Képviselőházi napló, 1878. IX. kötet • 1879. deczember 3–1880. február 9.
Ülésnapok - 1878-188
214 18S. országos ülés deezember 12. 1878. Miklós István : T. ház! Az igen t. belügyminister urnák imént hallott válaszára vonatkozó megjegyzéseimet bátor vagyok előadni. (Halljuk!) Interpellatiom első és második kérdésére adott válaszát tudomásul nem vehetem, azért, mert indokolását teljesen elfogadhatónak és kielégítőnek nem tartom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A belügyminister ur azt hozza fel, hogy a nem választók egyesületének alapszabályait azért nem erősítette és erősíthette meg, mert azokban a czél és eszközök kellőleg megvilágítva, praecisirozva nincsenek. Erre nézve én is constatálni kívánom, a mit a belügyminister ur is jelzett válaszában, hogy az alapszabályok több izben terjesztettek fel a belügyministeriumhoz és bátor vagyok a czél és eszközök meghatározására nézve a legutóbb íölterjesztett alapszabályoknak ide vonatkozó szavait fölolvasni. Itt igy van megírva: „Az egylet czélja. Az egylet arra törekszik, hogy minden a 20. életévet meghaladott fedhetlen életű magyar honos, a községi és országos választásokban részt vehessen, hogy tehát az általános választási jog életbe lépjen." „Az egylet a fenntebbi 2. §-ban kitűzött czélját a következő eszköz által óhajtja elérni: Előadások és felolvasások megtartása és oly folyóés röpiratok kibocsátása által, melyek az általános választási jog érdekében szólnak és ennek megvalósítására alkalmasak." En legalább saját felfogásom szerint ezen szövegezésben, t. ház, mind a ezélt, mind az eszközöket praecizirozva, meghatározva látom és részemről nem fogadhatom el, hogy akár a czél, akár ez eszközök oly minőségűek volnának, a melyek bármi tekintetben az állami rendet veszélyeztetnék. Erre nézve egyátalában az a nézetem, hogy bár megengedem, hogy az egyesülési jog gyakorlata felett, a felügyelet a kormány kötelessége és mindenkor és mindenben az államrendet tiszteletben tartani és tartatni szintén kötelessége, de azért nem ismerem el a kormánynak azon hivatását, hogy a munkás-osztálynak politíkai, társadalmi és műveltségi előmenetelét megakadályozza az által, hogy a jogok jogát, a gondolatszabadságnak ikertestvérét, az egyesülési jogot semmisítse meg és annak gyakorlását éppen a munkás-osztálynál, melynek nagyobb szüksége van arra, mint bárkinek másnak e hazában, lehetetlenné tegye. (Helyeslés a szélső balfelől.) Mert v.gy vagyok meggyőződve, hogy utóvégre az állami jogoknak és szabadságnak nem a jogok és szabadság elvi megszorításában, hanem a joggal, a szabadsággal való visszaélés megtorlásának lehetőségében kell keresni a jog és állami rend biztosítékát. (Helyeslés a szélső balon.) Ezek folytán az igen t. belügyminister urnák interpellatiom első és második pontjára adott válaszát tudomásul nem vehetem. (Helyeslés a szélső balon.) A harmadik ponttal megvallom, nem egészen igy vagyok. (Halljuk!) Én óhajtanám, hogy az egyesülési jog a ministeri rendeletek helyett törvénynyel szabályoztassék; de már nyilatkozata folytán tartok tőle, hogy a belügyminister ur által benyújtott e tárgyú törvényjavaslat, nem az egyesülési jognak biztosítását és szabályozását, hanem inkább hivatalos műnyelven: ismert erélyes megrendszabályozását fogja tartalmazni (Ogy van a szélső balon.) Ennélfogva a harmadik pontra adott válaszra súlyt nem fektetve, kérem a t. házat, méltóztassék interpellatiom első és második pontját tárgyalásra kitűzni. (Helyeslés a szélső balon.) Tisza Kálmán ministerelnök és belügyminister : T. ház! Csak egy igen rövid megjegyzésem van. (Halljuk!) Hogy mennyire alapos volt az egylet intentióinak nem praeeis kitüntetésére vonatkozó észrevételem, ezt maga a t. képviselő ur bizonyította be, (Halljuk!) mert midőn itt szó van a választói jogosultsággal nem biró polgárok egyesületének alapszabályairól, azt mondotta, hogy a ministerium a munkás-osztály művelődési eszközeit akarja megsemmisíteni. En azt gondolom, mint először is mondottam, hogy a választásra nem jogosítottak, nem esupán a munkás-osztályból valók; tehát, hogy már itt is megvan az eszmezavar az alapszabályokban, arra öntudatlanul maga rájött a képviselő ur. De különben azt, mintha Magyarországon a munkásosztály jogaiban, akár hogy anyagi helyzetét emelje, akár hogy szellemi művelődését előmozdíthassa, akadályozva lenne, azt nem szükséges, hogy tagadjam, mert azt megtagadja azon tény. hogy számos munkás-egyesület létezik ugy a fővárosban, mint a vidéken. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Méltóztatik a t. ház a t. belügyminister ur válaszát tudomásul venni? (Felkiáltások jobbfelől! Tudomásul veszszük!) A kik tudomásul veszik, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség a belügyminister ur válaszát tudomásul veszi. Pauler Tivadar igazságügyminister T. ház! Halász Bálint képviselő urnák óhajtottam volna felelni a közforgalom tárgyát képező értékpapírok megsemmisítésére vonatkozó interpellatiójára; de mivel a t. képviselő úrhoz nincsen szerencsénk, kérem a t. házat, méltóztassék megengedni, hogy válaszomat elhalaszszam oly ülésre, a melyen a t. képviselő ur is jelen lesz. (Helyeslés.) Péchy Tamás közmunka- és közlekedésügyi minister: T. ház! Bánhidy Béla b. képviselő ur egy interpellatiót intézett hoz