Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.
Ülésnapok - 1878-217
217. országos ülés (Igaz! Ugy van! a szélsőbalon) mi a megyei autonómiát megsemmisítené; mi pedig éppen ellenkezőleg, régi megyei autonómia terén maradva, kívánjuk a javítást eszközölni és a központi hatalom túlkapásai ellen még erősebb védelemről gondoskodni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Meglehet, t képviselő ur, hogy a megyei autonómiához való ragaszkodásunkat elfogultság vezérli, önöket is csak az elfogultság vakította el, hogy a közigazgatási tisztviselők kinevezésében és a központosításban vélik a közigazgatás javulását elérhetni. A különbség közttünk az, hogy mig az önök elfogultságának bizonyítékát csak a jövőben lehetne feltalálni, addig a mi elfogultságunk bizonyítékát már egy ezredév szolgáltatja. Sőt t. ház, megengedhetném is, hogy ezen programra alapján a jövőben a rend jobb és biztosabb lenne is, mit én határozottan kétségbe vonok, még azon esetben sem fogadnám azt el, mert minden oly nyereséget, mely nagyobb veszteség árán van megvásárolva, a nemzetre hátrányosnak tartok. Röviden, t. ház, előadtam azokat, melyek felszólalásom indokai voltak s azzal zárom beszédemet, hogy a költségvetést az általános tárgyalás alapjául el nem fogadom. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hérits Antal: T. ház! Engedje meg a t. ház! hogy a vita befejezése előtt néhány perezre igénybe vehessem kegyes figyelmét. (Halljuk!) Három kérdés fekszik előttünk, melyek a költségvetés tárgyalása alatt felmerültek, először állami háztartásunk rendezése, ennek következtében felmerült a közigazgatási programm kérdése, végtére fölmerült a bizalmi kérdés. Állami háztartásunk rendezésére nézve sok mindenféle tervezetet hallottunk, de praetieus alkalmazható szempontból igen kevés nézet hozatott fel. Maga a volt pénzügyminister Széli Kálmán t. képviselő ur, kinek nyilatkozatát az egész ország feszült figyelemmel várta, csak általános nézetekben mozgott. Pedig sem sopánkodással, sem bizalmatlansági szavazattal, sem meddő tervezetekkel, theoriákkal az ügyen nem segíthetünk, nekünk tenni kell valamit s pedig haladéktalanul. Az adókat felébb emelni már nem lehet, úgyis túlcsigázottak azok és azok súlya alatt görnyedez a nép; lehet és kell is az adók igazságos elosztása és behajtása tekintetében tenni valamit, de még ez magában nem segít. Mi tehát a teendő? Öt évvel ezelőtt, mikor ugyanezen kérdésről volt szó, b. Sennyey felállította az ő tervezetét, programmját és ma öt év után nincs okunk ezen programmtól egy lépésre is eltérni: „adóinkat felemelni nem lehet, tehát kiadásainkat kell alább szállítani". Én akkor ezen programm-pontokat mamárezius 5. 1880. gng gamévá tettem és ma nincs okom azokat megtagadni. Szép dolog a műszeretet és a ki teheti, igen jól teszi, ha a műkincseket pártolja és magát műremekekkel környezi ; de a ki szép, remek festményeket nem szerezhet be, az elégedjék meg egyszerű kőnyomattal. Mi a nemzeti önkormányzat tyrociniumát éltük le; túlbecsülve erőnket túlhajtásokba bocsátkoztunk, mire most megadjuk a tanév végén a tandíjat. Ezen tapasztalatokon okulva, szorítkozzunk a legszükségesebbekre ; a legszükségesebbekre szorítkozva töröljük el a sine curákat. E tekintetben mindenesetre kell tennünk valamit. Ilyen sine cura-féléknek mutatkoznak a mostani díjazott főispánságok, a taufelügyelőségek és részben a képviselőháznak felét szintén leszállíthatnának, hiszen a sokszor üres padok mutatják, hogy 2^0 képviselő szintén elvégezheti azt, a mit 440 képviselő végez el. A militarismus legnagyobb áldozatunkba kerül, természetes, itt kellene igyekeznünk, hogy legtöbbet megtakarítsunk és a hadsereget leszállítsunk. De miután a legújabb időben a harczliarsona Berlinben ismét zúg, miután Moltke maga kijelenté, hogy jelenleg nem lehet a lefegyverzést megkezdeni, sőt ellenkezőleg fegyverkezni kell, nekünk sem marad más hátra, mint Moltkét követve fegyverkeznünk, hogy elég erősek legyünk a netaláni megtámadás esélyére. De midőn e tekintetben Moltkét követjük, kövessük őt azon tanácsában is, hogy népünk erkölcsös és vallásos nevelése által iparkodjunk a béke szeretetét meghonosítani. Ne dédelgessük se a socialismust se a communismust. Az erkölcsi nevelés által elejét fogjuk venni az általánosan grassáló demoralisatiónak és a többször itt is szóba hozott corruptiónak és egyszersmind alapját teszszük le a leghelyesebb közigazgatási reformnak. S itt elértem t. ház, azon varázs-szóhoz, a közigazgatási reformhoz, mely csaknem az egész budget-vita alatt tanácskozásunk egyik fő tárgyát képezte. Nyiltan megvallom, hogy tekintettel a kormány felelősségére, tekintettel annak hatásos munkálkodkatására, nem vallhatok semmi mást, mint a mit b. Sennyei az ő programmjában vallott, t. i. a felelős tisztviselőknek a kormány által élethossziglan való kinevezését. De természetesen nem ugy, mint Szilágyi Dezső és Grülner Gyula t. képviselőtársaim értelmezték, mert az ő programmjuk a Sennyeyétől ugy különbözik, mint a fehér és fekete szin egymástól. A régi megyerendszer és a legújabb iskola vannak itt szemköztt, itt választani kell a kettő köztt. De a mennyire tájékozva vagyok, a közigazgatási reform kérdésével a kormány is foglalkozik, valamint a szabadelvű párt is ; de természetesen nem mehetnek egyenesen a falnak, hanem számba kell venni az ország különböző vidékeit, viszonyait és jogait és ezek szerint 38*