Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-212

212. országos ülés február 28. 1880. 183 tudom, hogy ez szokatlan, erős határozati javaslat, a mely a bizalmatlansági kérdést felveti. Közönséges viszonyokban, az ellenzéki pártok meg szoktak azzal elégedni, hogy vagy a kormány egyik előterjesztését nem fogadják el, vagy egyes kérdésekre vonatkozólag fejeznek ki bizalmatlanságot; de hogy, mint itt e határozati javaslatban történik, egy egész serege a teendőknek állíttatik fel, a melyekre vonatkozólag a kormány azzal vádoltatik, hogy a kellő hatást kifejteni képes nem volt és azután abban eulminál, hogy ennélfogva a kormányt nem tartja hivatottnak az ország ügyeinek vezetésére —• mint ez kifejtetik a határozati javaslatban —: az szokatlan mérvű, a közönséges parlamenti életben elő nem forduló mérvű bizalmatlanság. Azt hiszem azonban, t. ház, hogy e nagymérvű bizalmatlanság tökéletesen indokolt és a hazára nézve hasznos még akkor is, ha e határozati javaslat a többség által nem fogadtatik el; mert azt hiszem, hogy azon ítélet, a mely a határozati javaslatban foglaltatik — mint előbb jeleztem egy más vonatkozásban — a nemzet egy nagy részének meggyőződése és helyes, hogy e házban, a hol a kormány általános eljárása iránt történnek az enunciátiók, nemzetünk azon részének, a mely a kormányról igy itél, ennek a nemzet-résznek véleménye kifejezésre jusson; és én azt hiszem, ha nem is sikerül ezzel megnyerni a ház többségét, mindenesetre azon tudat fog vigasztalni, hogy a hazában szélesen elterjedt nézeteket hoztunk kifejezésre, {ügy van! a baloldalon). Most áttérek egyenként a határozati javaslatot indokoló érvek elősorolására. {Halljuk!) T. ház! Valamely honnányról ítéletet mondani mindenekelőtt azon feladat szempontjából kell, a melyet az a kormány átvétele alkalmával maga elé tűzött. Többször említtetett már, hogy a jelen kormány feje, ezelőtt öt évvel lemondván minden egyéb tekintetről, egy feladatot tűzött ki maga elé, a melyért lemondott sokról, a melyért a napirendről letett igen sokat. Egy volt, a mit eszményként állított maga elé, a minek feláldozta mindazt, a miről lemondott és ez hazánk pénzügyeinek rendezése volt. Ez az, mit maga elé tűzött. És hol állunk most öt év múlva? r En azt hiszem, hogy azon kifejtés után, a melyet e házban Széli Kálmán t. képviselőtársam előterjesztett, — nem lehet még csak árnyéka sem a kétségnek, — nem akarok tovább menni, de csak azon pontig, — hogy daczára azon áldozatoknak, melyek a nemzetre azóta vettettek, daczára a 30 milliónyi adófelemelésnek, jeleideg legalább jobban nem állunk, mint akkor, ha nem állunk rosszabbul; de megelégszem azzal, hogy nem állunk rosszabbul. Azt mondhatja valaki, hogy csak öt év telt el azóta. Öt év — megengedem — nem sok egy nemzet életében, de egy ministerium, egy parlamenti kormány életében nagy idő, {ügy van! a baloldalon) elég idő, hogy eredményei után arról végleg Ítélhessünk, mindenesetre elég idő arra, hogy egy nemzet hanyatlásának folyama megindittassék. Eleget lehet mulasztani és tenni öt év alatt arra, hogy egy nemzet egész jövője koczkán legyen. {Ugyvan! a baloldalon). En tehát azt hiszem, hogy öt év elég idő arra, hogy a kormánynak a pénzügyek rendezésére irányzott működéséről ítéletet mondhassunk. Az a kormány, a mely 30 milliónyi adóemeléssel és az osztrákokkal való kiegyezésből nyert 9 milliónyi jövedelemgyarapodással, a mely egyébiránt a nemzet közgazdasági életének hanyatlása árán szereztetett meg, — oda jutott, hogy azt kell mondania, a mit öt év előtt mondott, hogy kénytelen elfogadni azon férfiúnak most adott tanácsát, KÍ ezen alakulás miatt hagyta el a ministeri széket és a kormánypártot, hogy hangya szorgalommal elölről kell kezdeni a munkát és pedig most rosszabb kilátással, mint elébb, —• az a kormány, mondom, eljátszotta létjogát. {Ügy van! ügy van! a baloldalon). Az a kormány, mely a maga elé tűzött feladatában ilyen fiaskót vallott, az a kormány nem kívánhatja, hogy iijabb öt évre reá bizzuk az ország közügyeinek vezetését, (ügy van! a baloldalon.) Tehát constatálom, a kormány nem érdemli meg a nemzet bizalmát a pénzügyi téren tett működéseiért. Áttérek az anyagi érdekek terére, melyen a kormány szintén nem érdemli meg a nemzet bizalmát; nem érdemli meg, mert azok irányában valóban ijesztő hidegséget, érdektelenséget tanúsít. Az öt év folyamán azon impressió dominálta a nemzetet, hogy a kormány nem bir kellő érzékkel azon követelmények iránt, melyek közgazdasági életünkben, nem mondom felvirágzás, hanem csak a legszükségesebb létfeltétel megszerzésére irányulnak. En tehát a bizalmatlanság második indokát keresem a közgazdasági téren való mulasztásokban. Harmadszor indokolom a bizalmatlanságot a kormánynak egyáltalában minden reformokra való képtelensége tekintetéből. Igaz, a kormány több reform-törvényt létesített. Ott van a köz igazgatási bizottság, ott van a bagatell-ügyek iránti törvény. Megkísértett egyet és mást; de, í. ház, a praxis kimutatta, hogy a szülöttek, idétlen szülöttek voltak. Egyiket a másik után nyomta ki a világba és azokra a tarthatatlanság Kain bélyege volt a születéskor rásütve. Minden reform-mű után, a reformnak még égetőbb szüksége állt elő' s ha a törvény előtt kiabáltunk reform után, a törvény után még inkább kiabá-