Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-166

U6 1*6. országos ülés november IS. Is7ä. azon időket, midőn az Ausztriával megújítandó kiegyezésről volt szó, hogy mi módon jutott az e házba és mily módon lett ez keresztül vive, sohasem mondotta a kormány előre, hogy ezen czélt akarom elérni, hogy én azt kívánom a magyar parlamenttől, hogy ezt és ezt szavazza meg. Nem, hanem feldarabolta a kiegyezést apró részekre; először behozta az elsőt és midőn az ellenzék kifogásait megtette, azt mondotta a kormány: „az igaz, majd kárpótlást nyer az ország a legközelebbi előterjesztésnél" és midőn a második hozatott be, utalt a harmadikra, a negyedikre. Vártuk a nagy eompensatiót és igy keresztül mentünk a kiegyezés összes előterjesztésein, mig eljutottunk a nagy compensatióig, a 80 milliós adósság elvállalásáig. Ez volt a eompensatió. Igen sok példát hozhatnék fel, de miért barangoljak a messze távolban, mikor előttünk áll oly pregnáns példája a parlamenti kijátszásnak, mint a minő a jelen törvényjavaslat. Boszniának és Herczegovinának occupatiója az egész világ által oly eseménynek van elismerve, a mely Magyarország történelmében igen fontos forduló pontot képez. Nem rég külföldről jővén haza, kezembe került egy lap, mely nem valami forradalmi, nem valami nagyon előrehaladott párt orgánuma, hanem egy világszerte ismert conservativ lap, a „Perseveranza", melyet nem szerkesztenek közönséges újságírók, a kik a pillanatnyi benyomás alatt írnak, hanem szerkesztik azon férfiak, kik azon országot, részint mint volt ministerek, részint mint ministerek 16 éven keresztül kormányozták, a kik tehát mélyen be vannak avatva az európai viszonyokba és a diplomacziai titkokba. Ezen lapnak október 24-ki számában szemembe tűnt egy czikk ezen czím alatt: „In Austria". Ezen czikk szól azon alkalomról, midőn a csehek beleegj^eztek abba, hogy a Eeichsrathba bele menjenek. Ennek okait kutatja a nevezett lap ; bevezetőleg constatálja azt, hogy a cseheknek ezen elhatározása Ausztriára nézve olyan esemény, melyet üdvösen fog érezni Ausztriának minden népe. De másrészről lehetetlen tagadni, hogy a mennyire örvendetes Ausztriára, ép oly nagy csapás Magyarországra nézve, a mennyiben nem szenved kétséget, hogy a cseheknek ezen mégpuhulása nem egyéb, mint a keleti kérdésben követett osztrák-magyar politikának következménye. Ezzel kapcsolatban áttér gróf Andrássy Gyulának visszalépésére s ezeket mondja: „Világos tény, hogy gróf Taaffénak ezen nagy müvében hü, habár talán öntudatlan, de mindenesetre igsn hatályos szövetségese volt gróf Andrássy Gyula. Gróf Andrássy előtt egy igen nehéz probléma állott.melyet meg kellett oldani, mint a moarehiának vezére s ő neki bizonyára igen nagyon fájt, hogy mint magyar embernek oly lépést kelljeis tennie, a mely Magyarország álláspontját az összbirodalomban oly lényegesen megváltoztatja. Lehetetlen, hogy ő maga ne érezte legyen, hogy azon igen-igen gyengéd egyensúlyt — delicatissimo equilibrio, — mely e két állam köztt eddig fennállott, Bosznia és Herczegovina occupatiója által az egyik mérleg egészen a szláv elem javára felbillent. Nem vélünk csalatkozni, ha Andrássy grófnak az egész diplomatiára nézve annyira meglepő visszavonulásának titkos valóságos okát ezen meghasonlásban keressük, a melyet okvetlenül kellett éreznie, akkor, midőn oly actiót inaugurált, mely a monarchiára nézve talán üdvös, de saját nemzetére nézve okvetlenül káros." így itéít a külföldi sajtó ezen esemény felett. így vélekedik minden külföldi államférfi, a ki részrehajlatlanul itél, hogy t. i. Bosznia és Herczegovina occupatiója oly nevezetes fordulópontot képez a magyar nemzet történelmében, hogy nem lehet csodálkozni azon nagy felháborodáson, melyet ezen occupatiú az összes nemzet minden rétegében okozott. És mit csinál a kormány? Mikép járt el egy ilyen fontos tényuyel szemben? Méltóztatik tudni, hogy az occupatiót magát a kormány végrehajtotta oly időben, midőn az országgyűlés hozzá nem szólhatott, sőt midőn országgyűlés nem létezett, mert hiszen épen akkor folytak a választások. Előállott hónapokkal később a házban egy befejezett ténynyel, a berlini szerződéssel, midőn még azon jobboldali képviselőtársaink is, ha a diseretió megengedné, megnevezhetlek többeket, számosakat, kik semmiképen nem szavazták volna meg, ha oly időben terjesztik elő, midőn a képviselőház igenétől, vagy nemétől függ, hogy ezen dolog végrehajtassék-e, vagy sem, okvetlenül nemmel szavaztak volna. De mondom, ezen számos képviselő befejezett ténynyel állván szemben, nem látván semmi practicus hasznát annak, hogy ők utólag nem-et mondjanak, tudván, képzelvén, szerintem hívén azt, hogy a magyar országgyűlés meg nem szavazása mit sem változtatna a congressus határozatán, mondom, ily kényszerhelyzetben megszavazták a javaslatot. Azt mondám, hogy ők hitték ezt, mert én nem osztom azon meggyőződést, hogy mitsem használt volna a meg nem szavazás, hogy ha a magyar országgyűlés a nemzet álláspontjára helyezkedik s azt mondja, én a berlini szerződésnek ezen pontját hazánkra nézve veszélyesnek tartom s azt végre nem hajtom, ennek igenis lett volna foganatja. íme egy világos példa, — pirulva gondolok erre — akis Oláhország. (Igaz! Igaz? a szélső balon.) Ennek is előirt a berlmi congressus valamit. Én nem akarok ítéletet mondani azon irányra vonatkozólag, a melyben a román