Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-174

£86 171. orozáiros illés november 25. 18?!). Emmer Kornél, az állandó igazolási bizottság előadója: T. ház! Az igazoló állandó bizottság tárgyalás alá vette, a Nyitramegye nyitrai választó-kerületben megválasztott Dr. Kraj­csik János megbízó levelét s minthogy azt kifo­gástalannak találta, indítványozza, hogy 30 nap fenntartásával Dr. Krajcsik János, igazolt kép­viselőnek jelentessék ki. Elnök: Krajcsik János 30 nap fenntartásával, igazolt képviselőnek nyilváníttatik és a hatodik osztályba soroztatik. Következik a napirend: a hadsereg és hadi­tengerészet létszámának, illetőleg a monarchia két államára nézve meghatározott ujonczjutalék mennyiségének 1889. végéig való megállapításáról szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatása. Szily László: T. képviselőház! A tárgya­lás alatt lévő törvényjavaslatot nem fogadom el, hanem szavazatommal a Pulszky t. képviselőtár­sam által beadott határozati javaslathoz járulok. Teszem ezt pénzügyi tekintetből, mert jelen katonai szervezetünk kiadásait, államtönk előidézése nélkül fenntartani képesek nem lévén, hazafiúi és képviselői kötelességünk az újabb szervezet megállapításánál, mindazon megtakarításokat esz­közölni, melyeket a haderő gyengítése nélkül eszközölnünk lehet. Kívánom, hogy a honvédelmi törvény egész terjedelmében tárgyaltassék. Szükséges ez a czél­szerüség szempontjából is, mert hiszen az egész honvédelmi törvény rövid 59. §-ból áll, melyek közül csak azokat óhajtanám megváltoztatni, melyeknek megváltoztatása a 10. évi tapasztala­tok után, nemcsak pénzügyi tekintetekből, hanem a czélszerűség szempontjából is kívánatos s mert én a hadsereg javasolt létszámát csak az esetben vagyok hajlandó megszavazni, ha azon módosít­ványok. melyeket javaslatba fogok hozni, elfo­gadtatnak. (Halljuk!) A hadi létszám megállapítását csak öt évre vélem elfogadhatónak, mert azon készség, melylyel a mérsékelt ellenzék a hadi létszám megállapítását elfogadni késznek nyilatkozott, elegendő biztosí­tékot nyújt arra, hogy ezen létszám, az öt év letelte után is meg fog szavaztatni, nemcsak, hanem, ha biztosságunk érdeke kívánni fogja, ké­szek leszünk még nagyobb létszámot is meg­szavazni. De viszont jogosan kívánjuk, hogy ha a létszám leszállítását a viszonyok megengedik, azt a meggyőződésünk szerint arra alkalmas időben foganatosíthassuk is, főleg azért, hogy a hadi létszám leszállításának ideje alatt képesek legyünk pénzügyi viszonyainkat rendezni és pénzügyileg megerősödve, adandó alkalommal hadkészebben védhessük meg veszélyeztetett ha­zánkat és a trónt. A mi a jelzett módosításokat illeti, feltétlenül kívánnom kell a honvédelmi törvény 4. §. o) pontjának megváltoztatását, miután a gyalogságot illetőleg, két évi szolgálatidő szabályként elegendő és kivéíelképen csak azoknál lenne három évre kiterjeszthető, kik akár hanyagság, akár ügyet­lenség, akár egyéb hiányoknál fogva, két év alatt kiképeztetésüket teljesen elérni nem képesek. Mert, t. ház, ha áll az, hogy három év alatt bárki kiképezhető, akkor állni kell annak is, hogy az ügyesebb, képesebb, szorgalmasabb emberek, jelesen pedig azok, kik épea a két évi elbocsátás reményében, a szolgálati időn kívül is, magukat a fegyvergyakorlatokban gyorsabban kiképezni ké­szek, ezen kiképeztetésüket két év alatt elérhetik­Ezen állításomat igazolják számos katonai tekinté­lyek ; de főleg igazolja azon tény, hogy mindenkor tömegesebb szabadságolások eszközöltetnek a három év keretén belül is, a nélkül, hogy valaki e miatt a katonai kiképzés tekintetében panaszt emelt volna. Eszközöltetnek pedig nemcsak a gyalogság­nál, de gyakran a műszaki csapatoknál is. Igaz* hogy ezen szabadságolások más indokból, de mindig pénzügyi tekintetekből történnek. Óhajtanom kell továbbá a honvédelmi törvény 3. §-ának mesíválíoztatását. T. i. szerintem ne a 20 év betöltése, hanem a 21. év betöltése legyen a hadkötelezettség első évének tekintendő. Kell pedig ezt kívánnom először emberiségi szempont­ból, továbbá hadszervezetünk szempontjából, de végre a honvédség érdekében is. Emberiségi tekintetben kívánnom kell azt, mert sajnos, az orvosi tapasztalatok azt mutatják, hogy az első korosztálynál oly mérvet öltöttek a halálozások, mely gondolkozóba kell, hogy ejtse a hivatottabb közegeket. Legfrappansabb bizonyítékát nyerte ez a boszniai hadjárat, befejezésekor, midőn az ifjak szabadságra haza menvén, közttük a halálozás oly mérvet öltött, hogy a honvédelmi minister kötelességének ismerte a törvényhatóságok figyel­mét felhívni arra, hogy kikutattassanak azon indo­kok, melyek ezen nagyobb halálozási százalékot előidézték. Kitűnt, hogy az indok a gyengébb és kifejletlenebb testalkatra vezethető vissza, Kell tehát, hogy a harczképesség is fokozódjék akkor, ha erőteljesebb ifjakat sorozunk be. (Helyeslés balfelöl.) Még feltűnőbb a honvédség érdeke. Tiz évi statistikai adatok igazolják, hogy a harmadik korosztályban minden testi hiba nélkül, egyedül gyengeség szempontjából 18% helyeztetik vissza, holott, ha egy évvel magasabb korosztály vétetik, ezen 18%-ot a honvédség számára megnyerjük. Lehetetlen fel nem hívnom a t. ház figyelmét hadi tengerészetünkre. A honvédelmi törvényben a hadi tengerészet, csak futólag érintetik. Pedig ez egy különleges állást foglal el tán egész Európa hadi tengerészetei köztt. Nálunk a 60-as

Next

/
Oldalképek
Tartalom