a kérdést. Méltóztatik-e elfogadni a t. ház Nagy Gábor képviselő ur indítványát? (Elfogadjuk!) A t. ház elfogadja. Most következik a szavazás Simouyi Ernő képviselő ur indítványa felett. Felteszem a kér­dést: méltóztatik-e a t. ház Simouyi Ernő kép­viselő ur indítványát elfogadni, igen vagy nem? Ki fogom húzni a betűt. (Megtörténik.) „T" betű. Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után) Elnök : Méltóztassanak helyöket elfoglalni. Kezdődik a szavazás. A kérdés a következő: elfogadja-e a t. ház a Simonyi Ernő képviselő ur által beadott határozati javaslatot. Igen-e vagy nem ? A névsort Beöthy Algernon jeg3"ző ur fogja olvasni; az igennel szavazók neveit jfgyzi Mednyánszky Árpád, a nemmel szavazók neveit Baross Gábor, a távollevőkéit Antal Gyula. Kérem a t. képviselő urakat, méltóztassanak érthetőleg és hangosan nyilatkozni. Beöthy Algernon jegyző (olvassa a név­sort) '. „Nem^-mel szavaztak: Tanárky Gedeon, Taray Andor,gr. Teleki Domokos, gr. leltki Géza, Teleszky István, Tibád Antal, Tisza Lajos, Tisza László, Türk Ferencz, Urbanovszky Ernő, Var­gics Imre, Varró Soma, Vécsey Tamás, Végh Aurél, Vizsolyi Gusztáv, Vladár Ervin, Wahrmann Mór, Wieland Arthur, b. Wodianer Albert, Vid­rics Lörincz, Voncina Iván, Vuscsics József, Zalay István, gr. Zichy Ágost, Zsámbokréthy Jó­zsef, Zsigmondy Vilmos, Zsilinszky Mihály, Zsíros Lajos, Zindl Antal, Andaházy Pál, Andrássy Gyula, Andrássy Mihály, Antal Gyula, Apáthy István, Abonyi Emil, Babits István, Bacon Jó­zsef, Barcsay Ákos, Baross Gábor, Bartha János, Bausznern Guido, gr. Bánffy Béla, b. Bánffy László, Beöthy Algernon, Berke Józsefgr. Beth­len András, Békássy Károly, Boér Antal, Bohus Zsigmond, Bokros Elek, Boros Bálint, Borosnyay Pál, Bárczay Ödön, Berutha József, gr. Csáky László, Csávossy Béla, Gsemátony Lajos, Cer­nadák György, Dacsó Pál, Dániel Ernő, Dániel Gábor, Dániel Pál, Dárday Sándor, Dimitrie­vics Milos, D'öry Dénes, Elekes György, Emmer Kornél, Ercsey Géza, Éber Nándor, Éles Henrik, Fabritius Károly, Falk Miksa, gr. Forgách An­tal, Földváry Gábor, Funták Sándor, Galgóczy Sán­dor, Gábor Péter, Gál Endre, Gál Jenő (felvinczi), Gergelyi Tivadar, Gidőfalvy Albert, G'ódl Károly, György Endre, Halassy Gyula, Harkányi Frigyes, Hegedűs Sándor, Hérits Antal, Hieronymi Károly, Hoffgräff János, Horváth Gyula, Horváth Károly, Hosztinszky János, Illyasevics Jenő, Istóczy Győző, Ivánka Imre, Jakabb Bogdán, Janitsáry Sándor, Jankovich Miklós, Jászay Antal, Jókai Mór, Jurka Bazil, Kaczvinszky Ede, Kajuch József, Kautz Gyula, Kazy János, Kármán Lajos, gr. Károlyi Tibor, b. Kemény Géza, b. Kemény János, b. Kemény Kálmán, Kende Kanut, Kernt­ler Ferencz, Knöpfler Vilmos, Konstantiny György, Kovách László, Kövér Károly, Krajtsik Ferencz, Kulcsár Lajos, Künle József, Krajcsik János, Katkics Ignácz, Kotur Vazul, Kresztics Miklós, Kukulyevics Iván, Latinovics Gábor, Latinovics János, Láng Lajos, Lázár György, Lázár Lajos, Lehoczky Egyed, Lészai Lajos, Lipov­niczky Sándor, Luka Lajos, Lukács László, Lukácsy Béla, Loncsarics Márk, Mara Lö­rincz, Markhót János, Matuska Péter, Mayer József, Máday Lajos, Máriássy Sándor, Mezey Ftrencz, Miehl Jakab, gr. Migazzy Vilmos, Mi­hajlovics János, Mikó Bálint, Miksa Elek, Mis­sits János, Mocsáry Géza, Molnár György, Móricz Pál, Mihalovics Károly, Miskatovics József, Nagy Gábor, Nagy György, Nehrebeczky György, hg. Odescalchy Gyida, Ordódy Pál, Ormai Károly, Ormos Zsigmond, Pap Lajos, Pap Sándor, Perczel László, Péchy Jenő, gr. Péchy Manó, Plachy Tamás, b. Podmaniczky Frigyes, Pogány Károly, Pongrácz Lajos, Popovics Vazul, Pór Antal, Prepeliczay Gyula, Prileszky Tádé, Probst-

Next

/
Oldalképek
Tartalom