Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.
Ülésnapok - 1878-170
210 IT9. orsíáges ülés november 1*. 1879. hogy a házszabályok 124. §-ához szorosan ragaszkodjanak és csakis a kérdés első részére nézve, hogy vájjon a kérvényi bizottság véleménye elfogadtassék-e, nyilatkozni méltóztassék. (Helyeslés.) Verhovay Gyula: A közlekedésügyi minister ur, ugy látszik, összezavarja a kötelességeket; én elhiszem, t. ház, hogy a minister ur, ha egyszer kormánybiztos kiküldését szükségesnek látja, saját belátása szerint jár el, ezért felelős ő a háznak s a ház felelősségre vonhatja, vagy az engedélyt megadhatja. De más kérdés az, vájjon helyesen járt-e el azon képviselő, a ki a házszabályok s az összeférhetlenségi törvény értelmében nem tartotta szükségesnek Elnök: A házszabályok 124. §-a azt rendeli, hogy a kérdés vita nélkül áttétetik az összeférhetlenségi bizottsághoz, ennélfogva kérem a képviselő urat, hogy a kérvényi bizottság javaslatához szólni méltóztassék, de az összeférhetlenségi részéhez a kérdésnek, szólni nem lehet. (Helyeslés.) Verhovay Gyula: Én minden körülmény köztt kívánom, hogy az összeférhetlenségi törvény 10. §a alkalmaztassák; ennélfogva a kérvényi bizottság javaslatának elvetésével, Madarász József képviselő ur indítványát fogadom el. Elnök : A házszabályok 124. §-a szószerint ezt mondja: „Ha valamely képviselő ellen összeférhetlenségi eset jelentetett be a háznál az elnökség, vagy egyes képviselők által" ez az eset megtörtént, t. ház — „ezen bejelentés tárgyalás végett vita nélkül, az összeférhetlenségi bizottsághoz tétetik át* Nekem kötelességem, t. ház, ezen bejelentés alapján a kérdést az összeférhetlenségi bizottsághoz utasítani. (Helyeslés.) Most méltóztassék nyilatkozni az iránt, elfogadja-e a t. ház a kérvényi bizottság azon javaslatát, hogy a kérvény a közlekedésügyi ministernek adassék ki, hogy azt az 1871. évi XXXIX. í. ez. 25. §-ának korlátain belül intézze el? A kik elfogadják, méltóztassanak felállani, (Megtörténik.) A többség elfogadja. Mély sajnálattal kell jelentenem a t. háznak, ho»y Morvay Pál, Bereg megye felső kerületének képviselője meghalt. Azt hiszem, a ház érzületének adok kifejezést, midőn javaslatba hozom, hogy a ház e veszteség feletti sajnálata és részvéte jegyzőkönyvbe igtattassék. (Helyeslés.) Baross Gábor: T. ház! Nehogy a kérvények hosszúra nyújtott tárgyalása folytán két igen fontos kérvény tárgyalására a sor ma ne kerüljön: kérem a t. házat, méltóztassék megengedni, hogy a 20. sorjegyzéknek 17. és 26. sz. alatt foglalt kérvényei előzetesen, már most tárgyaltassanak. Az egyik, a második országos iparos gyűlés központi bizottságának, a másik pedig a magyar gazdák második országos értekezlete végrehajtó bizottságának kérvénye. Vécsey Tamás előadó: A bizottság részéről én ezen kérelemhez hozzájárulok, de felkérem a t. házat, hogy azért a többi kérvényeket se méltóztassék a napirendről levenni. A 20. sorjegyzékben a 17. folyó szám alatt van a II. országos iparos gyűlés központi bizottságának Räth Károly képviselő által beadott kérvénye, melylyel az ipar terén elszaporodott bajok orvoslását és a hazai ipar előmozdítására czélzó intézkedések sürgős megtételét kéri. A benyújtott kérvényben következő pontok fordulnak elő. Jelesül: javaslatba hozza az iparos osztály társulati szervezkedését, kötelező társulatok alapján; az iparos szakképzettség alkalmas módon leendő igazolását; az iparos szakoktatásnak országos szervezését ; közkereseti és termelő szövetkezetek morális és adóügyi kedvezményezését; a vásárügy, házalás, vándorraktárak, önkénytes végeladäsok és árverések törvényhozási szabályozását: az államszükségletek beszerzésénél, kizárólag a hazai ipar készítmények igénybevételét. Ezen kérvényre nézve következő véleményt terjeszti a bizottság a t. ház elé, t. í. hogy ez beható tanulmányozás és véleményes jelentéstétel végett, a közgazdasági bizottsághoz utasittatik. Egyúttal bátor vagyok részemről azon óhajtásnak is adni kifejezést, hogy azon képviselő urak, kik ezen kérvényt, továbbá azok. kik az ezen kérvényt pártoló kérvényeket és feliratokat beterjesztették, a bizottsági tárgyalásokra annak idejében, a bizottsági elnök által a tanácskozásra meghivassanak. (Helyeslés.) Hosztinszky János: T. ház! Az ügy érdeméhez akkor fogok szólani, mikor a t. iparés kereskedelmi minister ur, az erre vonatkozó törvényjavaslatot be fogja terjeszteni. Ez alkalommal azonban szükségesnek tartom azt, hogy a t. képviselőházat s az ipar- és kereskedelmi minister urat, két körülményre figyelmeztessem. Az első az iparos osztály jelen kérvényének kiváló fontossága és országos érdeke, a másik a hazai ipar fejlesztésére és előmozdítására czélzó törvényhozási intézkedések megtételének sürgőssége. E két körülményt már ez alkalommal szükségesnek tartom hangsúlyozni és pedig azért, mert szerény nézetem szerint alig van fontosabb belügyi kérdés, melynek megoldása behatóbb tanulmányozást és sürgősebb törvényhozási intézkedéseket igényelne, mint ez ügy. Ne méltóztassék ugy venni, mintha ez csupán az iparos osztály ügye volna. Ez valóságos országos ügy, mert az ipar nagy ós neve-