Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-215

215. országos ülés márezias 3. Í8S0. 267 hogy azon consequenliát, a mi ebből folyik, elfogadjuk. He miként, t. ház? mert már most csakugyan idekerült e kérdés: élethossziglan való választás, vagy kinevezés ? Én, t. ház, mint saját ^meggyőződésemet mondom ki, én az élethossziglan való választást helyesebbnek tartom. Általános okaimat röviden abban foglalom össze: kétségtelen tény az, hogy magában azon körülményben, hogy az illető tisztviselő, a végrehajtó hatalomtól, vagy nem attól nyerte az alkalmazást, egy bizonyos lélektani, de éppen azért igaz bizonyság fekszik: a kinevezett tisztviselő alig tad szabadulni attól a gondolattól, hogy ő kifolyása, teremtménye azon végrehajtó hatalomnak, a mely esetleg — általánosságban beszélek, nem a mai kormányról — törvénytelen czélok megközelítésére akarja őt használni. Egy lélektani momentum az, t. ház, melytől nem tud szabadulni az a tisztviselő, mert az is ember. És már most, t. ház, helyesebb alkalmazási módnak is tartom és e téren egyetértek Moesáry t. képviselőtársammal. A választás helyesebb alkalmazási mód a tisztviselők kinevezésénél. Nem arról szólok, hogy ideiglenes-e vagy élethossziglani, hanem magáról a választásról, mert azt határozottan állítom, hogy eltekintve egyes botlásoktól, hibás választástól, de magában a dolog természetébea fekszik, hogy ha választóközönség előtt fekszik az illetőnek elméleti képzettsége, tudja, hogy az szakképzett s e részben alkalmas tisztviselő lenne, a jellem, szorgalom, becsületesség felismerésére és ezen szükséges qualificatiók megítélésére már azután az a publicum, a melynek környezetében az illető él, sokkal alkalmasabb, mintsem, hogy egy ember kezében legyen eoncentrálva az ország összes kinevezése. Hát hiszen nepotismusról beszélünk. Azt hiszi a t. ház, hogy ez a nepotismus, ez a sógorság, komaság, ez csak valami olyan speciális magyar növény, mely csak itt divatozik? Mindenütt az egész világon megvan, mindenütt ahol emberek vannak és annál nagyobb mértékben van meg, mennél nagyobb mérvben halad előre a civilisatió. Ez sajátságos kortünet, hanem méltóztassék utána nézni és ezt fogják látni. Ezt kiirtani nem lehet. És miben fekszik az oka? Abban, hogy amint az életigények, szükségletek napról-napra szaporodnak, azok a szorosabbra vont körök minden erejöket, befolyásokat, hatalmukat felhasználják arra, hogy tisztességes, vagy nem tisztességes utón — bejuttassák azt, akit protegálni akarnak. Már ha ez igy van — és ez bizonyára igy van — akkor azt állítom, hogy sokkal nagyobb, hozzá teszem sokkal veszedelmesebb protectiót és nepotismust lehet elkövetni egy embernek négy fal köztt, távol attól a vidéktől, ahova az illető kineveztetik, mint ott a helyszínén, száz vagy hatszáz ember által; ott, t. ház, mindenkinek a szemébe szokták mondani, éppen ezen alkalommal minden hibáját, sőt sok esetben még azt is, a mi nem hibája. Itt aztán elvégzi egy-két ember négy fal köztt s a publicum akkor értesül róla, midőn a dolog bevégzett tény, midőn a dolgon többé segíteni nem lehet. (Helyeslések a bal- és szélső baloldalon.) Ha a tisztviselői állomások betöltésére az élethossziglan való alkalmazás szükséges, akkor nekem még egy okom van arra, hogy én ne az élethossziglan való kinevezést, — a mint kinevezés másként nem is lehetséges, — hanem az élethossziglan való választást pártoljam. És ezeu okom egyszerűen abban áll, hogy én jogok adása, jogok terjesztése, azoknak az ország polgárai minél több tagjára való átvitelében bőkezű tudok lenni, mig az ország polgárai jogainak megvonásánál, megszorításánál mindig lehetőleg szűkebb marokkal járnék el. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Én, t. ház, egy fennálló jogot, melyet az idő s melyet alkotmányos küzdelmeink kivívtak az ország polgárai számára, nem adok oda máskor, csak akkor, mikor ennek odaadása előttem, mint kikerülhetetlen szükség áll. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalról.) Én, t. ház, sem a végrehajtó hatalom, sem a korona jogait nem fogom szaporítani és nem akarom szaporítani azért, mert nem áll előttem annak feltétlen szükségessége, hogy azon reformokat, azon javításokat, azon átalakításokat, melyeket a közigazgatás mai helyzete mulhatlanul megkövetel, csak azon feltétel alatt lehetne teljesíteni. És itt szabad legyen, t. ház, egy kitérést tennem (Halljuk!) azon — ugy látszik — téves felfogásra, mely gondolom a ház minden oldaláról mutatkozott és mutatkozik Szilágyi t. barátom tegnapelőtti előadására vonatkozólag. Mondotta-e azt Szilágyi Dezső t. barátom, hogy ő a kinevezésért akarja azon reformokat életbeléptéim? Nem! O becses reformoknak tartja azokat a kinevezés mellett is és önök az egészből egy jelszót ragadnak ki, — pedig én mondhatom, egészen jogtalanul és jogosulatlanul, — mintha az, a mit Szilágyi t. barátom előadott, merev centralisatió volna. Azon reformok, azon garantiák, melyeket én az ő beszédében kidomborítva és kimutatva látok, azok egy magukban is igen nagy, lényeges haladást foglalnak magukban; maga a qualificaíió nagy, lényeges haladás, maga azon közigazgatási szervezet, mely jogvédelemben részesíti az állam polgárait az államhatalom túlkapásai ellen, nagy előhaladás és fontos reform. Tovább megyek, azon szabályzat, mely 34*