Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.
Ülésnapok - 1878-214
242 214. országos ülés márczias 2. 1880. ország 221 millió rubelt kap csupán a szeszadóból. [Mozgás balfelől.) Oly kirívó különbség van a kettő köztt, hogy azt, hogy a pénzügyminister ur és a pénzügyi bizottság arra fektet súlyt, igen természetesnek találom és én ebben látom a sauálás egy módját. De már Kautz Gyula képviselő ur említette, hogy jó lesz a direet adórendszer tekintetében is javításokat, egyszerűsítéseket eszközölni; és csakugyan a különféle adótörvények folytán, a direet adó abba a helyzetbe jött, hogy tulaj donképen ebben az országban senki sem tudja, hogy mivel tartozik. Ezt egyszerűsíteni egy feladat lenne, a melyet én legalább a miuister úrtól várok. A mit a vasutak csoportosításáról mondott, az természetesen igen bő tárgy, a melynek, hogy ha jó kézbe vétetik, bizonyára nagy eredménye lesz, főleg, hogy ha szakítnak bizonyos rögeszmével, a mely nagyon könnyen meghonosulhatna nálunk, t. i. az államvasutak rögeszméjével, a melyet én legalább azon tapasztalások után, a melyeket más országolban tettem, éppen nem tartok nagyon szerencsés eszmének. Megpróbálták ezt Németországban. Természetesen Németország azon sajátságos helyzetben van, hogy ezzel e tekintetben alig lehet más nemzetet összehasonlítani. Mondom, megkísértették ezt ott is, de nem vitték keresztül. Még a mai napig is a privát vasutaknak nyomatéka majdnem nagyobb, mint az államvasutáké. Én tehát e tekintetben, főleg nálunk, a hol e vasutak folytán már annyira összezavarodott financiális állapotunk, hisz ezek az építések voltak tulajdonképeni okai a zavarodásnak ; nálunk főkép arra kell gondolni, nem hogy többet átkaroljunk, hanem hogy a meglevőt kellő módon inkább értékesítsük. Én legalább —- nem tudom, mily formában fogja a miuister ur előadni — de igen kívánatosnak tartom, hogy ha azt a modort követnők, a mely Francziaországban sikerre vezetett. Francziaországban kevés kivétellel és egyike ezeknek az éjszaki vasút Calais felé, a vasutak államköltségen és állami subventio mellett és épp oly különböző módozatokban kezeltettek, mint nálunk. Napóleon császár az 50-es évek elején, nemsokára azután, hogy a császárság proclamáltatott, ezen vasúti ügyet kezébe vette, csoportosította —• úgy, mint nálunk a pénzügyminister csoportosítani akarja az államvasutakat — s bizonyos feltételek alatt, melyek az államnak kellő befolyását fenntartják, átadta egy magánvállalatnak ; és méltóztassanak megnézni a franeziaországi vasutak kimutatását, azt fogják találni, hogy átalában véve nincs ország, a hol a vasutak ugy prosperáljanak, mint Francziaországban. Én tehát azt hiszem, hogy ha ily módon történik a vasutak csoportosítása, a mint én fogtam azt fel, hogy ha nem akarjuk ismét vágyaktól elragadtatva, erőnket túlbecsülni, nemcsak a kamatgarantiák igen nagy részét, hanem a vasutakra befektetett tőkének kamatjait is lerázhatjuk nyakunkról a nélkül, hogy ez álta 1 az állam valamit koczkáztatoa. Én nem mondom, hogy éppen ne legj'-en befolyása az államnak a tarifa megállapításánál, de e tekintetben inkább bizom, a tapasztalat után indulva, egyes társaságok érdekébe, mint bármely burcankratikus hivatalnokba, a ki a centrumban ül és megakarja szabni, hogy egyik, vagy másik irányban, milyenek legyenek a tarifák. Én, mondom, abban igen szerencsés eszmét látok, hogy ha ez, ezen módon keresztül vitetik s ha főképen a mostani pénzpiacz állapotát, — mely nem tudom meddig tarthat—felhasználva, ily módon lerázni igyekszünk nyakunkról nagy részét azon terheknek, melyeket azou czélbó! vállaltunk. De felhozott a miuister ur még egy eszmét, mely tudom, hogj^ az országban nem igen fog tetszésre találni, t. i. az államjószágok eladása. Én ezt igen szerencsés eszmének tartom és csak azt sajnálom, hogy azt előbb nem valósították, mert akkor, nem mondom, hogy éppen semmit sem kellett volna vasutakra adni, de legutóbb elértünk volna annyit, hogy e birtokokat, melyek most nagy complexumokban vannak, pántlikákra vágva felhasználtuk volna, hogy az érettök bejövő pénzzel vasutat építsünk. A helyett, hogy eladtuk volna az állami jószágokat, melyek 3—4 százalékot jövedelmeznek, vettünk fel kölcsönöket 7 — 8 százalék s még magasabb kamatra. Ismétlem, szerencsés eszmének tartom e módot, hogy ez által legalább mennél kevésbbé kelljen idegen pénzpiaezhoz fordulni. Bocsánatot kérek, ha kissé hosszas voltam, (Halljuk!) de mindezek oly kérdések, melyeket általános vitában kimeríteni nem lehet, én megpendítettem, a mennyire lehetett s a mennyire szükségesnek gondoltam és csak azzal fejezem be, hogy én a költségvetést elfogadom. Sajnálom, hogy miután ellenzéki oldalról éppen azon programmot vetették fel és éppen azou kérdések megoldásával foglalkoznak — és sok tekintetben sikeresen, — melyek minket is foglalkodtatnak; s másrészről az ö felfogásuk és a mi felfogásunk köztt — mint volt szerencsém taglalni — nagy elvi különbséget nem találok, — sajnálom, mondom, hogy meg nem elégedtek a képviselő urak azzal, hogy az eszmét megpendítsék ; ki tudja, nem karolták volna-e fel sokan közülünk az eszmét, mely oly régóta meg van pendítve.
