Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.
Ülésnapok - 1878-165
165. országos iHés november 12. 1879. 109 hatatlan, mert hiszen az eljárásból látjuk, hogy az alsóbb fokú hatóságok intézkedéseikben rendszerint, a regalejog - tulajdonos jogát akarják megvonni. Megpróbálja ezt a második fórum is; de midőn ezen ügyek reeursus utján, a harmadik és utolsó fórumhoz kerülnek, rendszerint az szokott a dolognak vége lenni, hogy az igen t. belügyminister ur nem a regale-jog tulajdonosát védi meg, hanem az iparost. Ha tehát az ezen ügyben érdeklett faktorok egyike sincs kielégítve a dolognak ilyetén állásával, kérdem, mi ok lehet az, a mi minket kényszerít, hogy ezen állapot továbbra is fenntartassák ? Én, megvallom, igazán reméltem, hogy a t. kormány, a négy havi szünidő alatt találni fog annyi időt, hogy egy törvényjavaslattal fogja meglepni a hazai közönséget, a melynek czélja volna ezen régi, középkori jogmaradványoknak megszüntetése, illetőleg megváltásával, az ipar és kereskedelmen és a fogyasztó közönségen segíteni. Fájdalom, a mit reméltem, hiában reméltem és egy csalódással gazdagabb lettem. Miután — mint előre bocsátani szerenesés voltam — nem látom át, hogy mi kényszerítene minket, mindig csak boszniai törvényjavaslatokkal és adóemelési törvényjavastatokkal bajlódni, bátor voltam ezen interpellatiót bejelenteni, melyet ezennel a t. beliitryi és kereskedelmi minister úrhoz intézni szerencsém van: „vájjon szándékoznak-e a t. minister urak, a nemesi birtokok jogi természetével kapcsolatos italmérési és malomregale-jog megszüntetése, illetőleg megváltására, még ez ülésszakban törvényjavaslatot beterjeszteni?" Ajánlom ez interpellatiót a t. ministerelnök figyelmébe. Elnök: Ez interpellatió közöltetni fog a kereskedelmi ministerrei. Szapáry Gyula gr. pénzügynainister: T. ház! Mielőtt a mai napirendre kitűzött interpellatióra adandó válaszomat megadnám, méltóztassék megengedni, hogy bejelentsem, hogy a ma, Simonyi képviselő ur által részint hozzám, részint az összministeriumhoz intézett interpellatióra a választ, azon okból nem adom meg azonnal, mert a kérdés az összministeriumhoz is lévén intézve, a t. kormányelnöknek is kell arra válaszolni. De épen vele egyetértőleg bátor vagyok bejelenteni, hogy a legközelebbi napokban fog a válasz arra megadatni. Áttérek most a Lukács képviselő ur által hozzám intézett interpellatióra, mely azt mondja: „Kérdem a t. péuzügyminister urat, minő alapon tekinté magát feljogosítottnak arra, bogy az idézett törvények által adott felhatalmazás körén túllépve, töb b kölcsönpénzt vegyen föl, mint a mennyinek felvételére felhatalmazva volt?" Méltóztassék a t. ház megengedni, hogy a kérdést két részre osszam. Egyik része az: vájjon én, pénzügyministeri működésem óta, több hitelműveletet hajtottam-e végre, mint a mire a törvény által fel voltam jogosítva; és másik része az: vájjon az 1876—79-ig terjedő időközben az összes kormány, több hitelműveletet eszközölt-e, mint a mire a törvény által feljogosítva volt? T. ház! Az első kérdésre ugyan már a múlt alkalommal válaszoltam és pedig azt, hogy az 1879. II. t. ez. és különösen annak 2-ik szakasza azt mondja, hogy az első szakaszban megjelölt kiadások, hitelművelet utján fedezendő!? és pedig ugy, hogy az 100 millió arany forinton túl ne terjeszkedjék. Hogy milyen kiadások voltak ezen 100 millióból fedezendők, specificálja az első szakasz. De azokat itt elősorolni nem szükséges azért, mert a második szakasz állapítja meg az összeget: a 100 milliót. De nem szükséges specificálni azért sem, mert ha méltóztatnak megtekinteni azt az indokolást, mely az 1879: Il-ik t. ez. beadása alkalmával a t. ház elé terjesztetett, abban világosan ki van mondva, hogy ezen első szakaszban felsorolt tételek köztt vannak olyanok, melyek az 1878-iki év folyamán tényleg kifizettettek, minthogy azokra fedezet megszavazva nem volt, ezeket is a felveendő tételek közt felsoroltam, ezt pedig tettem azért, mert helyre kellett állítanom azon pénzkészleteket, melyek az 1878. év végén teljesen kifogytak. Ezt mondtam az 1879. II. t. ez. benyújtása alkalmával. Az elősorolt tételek fő összegei a következők voltak: kincstári utalványok beváltására volt szánva: 37 millió, egyéb szükségletekre 57 millió 700,000 forint. Ezen két szükséglet csak 94 milliót tett, ezek fedezésére kéretett a törvényjavaslat benyújtása alkalmával 96 millió forint, ezen összeget a pénzügyi bizottság, az év végén észlelt jövedelmi visszamaradásoknál fogva felemelte 100 millió frtra. Az egyes tételek összege nem veendő számításba, hanem csak a főösszeg, a 100 millió. A fennt említett 57 millió forintban volt 9 és fél millió olyan összeg, mely már az 1878-ki zárszámadás alapján ki volt fizetve, de felvétetett azért, hogy a pénzkészletek helyre állíttassanak; de 8 millió függő adósság volt. Hogy pedig az év elején mennyi pénztári készletre van szükség, arra nézve előadásom további folyamán leszek bátor nyilatkozni. A t. képviselő ur, azt hiszem, nem is annyira az 1879-iki működésre fekteti a fősúlyt, mert nem mondja, hogy e czímen adatott ki nagyobb összeg, mint a mennyire a felhatalmazás szól, hanem hivatkozik a négy évi működésre és erre állapítja azon állítását, hogy a kormány négy év alatt összesen 19 és fél millióval vett többet fel. Midőn előre boesáíanäm, t. ház, hogy az évi eredmények akkor, ha néhány év eredménye a zárszámadások, néhány évé pedig az előirányzatok szerint hasonlittatik össze, nem nyújtanak biztos
