Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-167

167. or»zAg»s ttlé* Kövemkor 14.1879. 111 ártalmatlanokká tenni? (Ugy van! Igaz! balfelHl.) Sajnálattal vagyok kénytelen konstatálni azt, hogy a keleti bonyodalmak során, a berlini szerződés óta folyvást azt tapasztalom, hogy a kormány az ellenkező irányban bánik el a mi alkotmányjogunkkal. (Élénk Helyeslés halfelöl.) Kénytelen vagyok ezen állításom igazolására hivatkozni arra, hogy midőn arról volt szó, hogy a berlini szerződéssel mi történjék, itt először is ellenzésre találtunk a kormánynál még a tekintetben is, hogy azon szerződés ide hacsak be is terjesztessék. (Igaz bal felül.) Midőn ezt az ellenzék és a kormánypárt sürgetése végre kivívta, s a szerződés beterjesztetett, akkor a kormány részéről óvás tétetett az ellen, hogy a parlamentnek e szerződéshez hozzá szólni joga oly értelemben legyen, hogy az tőle függjön, vájjon jóváhagyja-e vagy nem. Később az osztrákok példája vitte rá a mi kormányunkat, hogy ettől a felfogástól elállva, beterjeszsze ide a, berlini szerződést jóváhagyás végett, de akkor sem tehdte, hogy alkotmányunkat, mint gyöngét ne állítsa oda, akkor sem tehette, hogy ne azt mondja: beterjesztem ugyan a berlini szerződést jóváhagyás végett a parlamentnek, hagyja jóvá, habár nincs is rá szüksége a koronának. (Tetszés a baloldalon.) Engedelmet kérek, ezek után azt hiszem, joggal mondhatom, hogy a kormán}'- sohasem feszítette meg alkotmányunk jó oldalát a közszabadság előmozdítására, de annak gyönge oldalait mindig ellene fordította, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) sőt törvényeink világos szövegét sem akarta végrehajtani, még ezt is alkotmányunk ellen fordítani igyekezett. A tárgyalás alatt levő törvényjavaslat csak folytatását képezi a kormány ebbeli eljárásának. Ezen törvényjavaslat ismét nem más, mint alkotmány-törvényeink ellen intézett újabb merénylet, mely alkotmányunkat sarkaiból kiemelni képes, ép olyanokat akarván törvényeinkből kimagyarázni, mik azokban nincsenek, mik törvényeinknek mind czéljával, mind szövegével ellenkeznek. A kormánypárt egyik tagja azt állította, hogy ezen oldalról apostasiával vádolta valaki azokat, kik az 1867-iki törvény ellenzőiből, annak védelmezőivé lettek. Azt mondta továbbá, hogy ő azon nézetben vau, hogy ha a hatvanhetes bizottság kisebbségének javaslata fogadtatott volna el, akkor a jelen bajok nem forognának fönn s végre azt mondta a t. képviselő ur, hogy ha nem fogadjuk el ezen törvényjavaslatot, annak teszszük ki magunkat, hogy Boszniában állandó katonai kormányzat lesz, melylyel megküzdeni képesek nem leszünk. Ezekkel szemben bátor vagyok mindenekelőtt kiemelni, (Halljuk!) hogy nem emlékszem arra, hogy valaki apostasiával vádolta volna azokat, a kik előbb ellenzői voltak a 67-ki törvénynek, ma pedig azt elfogadják és védik. Ha valaki csakugyan ezt mondta volna, a leghatározottabban kárhoztatnám, mert államférfihoz illő dolog, hogy ha belátja a helyest, azt elfogadja. Felfogásom szerint tehát helytelen ezt valakinek szemére vetni. De másrészt kénytelen vagyok felemlíteni azt, hogyha én azt tartanám — a mint ama képviselő ur ugy látszik, tartja — hogy azon eszmék, melyek a kisebbségi véleményben le voltak téve, csakugyan helyesebbek, akkor én, ki ma rendíthetetlen híve vagyok az 1867 : XII. t. c-nek, rögtön elhagynám ezen álláspontomat és egész életemet arra szentelném, hogy a nézetem szerint helyesebb, üdvösebb alap éressék el. (Élénk helyeslés bálfelöl.) Tenném pedig ezt azért, mert meggyőződésem szerint a közjónak sikerrel csak azon alapon szolgálhatunk, annak javára csak azon alapon küzdhetünk, a mely alap meggyőződésünk szerint az adott viszonyok köztt a legjobb. (Tetszés a baloldalon.) Nézetem szerint tehát a kormány által előterjesztettjavaslat alkotmányjogunknak, különösen az 1867: XII. t. czikknek egyáltalán nem felel meg; nem felel meg ezen törvénynek, akár ha annak szövegét, akár ha annak szellemét tekintjük. A kormányjavaslat indokolása mégis megkísérli annak bebizonyítását, hogy a javaslat megfelel a 67-ki törvénynek s azt mondja: „megfelel azért, mert az elfoglalás és a közigazgatás, a törvényjavaslat első §-ában idézett törvények által közöseknek ismert ügyek vezetése folytán előállott, az egész monarhiát illető feladat." Tehát a közös kormány egy cselekvényéből, a berlini szerződés megkötéséből, véli a kormány következtethetőnek azt, hogy az elfoglalt tartományok közigazgatása közös közegekre, a külügyi kormányra bizandó. Már fennebb volt alkalmam kimutatni, hogy nemcsak nem helyes azon fölfogás, miszerint mindaz, a mi valamely közös actióból folyólag végrehajtandó, ugyanazon közegeknek, a közös kormánynak hatáskörébe tartozik — a mint ezt a kölcsönös jogsegélyre vonatkozó szerződések tekintetében kiemeltem, — hanem nézetem szerint nem is helyes, de nem is czélszerü a kérdést ugy állítani föl, hogy vájjon a boszniai ügy külügy-e. vagy belügy, mert ezen ügy különböző pliázisai nem ugyanazon szempont alá esnek s különben is nem mindaz a mi külügy, már okvetlenül a közös kormány hatáskörébe tartozik. Vegyük a fönnforgó esetet. A berlini szerződés megkötése, léhát ezen szerződés Bosznia elfoglalására vonatkozó ezikkének megállapítása is határozottan külügyi cselekvény, az a kül-