Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-173

£^g0 178. országos ülés fogadom el már azért sem a hadsereg szervezésére vonatkozó törvényjavaslatot, melynek ez mindenesetre praejudicálni fogna, még az élőnkbe terjesztve nincs. De nem fogadhatom el a Pulszky képviselő ur határozati javaslatát sem, mert abban, hogy tíz évre szavaztatik-e meg a hadsereg létszáma, vagy Öt évre, én elvi, lényeges különbséget nem látok. (Igaz! Ugy vau! a szélső baloldalon.) Jókai képviselő urnák azon észrevételre, hogy hát, ha öt év múlva oly parlament jön, mely megtagadja, mi fog történni, megjegyzem, hogy csak az fog történni, a mi történnék tíz év múlva, tíz év múlva lesz oly parlament, a mely megszavazza, (Tetszés a szélső baloldalról) már pedig, hogy öt vagy tíz év legyen a különbözet, ez mindakettő oly rövid időköz, a mi egy állam életében nagyon lényeges körülménynek nem tekinthető. (Igaz! Ugy van! a szélső balfelöl.) Én a parlamentarismus exigentiájának szükségképeni következését látom abban, hogy az állam a maga szükségleteiről, minden évben gondoskodjék. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Minden évben tárgyalás alá kerül a költségvetés és abban mi oly változásokat teszünk, milyeneket az állam exigentiái tőlünk megkövetelnek, így van a hadseregre nézve is. Minden évben kimutattatik, hogy miért szükségeltetik nagyobb, vagy kisebb hadsereg és a szerint a képviselőház a nagyobbat, vagy a kisebbet szavazza meg. Hogy e miatt az állani el nem vesz, sem azon helyzetbe, nem jut, melytől a ministerelnök ur látszik félni, hogy akkor nem találunk szövetségest Európában, hát ott van, hogy többet ne említsek, Angolország. Ott évenkint tárgyalás alá kerül és évenkint változásnak van kitéve a hadsereg létszáma s Angolország mégis talál szövetségeseket és tönkre nem megy. Én tehát azt hiszem, hogy ez nem valami oly érv, mely bennünket azon határozati javaslattól elüthessen, eltántoríthasson, melyet Ugrón Gábor t. barátom beterjesztett. (Igaz! Ugy van! a szélső' haljelöl.) Jókai t. képviselő ur azzal kezdte beszédét, hogy arra hivatkozott, hogy tíz évvel ez előtt a hason törvény tárgyalásakor a képviselőházban jelen voltak közül, hámban vannak most jelen és hol ülnek. Hát én megengedem, hogy azok közül, kik azon törvénynek ellene szavaztak, kevesebben ülnek ma a bal-, mint a jobboldalon. De hát mit mutat ez ? Igazolja azon deák közmondást, hogy „tempóra mutantur et nos mutamur in illis" ; csak azt mutatja, hogy a következetesség a politikában ritka, ritkább mint a következetlenség. [Igaz! Ugy van! a, szélső balon.) Azután a képviselő ur átmegy és argumentál, hogy hát mik lehetnek okai annak, hogy ő november 24. 187Ö. a törvényjavaslatot megszavazza, a nemzetiségi és pénzügyi szempontra tett némely észrevételek után, főleg a teelmicai szempontot veszi bírálat alá, a lovasságról, gyalogságról beszél, azután átmegy a tüzérségre és ez képezi nála a nagy ágyút, melyet ellenünkben elsüt. Azt mondja, hogy ha megosztatnék a hadsereg, mi lenne a következés'? az, hogy az osztrákoknak volnának TJchátius ágyúik, nekünk nem lenne. Jókai Mór: Tíz év előtt, mondtam! Simonyi Ernő: Igen tíz év előtt. No hát a legrosszabb esetben kölcsön vennénk azon ágyút, melyet a jövő század regényében feltaláltak. (Derültség.) Azzal lődöznénk le ellenségeinket, melyeket a képviselő ur képzete nekünk előad. De mit tennénk? Azt tennénk, mit a többi nemzetek tesznek, melyeknek nincs Uchatiuságyúik. Ámbár megvallom, hogy azon ágyúkból, melyeknek egy quótáját mi fedeztük, egy rész mindenesetre minket is illet; és megvárnám a közös hadúrnak igazságszeretete, méltányosságától, hogy a bennünket megillető quótát nekünk átadná, mert a mi pénzünkből készült és a mi költségünkön állitatott elő. Hanem mondom, ha már úgy állítják oda a dolgot, hogy nem mint barátok állanánk az ugyanazon fejedelmi ház alatt lévő nemzetekkel szemben, ha nem mint ellenségek, akkor azon expedienst fognánk használni, a melyet más nemzetek, a melyeknek nincsenek TJchátius árváik. (' Ugy van! szélső bal/elöl) Azt mondja a t. képviselő ur, tíz év előtt nagy béke-epocbára volt kilátás; de most egészen másképen állanak a dolgok mióta Franeziaországot leverte Németország és lehetővé tette a keleti háborút. Azt pedig, hogy Németország leverhette Francziaországot, azt lehetővé tette a mi rósz politikánk, azon rövidlátó politika, mely az orránál tovább nem lát, mert mi nem akartunk segítségére menni semmi esetben, pedig megtanulhattuk volna a francziák császárjától, hogy ő, a ki örököse volt azon dinastiának, a mely örökös háború-állapotot látott maga és az osztrák ház között, a mely Európában egyedüli ellenségének tekintette az osztrák házat, hogy ő mégis mikor azt tapasztalta, hogy 1866-ban Königgrätznél leveretett és tönkre jutással fenyegettetik, azonnal közbe lépett, mert belátta, hogy neki itt szövetségesre van szüksége és szüksége vau azon államra, a mely ama bizonyos áramlatot megállítja. Ha mi ugyanannyit látunk, akkor mi a franczia háború alatt cselekedtük volna legalább is azt, a mit cselekedett Napóleon: hogy megakadályoztuk volna a poroszok tovább menetelét. Ha tehát a keleti háború kitört, annak oka a mi rósz politikánk volt. Hogy pedig a keleti