Képviselőházi napló, 1878. IX. kötet • 1879. deczember 3–1880. február 9.

Ülésnapok - 1878-182

76 182. országos ülés deezember 4. 1879. tésben áll, de tényleg így van. A vidéken az asti késő órákban lámpafényt csakis ott látni, a hol korcsma, vagy kávéház van. [Zajos ellenmon­dás és mozgás a szélső haloldalon. Halljuk!) De feltéve és meg nem engedve, hogy a viszonyok tényleg ugy vannak, a mint azok itt festettek, első sorban kötelességünk, hogy ha munkaeszköznek tekintjük a világítást: számok­ban világítsuk meg araiak értékéi és hogy az itt tervezett adófelemelés hatását szintén elemez­zük számokban. {Halljuk ! Halljuk !) Leskó István képviselő ur általánosságban odavetett számokat s azt mondta, hogy az eddigi világítás, egy szegényebb családnak most kerül naponkint kétkrajczárjába; e törvényjavaslat el­fogadása esetében pedig négy krajczárjába fog kerülni és hogy ennek folytán az ily család által esti munkájával elért nyereség, a mely eddig 8 krajczárt tett, el fog enyészni. Én a számításnak ezen módját nem értem; ele általánosságban szá­mokban szólni, egyátalában nem is szeretek. Hege­dűs Sándor képviselő ur, a ki Leskó urnák ezt a számítását ni egezáfolta, felfogásom szerint nem tette ezt elegendőképen, mert ő ugyan az ide vonatkozó érvelést leszorította a kellő mértékre, de a számokat illetőleg, ő is csak átalánosságban mozgott. Én gyermekkoromtól fogva ott, a hol a concre számokat kipuhatolni lehet, mindig ipar­kodtam ezt tenni és ez alkalommal is meg van adva a módja annak, hogy a fönnforgó kérdésre nézve a helyes számok kipuhatoltathassanak. (Halljuk! Halijuk!) Meg fogja engedni a t. ház s azt hiszem, hogy az eszmék tisztázását e kér­désben elő fogja mozdítani, ha ezt megteszem. (Halljuk!) Dittmar ismert nagy gyáros mérési adatai és kiszámításai alapján, egy három milli­méternyi, úgynevezett Flachbrenner „laposan égő" egy egész esztendőben 12.21 kilogramm kőolajat fogyaszt, feltéve, hogy igénybe vétetik az esz­tendőnek négy hónapjában 5 órára, annak 2 hó­napjában 4 órára, 3 hónapjában 2 órára és a fennmaradó 3 hónapban 1 — 1 órára. Ezen 12.21 kilogramm kőolaj áremelése a jelen törvényjavaslat folytán körülbelől 80 krt fog tenni. így tehát az oly iparos, vagy az oly szegény család, a mely az említett mértékben használja a kőolaj-világítást, 80 krral többet fog kiadni egy esztendőben, mint eddigelé. De kér­dem most a t. ház tagjait, vájjon sok olyan ipa­rost, sok olyan szegény családot ismerünk-e az országban, a mely június, július és augusztus havában egy-egy óra hosszat dolgozik, vagy mun­kálkodik lámpafénynél? Én nem hiszem, hogy sok ilyen volna. így tehát a legrosszabb eset­ben is 80 krral emelkedik az ily család adóterhe, a mi, a mi viszonyaink közti egy jóravaló iparos napikeresményének körülbelől 7* részét teszi. Ily I körülmények köztt a munka sújtásáról, a szegé- 1 nyék zaklatásáról és tönkretevéséről beszólni, azt hiszem, nem egészen indokolt. (Helyeslés a jobb­oldalon.) És felfogásom szerint kár volt ily körülmények között gr. Apponyi Albert t. kép­viselőtársamnak, a Standard of life módosításáról beszélni, de még inkább kár volt az ellenzék egy másik kitűnő szónokának, a szegények ellen intézett attentatumról szólni, a mely frázis azután több oldalról ismételtetett és a mely, ha e ház falain kivül is felkapatnék és jelszó gyanánt használtatnék, alkalmatos volna esetleg oly moz­galomnak előidézésére, a mire — hála az ég­nek — ez országban talaj és égalj sem létezik (Zaj a szélső baloldalon) és a melyre e törvény­hozásnak intézkedései eddigelé indokot bizonyára nem szolgáltattak, legkevésbbé szolgáltat pedig okot reá e törvényjavaslat. (Elénk helyeslés jobb­felöl) Áttérek egy másik észrevételre, a mely elől szőr szintén Bujanovics t. képviselő ur álta­li ozatott fel és azután majdnem az egész vita folyamában többszörösen előkerült. Megtámadták t. i. azt az összehasonlítást, a mely e tárgyat illetőleg más államokkal tétetett volna. Engedje meg Bujanovics t. barátom, ha ez alkalommal figyelmeztetem arra, hogy szavaimat bizonyos tekintetben félreértette. Mert én egyáltalában nem indokoltam e törvényjavaslatot azzal, hogy be kell hozni ezt a magasabb kőolajvámot nálunk azért, mert Franczia- és Olaszországban is léte­zik. Én két alkalommal hivatkoztam Franczia­országra. Egyszer, midőn azt akartam kimutatni, hogy bizonyos körülmények köztt inkább kell a közvetett adókhoz folyamodni, mint a közvetle­nekhez : azt hoztam fel, hogy ma Európának leg­vagyonosabb és legkultiváltabb országai is ezt tették és ha valamely államnak kötelessége a közvetlen megadóztatás idealistikus irányát követni, ez bizonyára a leggazdagabb államok hivatása volna. Hivatkoztam továbbá Fraucziaországra, midőn a kőolaj adótételéről beszéltem és azt mondottam, hogy ezen tétel e törvényjavaslatban igen is magas, de másutt, például Franczia­országban még magasabb tétel követeltetik, a mi csak azt bizonyítja, hogy e tétel magassága a fogyasztást nem fogja megsemmisíteni. Én részem­ről nem vagyok és nem is leszek soha vaktában követője azon intézményeknek, a melyek más országokban fenn állanak és főleg az adópolitikát illetőleg azon nézetben vagyok, hogy adópoliti­kánkat az ország viszonyaihoz kell alkalmazni. (Felkiáltások baljelöl: Hát itt alkalmazva van?) De ez nem zárhatja ki soha azt, hogy a komoly adópolitikus mégis, midőn valamely tétel hatását bírálni akarja, midőn valamely intézmény ered­ményét, mintegy tükörben szemlélni kívánja: figyelmét összehasonlítás kedvéért más országokra is, a hol ezen tételek szintén léteznek, a hol ezen

Next

/
Oldalképek
Tartalom