Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.
Ülésnapok - 1878-176
176. orseágos ülés november 87. 1879. 349 látnak át, a kik szellemi vaksággal vannak megverve, vagy a kik látni nem akarnak. A mi modernizált labanczpoliticusaink szeretik Bosznia, Herezegovina és Novi-Bazár elfoglalását oly tényként feltüntetni, mint a melylyel a muszka terjeszkedésnek útját bevágtuk, sikerét reducáltuk s Törökországnak nagy szolgálatot tettünk. Én, t. ház, mindennek ellenkezőjét látom, fiaink ezrei kiontott vérének s az elköltött és elköltendő száz millióknak más eredményét nem látom, minthogy ellenségünké tettük a mi természetes szövetségesünket a törököt és ellenségeinkké tettük a hóditott tartományok népeit, melyek bármikor készek ellenünk fordítani fegyvereiket, a miben hiányuk nem lesz, mert a muszka, Szerbia és Montenegrón át majd liferál annyi fegyvert és segéd-esapatot, a mennyi éppen szükséges lesz, éppen úgy, a miként hazánkon át liferált Szerbia számára. A muszka vívmányait nem ellensúlyoztuk, hanem biztosítottuk. Eddig évek kellettek, mig az orosz nehézkes hadi apparátusával erejét kelet felé kifejthette. Most Bulgáriában egy oly hadműveleti hasist nyert, hova tengeren és a kezeibe játszott Al-Dunán, bármikor és rövid időn nagy haderőt vethet s honnan pár hét alatt Konstantinápoly alatt, vagy határainknál teremhet. Megteremték önök elég gondolatlanul azon hadi etapot Muszkaország számára, hol egyesítheti zászlója alatt a Balkán félsziget összes szlávjait, a kiket a kétszinü politika ellenünk bőszített és Boszniába megteremték a másik hadi etapot a pánszláv asp : ratiókkal saturált granicserek számára, kik ottan lesbe álltak, hogy a kedvező pillanatot felhasználva, hazánk és az osztrák népek alkotmányát megsemmisítsék s a muszkával kezet fogva, Európa műveltségét és szabadságát halomra döntsék. lm ez az önök műve, ezt tetőzi be a most előttünk fekvő bosnyák törvényjavaslat. Ám forgassák önök a köszörűt, melyen a nemzetünk kiirtására szánt fegyvert fen'k; de én és elvtársaim ez öngyilkos munkában részt venni nem akarunk s azért az egész törvényjavaslatot visszavettem s még általánosságban sem fogadom el a részletes tárgyalás alapjául. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Gr. Apponyi Albert: T. ház! Méltóztassanak mindenekelőtt megengedni, hogy azon kér ! ssl forduljak a t. házhoz, miszerint azon közönyt, m lyíyel a jelenleg szó'nyegen levő törvényjavaslat, ugy látszik, minden oldalról fosradt.-itott, egy, a tárgy fontosságához méltó érdekeltség váltsa fel és hogy e tekintetben ne köv "ttessék példa gyanánt a t. előadó ur azon könnyűvérűsége, ki, mintha csak egy tizenketted rangú tárgyról volna szó, elégségesnek látta azt mondani, hogy ott van a jelentés, abban ki van fejtve mindaz, a mit ezen tárgyról elmondani szükséges, majd a vita végén talán nyilatkozni fog, különben pedig tessék a törvényjavaslatot elfogadni. Ily módon, t. ház, oly tárgyakat, minők ezek s oly természetű kérdéseket, mint minők ezen törvényjavaslat intézkedéseiben részint bennfoglaltatnak, részint abból származhatnak, tárgyalni nem lehet; és arról az egyről, remélem, sikerülni fog a t. házat előadásom folyamán meggyőzni, hogy itt igenis nagyon első rangú kérdések megoldása egyrészről és másrészről ezekre vonatkozó praejudicium teremtése forog szóban. (Halljuk!) A törvényjavaslat, melylyel most foglalkozunk, három tekintetben bir fontossággal, Nem hiányoznak annak tárgyalásánál nemzetközi aggodalmak ; foglaltatik benne egy, sem közigazgatásilag sem közgazdászatilag meg nem érett kérdés megoldásának elhevenyészése. És ezen három pontra leszek bátor szerény nézeteimet egyenként elmondani. (Halljuk!) Először a nemzeti aggodalmakról szólok, melyek e tárgy körül fennforognak. A berlini szerződés 25. pontja Bosznia oecupatióját és közigazgatásának ellátását, a magyar-osztrák monarchiára bizta. Ez által a monarchia a szultán beleegyezésével, az összes állami uralmi jogok gyakorlásának birtokába jutott az elfoglalt területekre nézve. Ezen államuralmi jogok, melyekhez mindenesetre a vámügynek rendezése is tartozik, Törökországgal szemben csak anynyiban korlátoltatnak, a mennyiben a novibazári pótconventió világos korlátokat szabna, Nézetem szerint tehát Törökországgal szemben, nemzetközi nehézség ezen kérdésnek megoldására nézve, nem forog fenn. De nem igy áll a dolog más európai államokkal szemben, olyan államokkal szemben, a melyek Törökországgal kereskedelmi szerződéseket kötöttek, a mely szerződések folytán a török birodalom egész területére nézve bizonyos, a mi általános vámtarifánknál sok tekintetben alacsonyabb tételek mellett birják az árú-bebozatalnak jogát. Ugyanis tudvalevőleg Törökországgal a kereskedelmi szerződések többnyire azon alapon létesültek, hogy a beviteli árúk értékének nyolcz százaléka szedetett vám fejében. Már most tudva levő dolog az is, hogy a mi vámtariffánk szerint igen számos árúnak vámja és pedig olyan árúké, a melyeknek bevitele a kifejlett iparú államoknak, például Angliaiak igen nagy érdekében van, nem az értéknek 8%-ával, de 15—30%-ot felérő tételekkel vannak megvámolva. Én nem tudom, nem birok az iránt biztosítékkal, hogy vájjon ezen külállamok, amelyekkel szemben minden félreértést elkerülni érdé-
