Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.
Ülésnapok - 1878-210
210. országos ülés február 2fi. 1880. 131 teni, ily viszonyok köztt, midőn az egész társadalom bizonyos nyomás alatt van, azt hiszem, hogy Magyarországon jó talajra talált a corruptió. Hogy a társadalom minden rétege corrumpálva van, az tény. A jelenlegi kormány azonban mossa kezeit és azt mondja, hogy a corruptióhoz semmi köze, nem szolgáltatott okot arra, hogy a eorrnptió ily mérvben kifejlődjék. Én nem követem azon rendszert, a kormányt gyanúsítani. —• Nem követem azért, mert először a gyanúsítást nem tartom argumentumnak, másrészről pedig nem tartom a parlament méltóságával megegyezhető dolognak, hogy képviselő ily fegyverrel éljen. De nem is szükséges ezen eszközhöz folyamodni, a száraz tények beigazolják, hogy a jelenlegi társadalmi viszonyokat a jelenlegi kormánynak köszönhetjük. Először azért, mert nem iparkodott a múlt kormányok által elkövetett hibákat jóvátenni, másrészről pedig oly intézkedéseket tett, melyek éppen e helyzetet előmozdították. Mint előbb kifejtettem, az utóbbi 12 év alatt igen nagy mérvben felszaporodott az állam által kinevezett hivatalnokok létszáma, annyira, hogy ma a ministerium egy braneh-ának nagyobb az apparátusa, mint a helytartó-tanács idejében az egész helytartó-tanácsé volt. Ezen hivatalnoki karnak fele is, feltéve a szakképzettséget, képes volna a teendőket elvégezni és nem apasztaná továbbra az ország anyagi erejét. A megtakarításról e téren a kormány mit sem akar tudni, mert öt év alatt nem tett semmit. Nem tesz pedig semmit azért, mivel nem engedi meg a kormánypárt híveinek nexusa; nem engedi meg az, hogy a kormány a kinevezett hivatalnokokban találja főtámaszát. A dolog természetében fekszik, hogy az államtisztviselő, midőn tudja, hogy az ő szavazatára, vagy befolyására a kormánynak szüksége van, gyakran megenged magának oly dolgokat, melyeknél a kormány elnézésére számít. Nem-e Mustrálják a példák, hogy a kormány befolyásos egyénei által pártoltak biztosítva érezvén magukat, megengednek maguknak oly dolgokat, melyek nem állják ki az erkölcsi kritikát. Én nem akarok egyes példákra hivatkozni, nem azért, mert habár nem vagyok összeköttetésben a kormánynyal, én mint képviselő nem akarom a kormányt a corrupíióval „közvetlen" összeköttetésbe hozni, mert ez által azt hiszem, nemzetem tekintélyének ha nem is ártok, de semmi esetre sem használok. De mellőzve mindezeket, lehetetlennek tartom bizalommal viseltetni egy oly kormány iránt, mely adott programmját öt év alatt sem volt képes beváltani s főleg ezen kormánynak köszönhetjük azt, hogy megteremtette Magyarországon a politikai erkölcstelenséget. — Az emberi természetben gyökerező tulajdonság az, hogy a közttük vezérszerepet játszó egyének nézeteit követik, ennek tulajdonságait iparkodnak elsajátítani. Kétségtelen, hogy Tisza Kálmán Magyarország utóbbi történetében vezérszerepet játszó alak. És ő nem létesítette azon nemes eszméket, melyeket az előtt hirdetett, sőt ellenkezőleg, azokkal homlokegyenest ellenkező intézkedéseket tett [Helyeslés a szélső balon) s ma ő szerinte elveit csak azért akasztotta szegre, mivel Magyarország helyzetén iparkodott segíteni, de 5 év alatt nem tudott segíteni; s ma nem terjeszt elő egy programmot, a mely látszatát adná legalább, hogy a bajon miként segít. Itt tehát az általa említett ok megszűnt s azon látszat lép előtérbe, hogy a politikai elvek szegre akasztása, csak a hatalom megszerzése és megtartása miatt történik s igy személyes ambitió az ok. (Ügy van! a szélső balon.) S igy midőn azok, a kikben a politikai önállóság iránti hajlamot az eddigi romlatlan közvélemény tartotta fenn, látjuk azt, hogy az oly politikai magatartást, mint a minőt a kormányelnök ur követ, egy nagy többség nem hogy elitéli, de még pártolja is, elveszítik értéküket a politikai morál iránt s nem tartják a politikai önállótlanságot oly tulajdonnak, a mi a közvélemény kárhoztatását vonná maga után. Azok pedig, a kikben megvan a reaetionarius hajlam, bátran sorakoznak a kormányelnök zászlaja alá, mert látják, hogy a szabadelvüség zászlója alatt szerepelhetnek. Felvette a kormány a szabadelvű nevet, intézkedéseiben pedig mindig a szabadelvüség ellen vét s igy ha a kormányelnök ur még soká volna kész pártját a mostani szellembea fenntartani, bekövetkeznék azon anomália, hogy Magyarországon a reaetionarius eszmék tartatnának szabadelvűeknek s az ezen oldalon ülő képviselők tartatnának reactioüáriusoknak. A ministerelnök ur 5 évi működésének legaggasztóbb eredménye az, hogy azt az alkotmányosságot, a mivel eddig biitunk, veszélybe döntötte. A közösügyeket, melyeket ő maga is roszakuak tartott, kibővítette s vállalkozott reá, hogy a dinasticus politikát a parlament beleegyezésének törvényes látszatával keresztül vitte, a helyett, hogy mint Magyarország ministerelnöke, a kinek ellenzéki magatartásából az őszinte bátorság látszata tükrözött vissza s a ki imponáló tehetségét lefelé ki tudja mutatni, bátran megmondta volna a Felségnek, hogy azt a nemzeti közvélemény nem akarja s ő nem vállalkozik reá, hogy a dinastia érdekét a nemzeti közvélemény ellenére keresztül vigye. (Helyeslés a szélső balon.) Tudom, hogy önök azt mondják, mi vagyunk a többség, mi vagyunk tehát a nemzeti közvélemény! Csak hogy ez az állításuk téves alapon nyugszik, mert csak akkor lenne helyes, ha önök programmjokban helyeselték volna a bosnyák politikát. Ha ezt tették volna, akkor majd megmutatta volna a magyar 17*