Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.
Ülésnapok - 1878-174
174. országos ülís november 35 1S7Í). 295 alatt levő törvényjavaslatot, miután ez ifjainkat a közösügyes hadseregbe szándékozik besoroztritni. Nem fogadom el, mert nem akarom azt, hogy a nemzet virága, az ifjúság, idegen érdekekért vérpadra iuirczoltassék, mint történt ez legközelebb a bosznia-herczegovinai hadjárat alkalmával. Mert nem akarom azt, hogy az ifjúság kebeléből a haza iránti kötelesség szelleme kioltassék, mint történik ez a közös-ügyes hadseregben szolgáló ifjaiukkal. Beismerem t. ház, hogy az európai jelen viszonyok szükségessé teszik azt, hogy hazánk területén egy erős hadtest állittassék fel, mert hiszen Boszniának és Herczegovinának elfoglalása által csakis szaporítottuk ugy bel-, mint külelltmségeiiik számát. Ellenségeinkké tettük — e kifejezést használom, — t. ház, a hazánkban lakó szláv atyafiakat, ellenségeinkké tettük az elfoglalt tartomány béli, ugy szláv, mint török polgárokat. De hogy a hadsereg rendeltetésének megfelelhessen, okvetlenül szükséges, hogy azon hadsereget tökéletesen magyar szellem lengje át; (Ügy van! a szélső balfelöl); szükséges, hogy magyar lobogók alatt, magyar tisztek vezetése alatt szolgáljon; és szükséges, hogy a magyar hadsereg feleskettessék a magyar alkotmányra. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Nem fogadom el a törvényjavaslatot, t. ház, továbbá azért, mert e törvényjavaslat ellenkezik a parlamentarismus, az alkotmányosság fogalmával. Ugyanis, t. ház, törvényeink értelmében három évre választatnak meg a nemzet képviselői és igy hatáskörük is csak három évre terjed ki. Kérdem én: lehet-e egy oly képviselőtől, a kinek hatásköre három évre terjed, azt követelni, hogy oly törvényjavaslatot szavazzon meg, a mely tíz évi időtartamra hozatik. (Nagy derültség jobbfelöl) Igenis, t. ház, tíz évi időtartamra; és pedig oly törvényjavaslatot, melynek alapját, anyagát törvényeink értelmében, évenkint kell szavazás alá bocsátani. Legfőbb oka pedig annak, hogy én e törvényjavaslatot még általánosságban sem fogadom el e részletes tárgyalás alapjául, az, hogy nekem legforróbb, legfőbb óhajtásom az, hogy hazám, szeretett hazám, Magyarország önálló s független állam legyen; (Helyeslés a szélső balon) hogy nemzetem boldog és elégedett legyen. (Helyeslés a szélső balon.) Minthogy pedig meggyőződésem szerint ez csak ugy érhető el, ha e nemzet önálló had- és pénzügygyei, kereskedelemmel és külügyi képviselettel bir; minthogy a jelenleg tárgyalás alatt lévő véderőre vonatkozó törvényjavaslat alapja a 67-iki közösügyes kiegyezés : e törvényjavaslat egyik nemzetirtó kinövése (Zaj jobbfelöl) az 1867-iki közöstigyes kiegyezésnek, a mely megfosztotta hazánkat, nemzetünket ezredéves önállóságától és függetlenségétől; mely hazánkat osztrák tartománynyá sülyesztette; mely e nemzet kezéből kiragadta saját sorsa, jövője feletti intézkedés jogát. (Ugy van! a szélső balfelöl.) Mintán pedig e törvényjavaslat a magyar nemzet szellemi és anyagi megsemmisítését idézné, elő: én azt még csak a részletes tárgyalás alapjául sem fogadom el. (Helyeslés a, szélső balfelöl.} Jókai Mór t. képviselőtársam (Derültség jobb/elől) tegnap az e padokról hangzott felszólalás következtében oda nyilatkozott, hogy őt e felszólalás a ,.IMeskei Nótárius"-ra emlékezteti. (Hulljuk! Halljuk!) Ám legyen ugy, t. képviselő ur. Mint tudom, a peleskei nótárius egy komédia alkalmával akkor szólalt fel. mikor egy komédiás egy irtózatos tettet akart elkövetni. (Nagy derültség a baloldalon.) Ez oldalról történt felszólalás csak következménye volt azon haza és nemzetellenes nyilatkozatoknak, melyet tegnap volt alkalma a képviselőháznak öntől hallani. Ön, t. képviselő ur. pálezát tört a nép feje. felett, minden rosznak, mi e hazában, sőt az egész világon történt, a népek lennének okai. Nem titkolhatom el csudálkozásomat a felett, hogy egy egyéniség, ki épen a nép kegyelméből ül e helyen, igy nyilatkozik, azokról, a kik iránt hálás lekötelezettséggel tartozik. Nem a népek okai. t. ház, a történni szokott bajoknak, hanem igenis okai azok, kik a nép, a nemzet árulóiként tűnnek fel. De különben is t. ház, nem a királyok és császárokért vannak teremtve a népek, hanem igenis a királyok a népért. Ugrón Gábor határozati javaslatát fogadom el. (Helyeslés a szélső balon.) Sárközy Aurél: T. ház! Hogy a szőnyegen lévő törvényjavaslat általános tárgyalásánál, annak már ily előrehaladott stádiumában is felszólalok és ez által a t. ház türelmét igénybe veszem, annak egyedüli oka, mert azt tartom, hogy a jelen törvényjavaslat hazánk és alkotmányunk lételére, oly fontos, hogy azt kellőkép megvitatandónak, nem pedig egyszerű szavazással eldöntendőnek látom. T. ház! A mennyire lehetséges, kerülni óhajtom minden a tárgyhoz szorosan nem tartozó dolgok fejtegetését, s lehetőleg objective fogok a tárgyalás alatt levő törvényjavaslathoz és különösen három szempontból fogok hozzá szólani; először: vájjon ezélszerü-e a hadi létszámot, avéderőről szóló törvényjavaslat hozatala előtt a jelen rendszer mellett megállapítani? továbbá nem veszélyezteti-e a jelen törvényjavaslat alkotmányunkat; s végül olyanok-e a jelenlegi viszonyaink, hogy oly hadi létszámot, minőt a törvényjavaslat megállapítani szándékozik, 10 évre megállapítani lehetne a nélkül, hogy hazánk lételét ne koczkáztassuk ? T. ház! Én ellenkezőleg a jelen törvényjavasla-