Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.
Ülésnapok - 1878-210
210. országos ttléí február 26. 1KSQ. 135 nem helyeseltük; mi azt roszabbnak tartottuk, mint a 67-iki kiegyezést. Mi azt, ha ugy tetszik, éppen oly rosznak tartjuk, mint a milyennek a 67-iki kiegyezést ma már tartjuk, mert voltaképen azon 67-iki kiegyezés is — legalább az én meggyőződésem szerint — fenntarthatlanná, a nemzetre nézve igen veszélyessé, majdnem megbizhatlanná éppen az újabb kiegyezés által vált. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Igenis, az új abbi kiegyezés folytán 9 1 / 2 millióval pénzügyileg talán kedvezőbb ma a helyzet, mint volt a régi kiegyezés szerint, de hát a t. képviselő ur akkor tett volna szolgálatot a történeti igazságnak, ha sikerült volna bebizonyítania azt, hogy azon 9 1 / 2 millióval legalább a mai költségvetési helyzet elo'nyösebb, mint a kiegyezés előtti, vagy ha ezt be nem bizonyíthatá, ha beismerte volna, hogy a mai költségvetés még annál is sokkal rosszabb. De hiszen Széli képviselő ur éppen azt bizonyította, hogy daczára ennek és daczára igen sok körülménynek, a deficit ma mégis az ő számítása szerint tul megy a 30 millión. De bizonyos, hogy tavaly fölment 40 millióra és harmadéve fölment 60 millióra. Azonban volt a képviselő urnák egy igen fontos argumentuma, melyről diadal teljes érzettel méltóztatott megjegyezni, hogy a számok beszélnek, mondván, hogy 1875-ben hogyan állottak az állam hitelét jelző papírok a tőzsdén és hogyan állanak ma? Hát én elhiszem, hog3 r 75-ben ugy állottak és ma ugy állanak, a mint méltóztatott felolvasni, hanem van szerencséin figyelmébe ajánlani azt a börze számot is, melyet Lukács Béla t. képviselőtársam a hivatalos lapnak 5—6 évre terjedő mellékletéből vett ki, 10 millió értéket képviselő magyar vagyon került árverés alá akkor évenként, 50 millió kerül most. Már pedig azt hiszem, mikor mi költségvetést tárgyalunk, akkor nekünk nemcsak a tőzsdei számokra kell figyelemmel lennünk, hanem a hivatalos lapnak végrehajtást hirdető s irtózatos tömeget képező fóliánsaira is. De ismétlem, én a költségvetés számszerű részére nem terjeszkedem ki, mert mint mondám már, előlegesen mindig a kormánynak van igaza, utólag mindig nekünk van igazunk; hanem az utólagos igazság nagyon szerencsétlen igazság, annak tekintélyét sem a pénzügyminister ur, sem különösen a ministcrelnök ur elismerni sohasem szokták. Majd ha az év lejár, ha a kezelés eredményét látjuk, a zárszámadások megjelennek, akkor egészen máskép fog állani a dolog, meg vagyok győződve, de már akkor arról hiába beszélünk. Most áttérek egy más kérdésre, melyet Grünwald tisztelt képviselő ur felvetett, vagy melynek tárgyalását ez alkalommal a képviselőházban ő kezdeményezte; áttérek azért, mert bár én is elismerem, hogy szorosan véve a költségvetés keretébe nem tartozik, de miután, a kik előttem szólltak, Ivánka t. képviselő urat kivéve, mind reflectáltak arra, szükségesnek tartom csak azért is, mert én láttam, fájdalommal tapasztaltam, akként, mint Kada t. barátom is constatálta, hogy az állami közigazgatás eszméje ugy látszik, mintha a közönségnél mindinkább terjedne; magam is tapasztaltam ezt a magánéletben. Es engem valóban ezen eszmének még látszólagos terjedése is aggodalommal tölt el és még inkább aggodaiómmal tölt el azon körülmény, hogy a képviselőháznak egy igen tekintélyes pártja, sőt pláne ellenzéki pártja, ug)~ látszik nagyon közel áll azon eszmékhez, melyeket Grrünwalcl t. képviselő ur fejtegetett. Ezen kérdésnek t. ház, itt e házban története van. Itt e házban történt, ha jól emlékezem 1872. évi október, vágj" november hóban, a mikor egy akkor még itt vott, ma fájdalom itt nem levő képviselő, báró Sennyei Pál meg indította e kérdésnek történetét, ő mondván ki az akkori kormánynyal szemben, a mai t. kormányelnök ur helyeslésével, hogy Magyarországnak közigazgatási állapota ázsiai. Én ugy snnlékszem, hogy e kérdésnek vitatása ugy itt e házban, mint a házon kivüi a sajtóban és egyebütt ettől kezdve indult meg és talán azon irányt is, mely felé ma törekedni látszik, akkor kezdte meg. Annak nyolcz éve már és ez idő alatt maga b. Sennyey tényleg elejté, vagy legalább abbanhagyá e kérdést. Ezen nyolcz év alatt sok kísérlet történt, töredékes kísérlet, melynek czélja az volt, hogy az állami, vagy megyei közigazgatás, vagy általában a közigazgatás terén valamely reform, valamely javítés történjék. De oly nagy kísérlet egy kormány alatt sem történt, mint a ma is kormányon ülő kormányzat alatt 1875. óta. Azóta két vagy három irányban, ki keli ezt jelentenem, igen erőteljes kezdeményezés történt, hogy helyesen vagy helytelenül történt-e, arra nézve lesz majd szerencsém nézetemet megmondani. Az egyik kezdeményezés történt a megyei önkormányzat keretében az általános közigazgatás javítására; és ez létrehozta a közigazgatási bizottság intézményét. Hogy a közigazgatási bizottság intézménye önmagában helyes és czélszeríí volna, e felett azt hiszem, ma már komolyan vitatkozni nem szükséges, miután a ministerelnök ur is legutóbbi beszédében elismerte, vagy legalább elismerni látszott, hogy az alapeszme szerinte ugyan jó, de a kivitelben lehetnek hibák, tévedések. Nézetem szerint ezen egész
