Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.
Ülésnapok - 1878-210
210. orsságos ülés február 26. 18SO. jcjg magát, fölteszek róla annyi hazafiságot és erkölcsi bátorságot, hogy padjait inkább másoknak adja át, semhogy a ház s az ország többségének nézetével s követelményeivel magát határozottan ellentétbe tegye. A beterjesztett költségvetési javaslatra kijelentem, hogy miután abban milliókra mennek azon kiadások, melyek az én meggyőződésen/ szerint államiságunk és államháztartásunk érdekeivel ellenkeznek s minthogy azon összegekből, melyeket idegen meghódított tartományek berendezésére fordítunk, minekünk csak egy fillér sem fog gyümölcsözni soha, sot esetleg szivünk ellen kovácsoljuk a tőröket; s minthogy azon politikának, melyeknek súlyos következményeit isten tudja meddig viseljük, csak az ellenzésében vettem részt, én elveim következetességénél fogva nem játszván szembekötösdit, már ma sem fogadom el a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső balfelöl.) Elnök: T. ház! Tudom jól. hogy ámbár még 'A óra hiányzik a két órához, a képviselőházban dívó szokás szerint, ilyenkor nem kezdi meg a következő szónok beszédét. Nem is akarom indítványba hozni, hogy a mai napra ettől a gyakorlattól eltérjünk, hanem azt kötelességem a t. háznak figyelmébe ajánlani, hogy ma Öt napja, hogy folyik a költségvetés fölött az A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, B. Kemény Gábor, Pauler Tivadar, Péchy Tamás, Trefort Ágoston, gróf Szapáry Gyula, Bedekovich Kálmán, Szende Béla. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Baross Grábor jegyző ur fogja vezetni; a szólni kívánókat egyrészről Antal Gyula, másrészről báró Mednyánszky Árpád jegyző urak fogják jegyezni. Fel fog olvastatni a tegnapi ülés jegyzőkönyve. általános tárgyalás s ezen öt nap alatt mindössze 20 szónok beszélt: tehát esik egyre-másra egy napra négy szónok. (Mozgás.) Van felírva már eddig is még 24 szónok. (Derültség és mozgás.) Ennélfogva kénytelen vagyok a t. házat kérni, méltóztatnék az üléseket kissé pontosabban megkezdeni. (Helyeslés.) Ma is csak fél 11 órakor kezdhettük meg az ülést. Kérésem e szerint ismételten az, méltóztassék a tisztelt képviselő uraknak megjelenésükkel lehetővé tenni, hogy az üléseket rövid idővel 10 óra után megnyithassuk. (Élénk helyeslés.) Továbbá nem azt akarom indítványozni, hogy a t. ház ezentúl rendesen délutáni 3 óráig tartsa üléseit; annak kimondását azonban kérem, hogy ha valamely szónok 15, vagy 20 perczczel két óra előtt fejezi be beszédét, hallgassuk meg a szólásra utánna következő képviselőt is, még ha előadása VäB-ig, vagy tovább tart is. (Elénk helyeslés.) A t. ház ebben megnyugodni méltóztatik s így holnaptól kezdve ezt az eljárást fogjuk követni. (Helyeslés.) A mai ülést bezárom. A holnap d. e. 10 órakor tartandó ülésben folytatni fogjuk a ma félben szakadt tárgyalást. (Az ülés végződik d. u. 2 órakor.) Baross Gábor jegyző (olvassa a február 25-én tartott ülés jegyzőkönyvét). Elnök: A jegyzőkönyv ellen nem lévén észrevétel, azt meghitelesítettnek jelentem ki. Bemutatom Gsongrádmegye közönségének feliratát, melyben Hajdumegye fölterjesztését pártolván, a katonabeszállásolás terhének igazságosabb megosztása czéljából az 1879. évi XXXVII. t. ez. módosítását kéri. Gsongrádmegye közönsége feliratát, melyben a kincstári illetékek, díjak ügyének s a pénzügyi bíráskodásnak törvényhozásilag leendő szabályozását kéri. 16* 210. ORSZÁGOS ÜLÉS. 1880. évi február hő 26-án. Szlávy József elnöklete alatt. Tárgyai: Jegyzó'könyvhitelesités. Elnöki jelentés a beérkezett kérvényekről. A mentelmi bizottság jelentésének bemutatása Hg. Odescalchy Arthur és ílermann Ottó ügyében. Az 1880. évi állami költségvetés általános tárgyalása.