Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-161

12 101. orsxíUjos ülés november 6. 1S78. csakis jövedelmeinkhez, adóképességíinkhöz mérten viseljük, nem látom át, miért kelljen az udvartartásra ugyanannyit fizetni, a mennyit Ausztriában szavaznak meg. Az udvartartás költsége pénzbeli teher, a pénzbeli terhet pedig csak a pénzbeli erő, az adóképesség arányában szabad kivetni. Norvégia, melynek pedig, mint ki fogom mutatni, sokkal több joga van, mint Magyarországnak, Norvégia a királyi udvartartáshoz csak mintegy tizedrészével járul azon összegnek, melyet Svédország fizet. Norvégia ugyanis, mindössze 136,000 rigsdalt körülbeiül 70,000 irtot ad, mig Svéczia 1.266,000 rigsdalt, körülbelül 780,000 irtot tizet. Pedig Norvégiának sokkal több joga van Svédország ellenében, mint Magyarországnak Ausztriával szemben. Norvégiának külön álló hadserege van, és a svéd katonaság, hanemha hadgyakorlatra nyolez hétre, még a lábát sem teheti norvég földre; külön tengerészeti, külön hadügyministere vau és a neve nem enyészik el a közös névben, mint a miénk; Norvégiának a neve Svédország neve mellett említtetik a diplomatiai iratokon. T. ház! A népek a királyokat atyjoknak szeretik nevezni, s a királyok gyermekeiknek hívják a népeket. A jó atyának kötelessége, midőn gyermekeit nélkülözni, szenvedni látja, a maga költségeit megszorítani, s gyermekeinek bajait enyhíteni. Viktor Emmánuel király ezelőtt mintegy 18 évvel, midőn látta, hogy Olaszország súlyos pénzügyi körülmények közé jutott, (Halljuk!) a maga civillistájából három millió frankot engedett el. Emlékszem, hogy egyszer, midőn ezen adatot említettem, az igen t. ministerelnök ur azt méltóztatott válaszul mondani, hogy igaz, de beteljesült, hogy azzal be nem érhette, mert adósságokat volt kénytelen csinálni. Reményiem, hogy a t. ministerelnök ur ezzel nem azt akarta mondani, hogy egy fejedelem — legyen bár koronás király, 5.540,000 forinttal be nem érheti, midőn a hatalmas Anglia királynője sokkal kevesebbet költ. És hogy egy régibb, de nem kevesbbé megszívelendő példát idézzek, (Halljuk!) midőn macedóniai Fülöp királynak fia, Nagy Sándor Ázsiában hadakozott, s egy izben egy sivatag pusztán menvén keresztül hadseregével, ez és ő maga több napon át vizet nem talált, s iszonyú szomjat szenvedett, egy katonája valamely csekély forrásra akadt, s abból vizet merítve, azt a királyhoz hozta. A király kiöntötte, mondván: „Ha hadseregem szomjazik, én is szomjazni fogok." Közelebb 1848-ban, midőn az országos küldöttség Pozsonyból Bécsbe ment, hogy ő Felsége által az új törvényeket elfogadtassa, többi között egyik főherczeggel is találkozni kivánt. A szolgálattevő kamarás azonban azzal akarta várakozásra birni, hogy ő Fensége még ebédnél vau. „Midőn a monarchia veszélyben forog, ő Fensége egy tál étellel kevesebbet ehetik — monda a küldöttség egyik tagja. — És e tagja a küldöttségnek nem volt a nép embere, nem volt Kossuth Lajos, e tagja a küldöttségnek berezeg Eszterházy Pál volt. Midőn Magyarország népe éhezik, midőn az ország a tönk szélén áll, akkor ő Felsége 8.300,000 frttal, ugy hiszem, beérheti, (ügy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Nem azok a leghűbb, s legjobb tanácsosok, mint ezt ezelőtt 6 évvel maga a ministerelnök ur mondotta, kik a fejedelmeknek minden kívánságára önként hajolnak; — azok érdemlik meg e czímet. kik a népek érdekeit a korona tanácsában is örökké hangoztatják és érvényre emelni igyekeznek. (Ugy van! a szélső balon.) Nem az a korona a legfényesebb, melynek ura leggazdagabb, és a többieket gazdagságával felülmúlni igyekszik; az a korona a legragyogóbb, mely a népek boldogságát sugározza vissza. S az a trón áll a legbiztosabb és legerősebb alapon, mely szabad s megelégedett nép erős vállain nyugszik, míglen az, mely a terhek súlya alatt görnyedező nép hátára támaszkodik, könnyen összeroskad. Pártolom Urányi képviselőtársam indítványát. (Elénk helyeslés a szélső balon.) Madarász József: T. képviselőház! Eu a beterjesztett törvényjavaslatot, általánosságban a részletes vita alapjául sem fogadom el, (Helyeslés a szélső balon) és igy, mert ez állásponton állok, — ez úttal, mig általánosságban le nem szavaztatom, — sem Urányi t. képviselőtársam indítványát, sem Lukács Béla barátom óhajtását nem támogathatom, sem azon igen meleg felszólalást ez alkalommal még magamévá nem tehetem, minek szószólója Irányi Dániel volt. Én és barátaim óhajtunk e tekintetben azon téren állani, melyet az alkotmány szempontjából, Magyarországra nézve, a legüdvösebbnek találunk. Ez pedig azon álláspont, melyet 1870. és 73-ban jeleztem s afmely szerint az udvartartás költségei ne állapíttassanak meg 10 évre előre, hanem állapíttassanak meg évenként a költségvetés tárgyalásánál. (Ugy van! a szélső balon.) Ez magában foglalja azt, hogy az ország, az udvartartás költségeit évenként az ország szükségletéhez képest állapítja meg. De hiszen mért akarják önök e költségeket 10 évre megállapítani? Azért-e, hogy az udvartartás költségei évenként ne feszegettessenek? Hiszen akkor önök 1873-ban megtörték ezen általuk elérni óhajtott czélt. Megtörte a többség, mert 1870-ben 10 évre állapította meg az udvartartási költségeket 3.650,000 frtban és már 1873-ban, az előbbi törvényt nem tekintve, egy rósz módot és alkalmat nyújtva arra, hogy nem azért hozatik e 10 évi megálla-