Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-210

210. országos ülés február 26. 188*). 133 Ne feledjük, hogy e vasútnak fekvése Bodeu­bachtól Orsováig és illetőleg Báziásig össze­köttetésbe hozza a Danát az Elbával, a román vasutakat a nagy németországi vasutakkal köz­vetlenül, fekvésénél fogva dominál minden más közlekedési utat. Ezen társulat jelenleg a szerb vasutakat kiváuja szintén hatalmi körébe vonni; eartellirozva van a dunagőzhajózási társulattal, mely ismét dominálja a forgalmat a Dunán, annak idején szerződést kötött a tiszavidéki társulattal, melynek következtében engedte meg, hogy az Miskolczról Pestig egyenesen kiépít­hesse engedélyezett vonalát és tarifapolitikájá­val inkább Bécs, mint Budapest érdekeinek kedvez. Ily körülmények köztt én valóban majd­nem indignatióval hallottam azt, hogy egy bár­mily hatalmas vasúti társulat és annak igazga­tósága, mintegy párhuzamba állíttatik Magyar­ország kormányával. Én meggondolandónak vélem azt t. ház, hogy vájjon nem következett-e be az az idő, hogy az országgyűlés intézkedést tegyen az iránt, hogy a szállítási társulatoknak igaz­gatóságai az ország kormányának hatáskörébe jussanak. Én részemről vétkes könyelmüségLiek tekin­teném azt, (Halljuk!) — követtessék az el, akár a jelen, akár a jövő kormány által — vétkes könnyelműségnek tekinteném azt, ha elinulasz • tana az ország a jelen alkalmat, melyben meg van neki adva a lehetőség, emancipálni magát e lidércz nyomás alól s a keleti kereskedésnek legalább egy részét saját kezébe venni. (Helyeslés a jobboldalon.) A pártokon kivül álló igen t. képviselő urak közül ketten nyilatkoztak. Az egyik kép­viselő ur egyátalában nem fogadta el a budgetet tárgyalás alapjául. A másik, igen t. Széli Kálmán képviselő ur, a következő nyilatkozatot tette (olvassa) : „Azok után, mik az ország pénzügyi helyze­tének megismertésére, az önismeretre jutás ideje óta e házban és e házon kivül elmondattak és különféle munkálatokban összeirattak, részletezni azon fázisokat, melyeken át oda fejlődött a hely­zet, a hol ma áll, valóban felesleges, Egy futó tekintet, a költségvetés és a számszék és a zár­számadási bizottság oly goaddal összeállított jelentéseinek végeredményeire elégséges arra, hogy tisztán lásson mindenki, a ki látni tud és látni akar. S daczára annak, hogy az így van, ugy látszik nekem, hogy még ma is szükség van arra, hogy a helyzet képe a maga teljes tisztaságában állittassék oda." ^Tekintsenek szellemileg vissza azon időre, midőn igen t. barátom Grhyczy, később Tisza Kálmán és maga a t. szónok ur vették kezökbe a kormányt. Milyen helyzetben találták akkor Magyarország pénzügyeit? Ne felejtsék el, hogy a megelőző években a t. képviselő ur volt a pénzügyi bizottság előadója és a megelőző évi költségvetések hathatós pártolója. Tudjuk miiidayájan, hogy akkor a fizetés­képtelenség határán állottunk. Elismerem, hogy a t. képviselő ur miuister­sége alatt a pénztárak megteltek, hogy a rente életbeléptetése iránt igen nagy, sőt főérdemei vannak. Elismerem, hogy komoly és meggondolt magatartásával, a pénzemberek előtt kierősza­kolta magának azon tekintélyt és nagyrabecsü­lést, melyet megérdemel. De — és ezt nem szemreháiíyáskép kívánom mondani, — de nem felejthetem el, hogy ugyanakkor azon számtalan fiskális törvények és rendeletek, melyek Tisza Kálmán kormánya irányában az ingerültséget annyira felkorbácsolták, Széli Kálmán minister­sége alatt s ő általa adattak ki. Nem felejthetem el t. ház, hogy ha való az, hogy a boszniai viszonyoknak káros hatása van mérlegünkre, a bemenetel Boszniába a t. képviselő urnák tudtával és beleegyezésével történt. Nem felejthetem el, hogy az első 60 millió kifizetését ő is eszközölte, és sokkal meggondol­tabb férfiúnak tartom őt, semhogy fel ne téte­lezném róla, hogy ne tudná azt, miként az egy­szer megindult actiót nem lehet bárhol megállí­tani, hogy nem lehet azt előre tudni, vájjon 60 millió, vagy pedig 60.000,001 frt 50 kr. lenne szükséges. (Mozgás balfelöl.) Ezeket t. ház azért hozom fel, hogy viselje mindenki a felelősségnek azon részét és sem többet sem kevesebbet, a mely az ő eljárását illeti. És ha a t. képviselő urat azon időben megszállotta azon pessimismus, a melyet ma még csak emleget— a boszniai hadjárat következmé­nyeiről csak a távol jövő fog ítélhetni, ennek jelenlegi hatását nem vagyok képes másból meg­ítélni, mint azon mérlegből, a mely a legérzé­kenyebb minden ország cselekvénye fölött és ez a tőzsde. Méltóztassanak megengedni, hogy néhány adattal szolgáljak. (Halljuk! Halljuk!) Midőn Tisza Kálmán átvette a kormányt, a magyar földtehermentesítési papírok 80-on állot­tak, ma pedig 90'23-ön állanak, a magyar vasúti kölcsön 100-ou állott, ma pedig 118.70-en állanak. (Zaj, nyugtalanság haljelöl. Felkiáltások a szélső baloldalon: Ez nem az ö érdeme. Halljuk! Halljuk! jobbfelöl) A számok beszélnek uraim! (Halljuk! Hall­juk !) A magyar földtehermentesítési záloglevelek 86-80-on állottak, ma pedig 102'25-ön állnak; a tiszavidéki vasút 195'50-en állottak, ma pedig 229-15-ön állnak; az alföld-fiumei vasút 135'50-en állottak, ma pedig 150'25-ön állnak. (Zaj bal­felöl. Felkiálltások szélső baloldalon: Hát a ma-

Next

/
Oldalképek
Tartalom